• Artist


    Ferenc Katkó

    Ferenc Katkó

    Birth: 1975., Mezőkaszony

    Színész, rendező.

    Kárpátalján, Mezőkaszonyban született 1975-ben. Munkácson szerezte magyar tanítói diplomáját. A kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1998-ban kapott színészi diplomát. A magyar nyelvű színészosztály tagjait a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház számára képezték. A tanulmányai ideje alatt osztálytársaival együtt – három félévet a…

     Continue

    Current programs


    Macbeth

    Békéscsabai Jókai Színház

    Akár az Arany-balladákban, Shakespeare-nél is felmutatódik a bűnös tett, amely mögött ott lapul öntetszelgő kérkedésünk, emberi kicsinyességünk és befolyásolhatóságunk…

    Színész, rendező.

    Kárpátalján, Mezőkaszonyban született 1975-ben. Munkácson szerezte magyar tanítói diplomáját. A kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1998-ban kapott színészi diplomát. A magyar nyelvű színészosztály tagjait a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház számára képezték. A tanulmányai ideje alatt osztálytársaival együtt – három félévet a budapesti Színház-és Filmművészeti Főiskolán töltött, ahol Kazimir Károly volt az osztályfőnökük. 1998-tól Szabadkán, a Népszínházban játszott. 2005-ben visszatért Kárpátaljára a beregszászi színházhoz, majd rövid ideig szabadúszóként Debrecenben szerepelt. 2010-től a Békéscsabai Jókai Színház tagja. Közben (2015-ben) rendezőként is lediplomázott. A színészet és a rendezés mellett tanítással is foglalkozik, a békéscsabai Színitanház tanáraként színészmesterséget és művészi beszédet tanít.

    Fontosabb színházi szerepei:

