• művész


    Kardos Róbert
    3

    Kardos Róbert

    Született: 1969. október 4. (Budapest)

    Színész

    1988-ban érettségizett a IV. kerületi Dolgozók Általános Iskolája és Gimnáziumában. A középiskola után az Arany János Színház stúdiójában tanult. A főiskolára harmadik próbálkozásra vették fel. 1992-1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1996-1998 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-2001 között szabadfoglalkozású.…

     Tovább

    Aktuális programok


    Mohácsi István: Francia rúdugrás

    Jászai Mari Színház - Népház

    Hőseink mindent megtesznek, hogy megtalálják a receptet ebben a szellemes, frivol, sikamlós és pikáns komédiában. És még az is…

    Színész

    1988-ban érettségizett a IV. kerületi Dolgozók Általános Iskolája és Gimnáziumában. A középiskola után az Arany János Színház stúdiójában tanult. A főiskolára harmadik próbálkozásra vették fel. 1992-1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1996-1998 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-2001 között szabadfoglalkozású. 2001-2014 között a Bárka Színház társulatában dolgozott. 2014 óta a tatabányai Jászai Mari Színház tagja.

    Díjak, elismerések:
    Legjobb férfi mellékszereplő (POSZT, 2000)
    Színészi különdíj (Kaposvári Ifjúsági Színházi Szemle)
    Ararát-díj (Az évad legjobb férfi alakítása, Bárka, 2013)
    Közönségdíj (Jászai Mari Színház, 2016)

    Szerepei a Jászaiban:
    Pintér Béla: Szutyok - Professzor / Regős János / Szerzs / Rendőr / Pap / Állami gondozott
    Mohácsi István: Francia rúdugrás - Bíró Gyula
    Anders Thomas Jensen: Ádám almái - Iván
    Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból - POLGÁRMESTER, nagygazda
    William Shakespeare: Macbeth -
    Molnár Ferenc: Az üvegcipő - Sipos
    Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk -
    Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk - Abram
    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Turai
    Reginald Rose: Tizenkét dühös ember - Tizenegyedik esküdt
    Ferdinand von Schirach: Terror - Biegler, védő
    Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák - Dorn doktor, vidéki orvos
    Székely Csaba: Kutyaharapás - Berkovics, ezredes
    Spiró György: Az imposztor - Skibiński
    Lázár Ervin azonos című meséje alapján írta Kolozsi Angéla: A kisfiú meg az oroszlánok - Főorvos
    Lázár Ervin azonos című meséje alapján írta Kolozsi Angéla: A kisfiú meg az oroszlánok - Rendőr
    Szabó Borbála: Vicces, királykisasszony?!? - Friedensglück Tivadar és Kamill, nyugalmazott kabarettisták
    Parti Nagy Lajos: Molière: Tartuffe - Cléante, Orgon sógora
    Háy János: Házasságon innen és túl - Ügyvéd (Gábor)
    Arthur Miller: A salemi boszorkányok - Hale, tiszteletes, városi lelkipásztor
    Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos - Podszekalnyikov
    Presser Gábor — Sztevanovity Dusán: A padlás - Barrabás, B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
    William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Fábián, Olivia háznépének tagja
    Georges Feydeau: A hülyéje - Crépin Vatelin

    Fontosabb szerepei:
    Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - Rácz tanár úr, Orvos
    Ionesco: A kopasz énekesnő - Tűzoltóparancsnok
    Szabó Borbála: A teljes tizedik évad - Ernő
    Kroetz: A vágy - Fritz
    Shakespeare: Ahogy tetszik - Próbakő
    Madách: Az ember tragédiája - Tudós
    Trier-Anger-Társulat: Dogville - Chuck
    Györei-Schlachtovszki: Drakula vajda, Mátyás királynak rabja - Mátyás
    Bradbury: Fahrenheit 451 - Guy Montag
    Spíró: Fogadó a Nagy Kátyúhoz - Liliomfi
    Bock: Hegedűs a háztetőn - Motel Kamzojl
    Shakespeare: Hamlet - Horatio, Laertes, Rosencrantz, Guildenstern
    Csehov: Három nővér - Szoljonij
    Pinter: Hazatérés - Lenny
    Kszel Attila: Hetedhét - Mesék a Kék Bolygóról - színész
    Pinter: Holdfény - Jake
    Ö. von Horvath: Istentelen ifjúság - Tanár
    Egressy: Kék, kék, kék - Totó
    Gombrovitz: Operett - Fior
    Jékely: Oroszlánok Aquincumban - Lupus, a költő
    Fosse: Őszi álom - Férfi
    Moliere–Kszel: Scapin, avagy a nápolyi - Szilveszter
    Csehov: Sirály - Medvegyenko
    West: Szabadesés - Denis
    Shakespeare: Szentivánéji álom - Zuboly
    Sztravinszkij–Ramuz: A katona története - Ördög
    Victory - Ball lovag
    Vonatles (Trainspotting) - Swan