    William Shakespeare: Halál-álom (Hamlet)... Rosencrantz, Hamlet egykori iskolatársa (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház))
    William Shakespeare: Lear király... Alban hercege (Goneril férje)
    William Shakespeare: Tévedések vígjátéka... Angelo (aranyműves)
    Miguel de Cervantes: Don Quijote... Narrátor 2 (Hírvivő)(Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház))
    Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté... Titta-Nane, halászlegény
    Miguel de Cervantes - Dale Wassermann – Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja... Fogadós
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Egy őrült naplója... Axentyij Ivanovics Popriscsin
    Alexandre Dumas – Pozsgai Zsolt – Szomor György: Monte Cristo grófja... Jacopo
    Heinrich von Kleist: Közellenség... Mihály
    Henrik Ibsen: Nóra...Krogstas
    Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása... Rendőr
    John Steinbeck: Egerek és emberek... Lennie
    Bertolt Brecht - Kurt Weill: Koldusopera... Tigris Brown (London rendőrfőkapitánya)
    Arthur Miller: Pillantás a hídról... Marco
    Sławomir Mrożek: Tangó... Edek
    Bornemisza Péter: Magyar Electra... Aegistus, király (Kisvárdai Várszínház)
    Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné... Esmeretlen (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház))
    Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak... Lipittlotty, pesti gavallér
    Szigligeti Ede: Liliomfi... Schwartz, fogadós Pestről (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen; Nemzeti Színház)
    Katona József: Bánk bán... Simon bán (Melinda bátyja)
    Arany János: Toldi... Toldi Miklós
    Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője... Sztolarik János
    Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig... Valkay tanár úr
    Molnár Ferenc: Liliom... Liliom
    Csáth Géza - Hernyák György - Fodor Tamás: Zách Klára... Gyulafy (a királyfiak nevelője) (Kisvárdai Várszínház)
    Szép Ernő: Lila ákác... Bizonyos úr
    Rideg Sándor: Indul a bakterház... Bakter (Szabadkai Népszínház)
    Rejtő Jenő - Darvas Benedek – Varró Dániel – Hamvai Kornél: Vesztegzár a Grand Hotelben... Kapucinus atya valójában Doddy Kramartz, nemzetközi szélhámos)
    Rákosi Viktor - Nemlaha György: Elnémult harangok... Zalathnay Barnabás
    Tamási Áron:Ősvigasztalás... Gálfi Bence, csendőr legény
    Tasnádi István: Titanic vízirevű... (Nemzeti Színház)
    Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin)... Ábránfy Imre
    Földes László (Hobo): Circus Hungaricus... Béla
    Boldizsár Miklós - Szörényi Levente – Bródy János: István, a király... Asztrik
    Kristóf Ágota: Nem fáj... Könyvárus, Tiszt, Harmonikás Fiatalember, Katona, Rendőr (Szabadkai Népszínház)
    Mezei Zoltán - Pálfi Ervin - Szőke Attila: Záróra... Frankie (Szabadkai Népszínház)
    Parti Nagy Lajos: Boldogult úrfikoromban... Kesthelyi (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen)
    Jantyik Zsolt: Világvége szerelem... szereplő (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen)
    Leonard Bernstein: West Side Story... Diesel (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen)
    Joe Masteroff - John Kander - Fred Ebb: Kabaré... Herr Schultz
    Alan Jay Lerner - Frederick Loewe: My Fair Lady... Alfred P. Doolittle, csatornatisztító
    Ivo Andrić: Aska és a farkas... farkas
    Rudyard Kipling - Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve... Balu
    Alan Alexander Milne : Micimackó... Füles
    Szomor György – Román Sándor: Frank Sinatra – A hang... Hank Sanicola
    Szomor György – Szurdi Miklós – Valla Attila: Diótörő és Egérkirály... Friedrich, Bohóc
    Brestyánszki Boros Rozália: Csörte - karaoke sztárbár... Maci (fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen)
    Elek Szilvia: Pillangók... Hassel (ápoló)
    Szente Béla - Gulyás Levente: A kolozsvári bíró... Kolozsvári bíró
    Bengt Ahlfors: Színházkomédia... Bengt (író)
    Brandon Thomas: Charley nénje... Sir Francis Topplebee (indiai ezredes) (Szabadkai Népszínház)
    David Harrower: Kés a tyúkban... Gilbert Horn (Kisvárdai Várszínház)
    Neil Simon: Mezitláb a parkban... Victor Velasco
    Anthony Shaffer: Detektívjátszma... Andrew Wyke
    Zelei Miklós: Az Isten balján – Situs Inversus... Ady Endre szerepeiben
    David Yazbek: Alul semmi... Dave Bukatinsky, munkanélküli gyári munkás, Jerry legjobb barátja
    Gyárfás Miklós - Szabó Tamás: Tanulmány a nőkről... Gegucz Bálint

    Filmek, tv:

    Bolygótűz (2003)
    Liberté '56 (2007)
    Méhek tánca (2007)
    Blue Moon - Záróra (2008)
    Bunkerember (2009)
    Utolsó idők (2009)
    Átok (sorozat) Hagyaté című rész; A temetés című rész (2010)
    Mezei Zoltán - Pálfi Ervin - Szőke Attila - Brestyánszky Boros Rozália: Záróra (színházi előadás tv-felvétele)
    Brestyánszky Boros Rozália: Csörte - karaoke sztárbár (színházi előadás tv-felvétele)
    Henrik Ibsen: Nóra (színházi előadás tv-felvétele)
    William Shakespeare: Lear király (színházi előadás tv-felvétele)
    Tűzvonalban (sorozat) Egy jelentés margójára című rész; Belgrádi emberünk című rész (2010)
    Barátok közt (2012)
    Pappa Pia (2017)
    Örök tél (2018)

    Rendezései:

    Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (Békés Megyei Jókai Színház, Békéscsaba)
    Bertolt Brecht - Kurt Weill: Koldusopera (Békéscsabai Jókai Színház, Békéscsaba)
    Anton Pavlovics Csehov: Leánykérés (Békéscsabai Jókai Színház, Békéscsaba)
    Szép Ernő: Lila ákác (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Beregszász; Békéscsabai Jókai Színház, Békéscsaba)
    Ivan Kušan: A balkáni kobra (Békéscsabai Jókai Színház, Békéscsaba)
    Marin Držić: Ribillió Rómában (Dundo Maroje)... Ribillió Rómában (Dundo Maroje) (Szabadkai Népszínház)
    Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Beregszász; Békéscsabai Jókai Színház, Békéscsaba)
    Marc Camoletti: Leszállás Párizsban (Békéscsabai Jókai Színház, Békéscsaba)

    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Balu
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Szarvasi Vízi Színház
    • Balu
    A dzsungel könyve

    A dzsungel könyve

    Szarvasi Vízi Színház
    • Balu
    A hang

    A hang

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Hank Sanicola
    A kolozsvári bíró

    A kolozsvári bíró

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Kolozsvári bíró
    A kolozsvári bíró

    A kolozsvári bíró

    Szarvasi Vízi Színház
    • Kolozsvári bíró
    A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin)

    A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin)

    Békéscsabai Jókai Színház
    • ÁBRÁNFY IMRE, Katalin unokaöccse
    Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My fair Lady

    Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My fair Lady

    Gyulai Várszínház
    • Actor/Actress
    Alul semmi

    Alul semmi

    Békéscsabai Jókai Színház
    • DAVE BUKATINSKY, munkanélküli gyári munkás, Jerry legjobb barátja
    Az Isten balján - Situs Inversus

    Az Isten balján - Situs Inversus

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Főszereplő
    Az öreg hölgy látogatása

    Az öreg hölgy látogatása

    Békéscsabai Jókai Színház
    • RENDŐR (A meglátogatott)
    Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

    Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

    Békéscsabai Jókai Színház
    • LIPITTLOTTY, pesti gavallér
    Balkán kobra

    Balkán kobra

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    BALKÁN KOBRA

    BALKÁN KOBRA

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Bánk bán

    Bánk bán

    Békéscsabai Jókai Színház
    • SIMON BÁN, Melinda bátyja
    Békéscsabai Jókai Színház: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG -musical

    Békéscsabai Jókai Színház: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG -musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Valkay tanár úr
    Chioggiai csetepaté

    Chioggiai csetepaté

    Szarvasi Vízi Színház
    • Titta-Nane, halászlegény
    Csörte

    Csörte

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte

    Csörte

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte

    Csörte

    Nemzeti Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte

    Csörte

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte  - karaoke sztárbazár

    Csörte - karaoke sztárbazár

    Thália Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    CSÖRTE - karaoke sztárbazár

    CSÖRTE - karaoke sztárbazár

    RaM Colosseum
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte / darabtemetés

    Csörte / darabtemetés

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte 1.

    Csörte 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte 2.

    Csörte 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte 3

    Csörte 3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Csörte 4

    Csörte 4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Maci, fátyolos nihil, lassan, távolról, békésen
    Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

    Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

    Gyulai Várszínház
    • Balu
    Detektívjátszma

    Detektívjátszma

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Andrew Wyke
    Diótörő és Egérkirály

    Diótörő és Egérkirály

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Bohóc, Friedrich
    Diótörő és Egérkirály - Családi musical

    Diótörő és Egérkirály - Családi musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Bohóc, Friedrich
    Egerek és emberek

    Egerek és emberek

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Lennie
    Egy őrült naplója

    Egy őrült naplója

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Akszentyij Ivanovics Popriscsin
    Elnémult harangok