    Film és TV-s szerepei:
    Mellékhatás (2020)
    Foglyok (2019)
    Ízig-vérig (2019)
    Kincsem (magyar romantikus kalandfilm, 2017)
    Holnap Tali! (2017)
    Parti Nagy Lajos-Molière: Tartuffe (2016)
    Munkaügyek (2015)
    Válótársak (2015)
    Ketten Párizs ellen (2015)
    Free Entry (magyar játékfilm, 2014)
    Együtt (magyar kisjátékfilm, 2012)
    Hacktion (2012)
    Társasjáték (2011-2012)
    Zárt ajtók (magyar filmetűd, 2010)
    Cathrine Magánélete (magyar kisjátékfilm, 2010)
    Született lúzer (magyar vígjáték sorozat, 2007)
    Az elsőszülött (magyar kisjátékfilm, 2007)
    Palika leviszi a szemetet (magyar kísérleti film, 2005)
    Magyar vándor (2004)
    Az ügynök élete (magyar dokumentumfilm, 2004)
    Fekete kefe (magyar vígjáték, 2004)
    Tea (magyar vígjáték sorozat, 2002)
    Papsajt (magyar játékfilm, 2001)
    Velem mindig történik valami (magyar ifj. filmsorozat)

    "Vicces, királykisasszony?!?" - gyermekelőadás

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    A harmadik hullám

    A harmadik hullám

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A harmadik hullám

    A harmadik hullám

    Csiky Gergely Színház
    • Színész
    A kulisszák mögött

    A kulisszák mögött

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Daniel
    A kulisszák mögött - a Rózsavölgyi Szalon előadása

    A kulisszák mögött - a Rózsavölgyi Szalon előadása

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    Álarcosbál

    Álarcosbál

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Gustaf Mauritz Armfelt
    Amy világa

    Amy világa

    Vaskakas Bábszínház
    • Színész
    AMY VILÁGA

    AMY VILÁGA

    Belvárosi Színház
    • Színész
    Antiutódisztópia // Szülőcsatorna (nyilvános tv-felvétel)

    Antiutódisztópia // Szülőcsatorna (nyilvános tv-felvétel)

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Színész
    Antiutódisztópia – Az igazi szilveszteri kabaré

    Antiutódisztópia – Az igazi szilveszteri kabaré

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

    Antré-estek: Francia rúdugrás (felolvasószínház)

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Színész
    Antré-estek: Illúziók (felolvasószínház)

    Antré-estek: Illúziók (felolvasószínház)

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Színész
    Barbelo, avagy kutyákról és gyerekekről: MU Színház - Füge Produkció

    Barbelo, avagy kutyákról és gyerekekről: MU Színház - Füge Produkció

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Marko
    Bradbury: Fahrenheit 451

    Bradbury: Fahrenheit 451

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • MONTAG
    Csehov: Sirály

    Csehov: Sirály

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Medvegyenko
    De Sade pennája

    De Sade pennája

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Prouix, az építész
    Deviancia

    Deviancia

    Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
    • Sanyi bácsi, főnök egy kertészetben
    Dogville

    Dogville

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Chuck
    Dragomán György: Kalucsni

    Dragomán György: Kalucsni

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Veress elvtárs
    DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Tóth Szabolcs, Kardos Róbert, zenész: Pulius Tamás

    DUMA IMPRÓ - Janklovics Péter, Mogács Dániel, Tóth Szabolcs, Kardos Róbert, zenész: Pulius Tamás