    Elnémult harangok

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 03

    Elnémult harangok 03

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 04

    Elnémult harangok 04

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 05

    Elnémult harangok 05

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 09

    Elnémult harangok 09

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 10

    Elnémult harangok 10

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 11

    Elnémult harangok 11

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 12

    Elnémult harangok 12

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 13

    Elnémult harangok 13

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 16

    Elnémult harangok 16

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 17

    Elnémult harangok 17

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 18

    Elnémult harangok 18

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 20

    Elnémult harangok 20

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 22

    Elnémult harangok 22

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 23

    Elnémult harangok 23

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 24

    Elnémult harangok 24

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 27

    Elnémult harangok 27

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 29

    Elnémult harangok 29

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 30

    Elnémult harangok 30

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 31

    Elnémult harangok 31

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 35

    Elnémult harangok 35

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 36

    Elnémult harangok 36

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 37

    Elnémult harangok 37

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Elnémult harangok 38

    Elnémult harangok 38

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Énekes madár

    Énekes madár

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Énekes madár

    Énekes madár

    Móricz Zsigmond Színház
    • Bakk Lukács, vénlegény, Eszter vőlegénye
    Frank Sinatra - A Hang

    Frank Sinatra - A Hang

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Hank Sanicola
    Frank Sinatra - A Hang

    Frank Sinatra - A Hang

    Szarvasi Vízi Színház
    • Hank Sanicola
    FRANK SINATRA - A HANG - egy életmű dalban és táncban -

    FRANK SINATRA - A HANG - egy életmű dalban és táncban -

    Kölcsey Központ
    • Actor/Actress
    FRANK SINATRA- A hang! - ExperiDance, Jókai Színház

    FRANK SINATRA- A hang! - ExperiDance, Jókai Színház

    RaM Colosseum
    • Hank Sanicola
    FURCSA PÁR

    FURCSA PÁR

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Furcsa pár (női változat)

    Furcsa pár (női változat)

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Furcsa Pár (női változat)

    Furcsa Pár (női változat)

    Cervinus Teátrum
    • Director
    FURCSA PÁR (Női változat) - Neil Simon - Szarvasi Vízi Színház - Szabadtéri Színházak Találkozója

    FURCSA PÁR (Női változat) - Neil Simon - Szarvasi Vízi Színház - Szabadtéri Színházak Találkozója

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Director
    Három nővér

    Három nővér

    Nemzeti Színház
    • Actor/Actress
    Henrik Ibsen: Nóra

    Henrik Ibsen: Nóra

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Krogstad
    Hotel Mimóza

    Hotel Mimóza

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Hotel Mimóza

    Hotel Mimóza

    Szarvasi Vízi Színház
    • Director
    HOTEL MIMÓZA

    HOTEL MIMÓZA

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Ibsen: Nóra

    Ibsen: Nóra

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Krogstad
    Indul a bakterház

    Indul a bakterház

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Bakter
    István, a király

    István, a király

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Asztrik
    István, a király

    István, a király

    Szarvasi Vízi Színház
    • Actor/Actress
    Kabaré

    Kabaré

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Herr Schultz
    Kabaré

    Kabaré

    Szarvasi Vízi Színház
    • Herr Schultz
    Kabaré - Békéscsaba VSZF 2012

    Kabaré - Békéscsaba VSZF 2012

    Thália Színház
    • Herr Schultz
    Kakukkfészek

    Kakukkfészek

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Bromden, a Főnök
    KAKUKKFÉSZEK

    KAKUKKFÉSZEK

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Bromden, a Főnök
    Karády est

    Karády est

    Szarvasi Vízi Színház
    • Első férj (Hangját adta az előadáshoz)
    Karnyóné

    Karnyóné

    Nemzeti Színház
    • Esmeretlen
    Koldusopera

    Koldusopera

    Szarvasi Vízi Színház
    • Director
    Koldusopera

    Koldusopera

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Director
    Koldusopera A2

    Koldusopera A2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Koldusopera B2

    Koldusopera B2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Koldusopera C3

    Koldusopera C3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    La Mancha lovagja

    La Mancha lovagja

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Fogadós
    Leánykérés

    Leánykérés

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Lear király

    Lear király

    Békéscsabai Jókai Színház
    • ALBAN HERCEGE, Goneril férje
    Légy jó mindhalálig

    Légy jó mindhalálig

    Szarvasi Vízi Színház
    • Valkay tanár úr
    Légy jó mindhalálig

    Légy jó mindhalálig

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Valkay tanár úr
    Leszállás Párizsban 1.

    Leszállás Párizsban 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 10.

    Leszállás Párizsban 10.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 11.

    Leszállás Párizsban 11.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 12.

    Leszállás Párizsban 12.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 13.

    Leszállás Párizsban 13.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 14.

    Leszállás Párizsban 14.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 15.

    Leszállás Párizsban 15.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 16.

    Leszállás Párizsban 16.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 17.

    Leszállás Párizsban 17.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 18.

    Leszállás Párizsban 18.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 19.

    Leszállás Párizsban 19.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 2.

    Leszállás Párizsban 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 20.

    Leszállás Párizsban 20.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 21.

    Leszállás Párizsban 21.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 22.

    Leszállás Párizsban 22.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 23.

    Leszállás Párizsban 23.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 24.

    Leszállás Párizsban 24.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 25.

    Leszállás Párizsban 25.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 26.

    Leszállás Párizsban 26.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 27.

    Leszállás Párizsban 27.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 28.

    Leszállás Párizsban 28.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 29.

    Leszállás Párizsban 29.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 3.

    Leszállás Párizsban 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 30.

    Leszállás Párizsban 30.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 31.

    Leszállás Párizsban 31.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 32.

    Leszállás Párizsban 32.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 33.

    Leszállás Párizsban 33.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 34.

    Leszállás Párizsban 34.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 35.

    Leszállás Párizsban 35.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 36.

    Leszállás Párizsban 36.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 37.

    Leszállás Párizsban 37.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 38.

    Leszállás Párizsban 38.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 39.

    Leszállás Párizsban 39.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 4.

    Leszállás Párizsban 4.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Stage set
    Leszállás Párizsban 40.

    Leszállás Párizsban 40.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 41.

    Leszállás Párizsban 41.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 42.

    Leszállás Párizsban 42.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 43.

    Leszállás Párizsban 43.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 44.

    Leszállás Párizsban 44.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 45.

    Leszállás Párizsban 45.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 46.

    Leszállás Párizsban 46.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 5.

    Leszállás Párizsban 5.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 6.

    Leszállás Párizsban 6.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 7.

    Leszállás Párizsban 7.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 8.

    Leszállás Párizsban 8.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Leszállás Párizsban 9.

    Leszállás Párizsban 9.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Lila ákác

    Lila ákác

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Lila ákác

    Lila ákác

    Szarvasi Vízi Színház
    • Bizonyos úr
    Lila ákác

    Lila ákác

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Director
    LILA ÁKÁC - szerelmes história

    LILA ÁKÁC - szerelmes história

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Director
    LILA ÁKÁC - szerelmes história

    LILA ÁKÁC - szerelmes história

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Mínusz
    Liliomfi

    Liliomfi

    Szarvasi Vízi Színház
    • Schwartz fogadós Pestről
    Liliomfi

    Liliomfi

    Nemzeti Színház
    • Schwartz fogadós Pestről
    Liliomfi

    Liliomfi

    Nemzeti Színház
    • Schwartz fogadós Pestről
    LILIOMFI - vígjáték

    LILIOMFI - vígjáték

    Ivancsics Nonprofit Kft.
    • Schwartz fogadós Pestrõl
    Mario és a varázsló 1.

    Mario és a varázsló 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Zenei munkatárs
    Mezítláb a parkban

    Mezítláb a parkban

    Szarvasi Vízi Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 1.

    Mezítláb a parkban 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 10.

    Mezítláb a parkban 10.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 11.

    Mezítláb a parkban 11.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 12.

    Mezítláb a parkban 12.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 13.

    Mezítláb a parkban 13.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 14.

    Mezítláb a parkban 14.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 15.

    Mezítláb a parkban 15.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 16.

    Mezítláb a parkban 16.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 18.

    Mezítláb a parkban 18.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 19.

    Mezítláb a parkban 19.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 2.