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Kardos Róbert, Tóth Szabolcs, zenész: Pulius Tamás

    DUMA IMPRÓ - Mogács Dániel, Janklovics Péter, Kardos Róbert, Tóth Szabolcs, zenész: Pulius Tamás

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Egyéb
    Erdeős Anna - FÜGE: Biljana Srbljanović: Barbelo, avagy kutyákról és gyerekekről

    Erdeős Anna - FÜGE: Biljana Srbljanović: Barbelo, avagy kutyákról és gyerekekről

    MU Színház
    • Marko
    Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára

    Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Rosenbaum
    Európa - Ázsia

    Európa - Ázsia

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Elvis II.
    Fahrenheit 451

    Fahrenheit 451

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Ferdinand von Schirach: Terror

    Ferdinand von Schirach: Terror

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Biegler, védő
    Florian Zeller: A kulisszák mögött - Spolarics Andrea, Sztarenki Dóra, Vasvári Csaba, Kardos Róbert

    Florian Zeller: A kulisszák mögött - Spolarics Andrea, Sztarenki Dóra, Vasvári Csaba, Kardos Róbert

    Rózsavölgyi Szalon
    • Színész
    Forgách András - Legyetek jók, ha tudtok!

    Forgách András - Legyetek jók, ha tudtok!

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fülöp atya
    FORGÁCH-MELIS-VÁRADY: LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK! - musical két részben -

    FORGÁCH-MELIS-VÁRADY: LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK! - musical két részben -

    Kölcsey Központ
    • Színész
    Francia Rúdugrás

    Francia Rúdugrás

    Móricz Zsigmond Színház
    • Bíró Gyula
    Georges Feydeau: A hülyéje

    Georges Feydeau: A hülyéje

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Crépin Vatelin
    Háy János: Házasságon innen és túl

    Háy János: Házasságon innen és túl

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Ügyvéd (Gábor)
    Igazság -Utolsó előadások!

    Igazság -Utolsó előadások!

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Illatszertár - a tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátéka

    Illatszertár - a tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátéka

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Egyéb
    Istentelen ifjúság

    Istentelen ifjúság

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Tanár
    Istentelen ifjúság - utolsó előadás!!!

    Istentelen ifjúság - utolsó előadás!!!

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Tanár
    J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

    J. Crouch - P. McDermott - The Tigger Lillies: Jógyerekek képeskönyve

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Dr. Roboz
    Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

    Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Színész
    Jékely Zoltán Oroszlánok Aquincumban

    Jékely Zoltán Oroszlánok Aquincumban

    Általános
    • LUPUS
    Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése

    Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Színész
    Jon Fosse: Őszi álom

    Jon Fosse: Őszi álom

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Férfi
    Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

    Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Dorn doktor, vidéki orvos
    Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

    Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Dorn doktor, vidéki orvos
    Koldusopera

    Koldusopera

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Leprás Mátyás
    Kutyaharapás

    Kutyaharapás

    Móricz Zsigmond Színház
    • Hollós
    Lángoló kerékpár

    Lángoló kerékpár

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • RENDEZŐ
    Lars von Trier: Dogville

    Lars von Trier: Dogville

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    László Miklós: Illatszertár

    László Miklós: Illatszertár

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Hammerschmidt, droguista
    Legyetek jók ha tudtok

    Legyetek jók ha tudtok

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fülöp atya
    Legyetek jók, ha tudtok

    Legyetek jók, ha tudtok

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fülöp atya
    LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

    LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

    Szarvasi Vízi Színház
    • Fülöp atya
    Legyetek jók, ha tudtok!

    Legyetek jók, ha tudtok!

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Fülöp atya
    Legyetek jók, ha tudtok!

    Legyetek jók, ha tudtok!