    Mezítláb a parkban 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 20.

    Mezítláb a parkban 20.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 21.

    Mezítláb a parkban 21.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 23.

    Mezítláb a parkban 23.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 24.

    Mezítláb a parkban 24.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 3.

    Mezítláb a parkban 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 4.

    Mezítláb a parkban 4.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 5.

    Mezítláb a parkban 5.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 6.

    Mezítláb a parkban 6.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 7.

    Mezítláb a parkban 7.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 8.

    Mezítláb a parkban 8.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Mezítláb a parkban 9.

    Mezítláb a parkban 9.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Victor Velasco
    Micimackó

    Micimackó

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Füles
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Békéscsabai Jókai Színház
    • JACOPO
    MONTE CRISTO GRÓFJA

    MONTE CRISTO GRÓFJA

    Broadway Ticket Hungary Kft.
    • Jacopo
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Jacopo
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Jacopo
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • JACOPO
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • JACOPO
    Monte Cristo grófja

    Monte Cristo grófja

    Szarvasi Vízi Színház
    • Actor/Actress
    MONTE CRISTO GRÓFJA

    MONTE CRISTO GRÓFJA

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • JACOPO
    MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

    MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Jacopo
    Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház  közös produkciója

    Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója

    Általános 2
    • Jacopo
    Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

    Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • JACOPO
    Móricz Zsigmond: A Zördög

    Móricz Zsigmond: A Zördög

    Gyulai Várszínház
    • Actor/Actress
    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Veres 1 Színház
    • Victor Velasco
    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Veres 1 Színház
    • Victor Velasco
    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Neil Simon: Mezítláb a parkban

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Victor Velasco
    Nem élhetek muzsikaszó nélkül

    Nem élhetek muzsikaszó nélkül

    József Attila Színház
    • Director
    Nem élhetek muzsikaszó nélkül

    Nem élhetek muzsikaszó nélkül

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Director
    Ősvigasztalás 1.

    Ősvigasztalás 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 10.

    Ősvigasztalás 10.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 12.

    Ősvigasztalás 12.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 13.

    Ősvigasztalás 13.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 14.

    Ősvigasztalás 14.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 16.

    Ősvigasztalás 16.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 17.

    Ősvigasztalás 17.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 18.

    Ősvigasztalás 18.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 19.

    Ősvigasztalás 19.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 2.

    Ősvigasztalás 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 20.

    Ősvigasztalás 20.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 21.

    Ősvigasztalás 21.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 25.

    Ősvigasztalás 25.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 26.

    Ősvigasztalás 26.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 27.

    Ősvigasztalás 27.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 28.

    Ősvigasztalás 28.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 3.

    Ősvigasztalás 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 31.

    Ősvigasztalás 31.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 32.

    Ősvigasztalás 32.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 33.

    Ősvigasztalás 33.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 34.

    Ősvigasztalás 34.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 35.

    Ősvigasztalás 35.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 36.

    Ősvigasztalás 36.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 37.

    Ősvigasztalás 37.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 38.

    Ősvigasztalás 38.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 8.

    Ősvigasztalás 8.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Ősvigasztalás 9.

    Ősvigasztalás 9.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • GÁLFI BENCE, csendőr legény
    Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében

    Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Első férj
    Pillangók 1

    Pillangók 1

    Békéscsabai Jókai Színház
    • HASSEL, ápoló
    Rivalda 2011 Nóra

    Rivalda 2011 Nóra

    Thália Színház
    • Krogstad
    Szent Péter esernyője

    Szent Péter esernyője

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Sztolarik János
    Szent Péter esernyője

    Szent Péter esernyője

    Szarvasi Vízi Színház
    • Színpadra alkalmazta
    Szente Béla - Gulyás Levente: A kolozsvári bíró

    Szente Béla - Gulyás Levente: A kolozsvári bíró

    Gyulai Várszínház
    • Kolozsvári bíró
    Szép Ernő LILA ÁKÁC szerelmes história öt képben - őszi bérlet 2. előadás

    Szép Ernő LILA ÁKÁC szerelmes história öt képben - őszi bérlet 2. előadás

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Director
    Szép Ernő: Lila ákác

    Szép Ernő: Lila ákác

    Gyulai Várszínház
    • Director
    Szerelem, ó!

    Szerelem, ó!

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Szerelem,ó!

    Szerelem,ó!

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Szigligeti Ede: Liliomfi

    Szigligeti Ede: Liliomfi

    Pécsi Harmadik Színház
    • Schwartz, fogadós pestről
    Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték)

    Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Schwartz fogadós Pestről
    Színházkomédia

    Színházkomédia

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Bengt, író
    Tamási Áron: Vitéz lélek

    Tamási Áron: Vitéz lélek

    Gyulai Várszínház
    • Lázár
    Tangó 1.

    Tangó 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 11.

    Tangó 11.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • ALA, az unokahúg
    Tangó 12.

    Tangó 12.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 13.

    Tangó 13.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 14.

    Tangó 14.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 15.

    Tangó 15.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 16.

    Tangó 16.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 17.

    Tangó 17.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 18.

    Tangó 18.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 19.

    Tangó 19.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 2.

    Tangó 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 20.

    Tangó 20.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 21.

    Tangó 21.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 22.

    Tangó 22.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 23.

    Tangó 23.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 25.

    Tangó 25.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 26.

    Tangó 26.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 27.

    Tangó 27.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 28.

    Tangó 28.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 29.

    Tangó 29.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 3.

    Tangó 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 30.

    Tangó 30.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 33.

    Tangó 33.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 34.

    Tangó 34.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 35.

    Tangó 35.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 36.

    Tangó 36.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 37.

    Tangó 37.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 38.

    Tangó 38.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 39.

    Tangó 39.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 5.

    Tangó 5.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 6.

    Tangó 6.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 7.

    Tangó 7.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 8.

    Tangó 8.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tangó 9.

    Tangó 9.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • EDEK
    Tanulmány a nőkről

    Tanulmány a nőkről

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Gegucz Bálint
    Tévedések vígjátéka

    Tévedések vígjátéka

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Actor/Actress
    Toldi

    Toldi

    Szarvasi Vízi Színház
    • Toldi Miklós
    Tóték

    Tóték

    Móricz Zsigmond Színház
    • Tót
    Trianon

    Trianon

    Szarvasi Vízi Színház
    • Idős férfi/Karinthy Frigyes/Székely ember
    Trianon - a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

    Trianon - a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

    József Attila Színház
    • Idős férfi / Karinthy Frigyes / Székely ember
    Váratlan találkozások

    Váratlan találkozások

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Director
    Vesztegzár a Grand Hotelben

    Vesztegzár a Grand Hotelben

    Szarvasi Vízi Színház
    • Kapucinus atya, valójában Doddy Kramartz, nemzetközi szélhámos
    Világvége szerelem

    Világvége szerelem

    Clubcsomag
    • Actor/Actress
    Világvége szerelem

    Világvége szerelem

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Actor/Actress
    Világvége szerelem

    Világvége szerelem

    Szarvasi Vízi Színház
    • Actor/Actress
    VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

    VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

    Thália Színház
    • ALBAN HERCEGE, Goneril férje
    VSZF 2016. (Békéscsaba) Bánk bán

    VSZF 2016. (Békéscsaba) Bánk bán

    Thália Színház
    • Simon bán, Melinda bátyja
    Záróra

    Záróra

    Thália Színház
    • Frankie
    Zelei Miklós:Az isten balján

    Zelei Miklós:Az isten balján

    B32 Galéria és Kultúrtér
    • Actor/Actress
    Zempléni Fesztivál, István a király

    Zempléni Fesztivál, István a király

    Tünde Tickets Kft.
    • Asztrik
    Zorba, a görög

    Zorba, a görög

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Alexisz Zorba

    Recommendations


    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016