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Fülöp atya:
    Legyetek jók, ha tudtok! - Budaörsi Latinovits Színház

    Legyetek jók, ha tudtok! - Budaörsi Latinovits Színház

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Fülöp atya
    Márai Sándor: Zendülők

    Márai Sándor: Zendülők

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Amadé
    Michael West: Szabadesés

    Michael West: Szabadesés

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Mohácsi István: Francia rúdugrás

    Mohácsi István: Francia rúdugrás

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Bíró Gyula
    Moliere: Tartuffe

    Moliere: Tartuffe

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Cléante, Orgon sógora
    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Turai
    Molnár Ferenc: Riviéra

    Molnár Ferenc: Riviéra

    Veres 1 Színház
    • Márton
    Molnár Ferenc: Riviéra

    Molnár Ferenc: Riviéra

    Veres 1 Színház
    • Márton
    Németh Virág: AZ UTOLSÓ VELENCEI KALMÁR

    Németh Virág: AZ UTOLSÓ VELENCEI KALMÁR

    Gólem Színház
    • Színész
    Nincsenapám, seanyám

    Nincsenapám, seanyám

    Stúdió K Színház
    • Színész
    Nincsenapám, seanyám

    Nincsenapám, seanyám

    Csiky Gergely Színház
    • Színész
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester
    Paolo Genovese: Teljesen idegenek

    Paolo Genovese: Teljesen idegenek

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Rocco
    Paolo Genovese: Teljesen idegenek

    Paolo Genovese: Teljesen idegenek

    Vaskakas Bábszínház
    • Rocco
    Párkák

    Párkák

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Pintér Béla: Szutyok

    Pintér Béla: Szutyok

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Professzor / Regős János / Szerzs / Rendőr / Pap / Állami gondozott
    RIVIÉRA

    RIVIÉRA

    Belvárosi Színház
    • Színész
    RIVIÉRA - Orlai Produkció

    RIVIÉRA - Orlai Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Színész
    Riviéra - vígjáték

    Riviéra - vígjáték

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Márton
    Riviéra - Vígjáték

    Riviéra - Vígjáték

    Szentesi Művelődési Központ
    • Márton
    Shakespeare:Szentivánéji álom

    Shakespeare:Szentivánéji álom

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Zuboly - Pyramus
    Spiró György: Az imposztor

    Spiró György: Az imposztor

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Skibiński
    Szabadesés

    Szabadesés

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Szabó B. - Dinyés D.: Párkák

    Szabó B. - Dinyés D.: Párkák

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Haplusz (Grüllé öreg barátja), Földi
    Szabó Borbála: A teljes tizedik évad

    Szabó Borbála: A teljes tizedik évad

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Ernő, közgazdász, negyven körül – Erika férje
    Székely Csaba: Kutyaharapás

    Székely Csaba: Kutyaharapás

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Berkovics, ezredes
    Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné

    Székely Csaba: Kutyaharapás - VÁDLI/Nézőművészeti Kft./Szkéné

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Berkovics, ezredes
    Szemle / Hóhérok / Jászai Mari Színház (Tatabánya)

    Szemle / Hóhérok / Jászai Mari Színház (Tatabánya)

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Pierrepoint, nyugalmazott főhóhér
    Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

    Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Abram
    Tasnádi I.: Rovarok

    Tasnádi I.: Rovarok

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Tetű
    Tasnádi István: Közellenség

    Tasnádi István: Közellenség

    Jászai Mari Színház, Népház
    • HERSE, SINTÉR
    Vasárnap nem temetünk (Hrabal művei alapján)

    Vasárnap nem temetünk (Hrabal művei alapján)

    Bárka Színház Nonprofit Kft.
    • Bohousek, a Doktor, Táncmester
    Vicces, királykisasszony?!?

    Vicces, királykisasszony?!?

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Friedensglück Tivadar és Kamill, nyugalmazott kabarettisták
    Vinnai András: Pizza Kamikaze

    Vinnai András: Pizza Kamikaze

    Gólem Színház
    • Színész
    Vízkereszt, vagy amit akartok

    Vízkereszt, vagy amit akartok

    Nemzeti Színház
    • Fábián, Olivia háznépének tagja
    VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

    VSZF 2016. (Tatabánya) Tartuffe

    Thália Színház
    • Cléante, Orgon sógora
    VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

    VSZF 2017. Az imposztor (Tatabánya)

    Thália Színház
    • Skibiński
    William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

    William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Fábián, Olivia háznépének tagja
    X Legyetek jók, ha tudtok!

    X Legyetek jók, ha tudtok!

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Fülöp atya

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016