• művész


    Keresztes Attila
    4

    Keresztes Attila

    Született: Sepsiszentgyörgy, 1973. augusztus 5.

    erdélyi magyar színész, rendező, színészpedagógus, igazgató

    Életpálya:

    1973 augusztus 5-én született Sepsiszentgyörgyön. Szakmai tanulmányait 1992 és 1996 között végezte Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, színész szakon (később, a Színház és Televízió Kar létrejötte után ugyanebben az intézményben tanít ő is). Osztályvezető tanárai Csíky András…

     Tovább

    Aktuális programok


    Kurázsi mama és gyermekei

    Bertolt Brecht egyik leghíresebb drámája szenvedélyes vádirat minden háború ellen, egyben gazdag, összetett történet arról, milyenek vagyunk mi, emberek;…

    erdélyi magyar színész, rendező, színészpedagógus, igazgató

    Életpálya:

    1973 augusztus 5-én született Sepsiszentgyörgyön. Szakmai tanulmányait 1992 és 1996 között végezte Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, színész szakon (később, a Színház és Televízió Kar létrejötte után ugyanebben az intézményben tanít ő is). Osztályvezető tanárai Csíky András és Spolarics Andrea voltak.
    1996-tól kezdődően több mint egy évtizedig tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak.
    Hamarosan rendezni is kezd (1998 után születnek fontosabb rendezései), és a Kolozsvári Állami Magyar Színház alkalmazott rendezője lesz.

    Tanulmányai végeztével (1996-tól) tanársegédi állást kap a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem színházművészeti Tanszékének magyar tagozatán (oktatott tantárgy: drámai gyakorlat), amit később, a kar önállósulása után is megtart. 2002-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója lesz. 2009 őszén, a nyugdíjba készülő Czintos József ideiglenesen kinevezett művészeti igazgató helyére őt hívja meg a fenntartó (akkor még a Szatmár Megyei Tanács) a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának élére. A 2009-2010-es évadban a magyar tagozat kinevezett művészeti igazgatója, tagja a színházat vezető három tagú igazgatótanácsnak. 2010 augusztusától az új fenntartó (a Szatmárnémeti Városi Tanács) Stier Péter személyében vezérigazgatót nevez ki a színház élére, a Harag György Társulat művészeti igazgatója, főrendezője azonban továbbra is Keresztes Attila marad. Fiatal kora ellenére hamar jelentős szakmai sikereket ér el (színészként és főként rendezőként), a szaksajtó pályakezdése óta a legígéretesebb fiatal rendezők közt tartja számon. Többször rendezett külföldön (Magyarországon és Lengyelországban is). 2003-ban a British Council díjával tüntetik ki (Kortárs Brit Dráma legjobb romániai színpadra állításáért), Marie Jones: Kövekkel a zsebében című művének színreviteléért. Szatmárnémeti igazgatása alatt másfélszeresére nőtt a bemutatók száma az évadban. Három Nővér-rendezése UNITER-jelölést is hozott a színháznak: Bíró Józsefet (m. v.) Csebutikin megformálásáért a legjobb férfi epizódszereplő díjára jelölték.

    Fontosabb rendezései:

    Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom (Mesedráma két részben), 2009/ 2010 - Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat
    Békeffi István – Kellér Dezső – Gábor Andor: Csárdás Királynő, 2009/ 2010 - Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat
    A. P. Csehov: Három Nővér, 2009/ 2010 - Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat
    Schönthan-Kellér: A szabin nők elrablása, 2007/ 2008 – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
    W. Shakespeare: A windsori víg nők, 2006/2007 - Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Varró Dániel - Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen, 2006/2007 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Barta Lajos: Szerelem, 2005/2006 - Csíki Játékszín
    Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, 2005/2006 – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
    Ray Cooney: Egyszer kettő néha sok, 2004/2005 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Muszty Bea - Dobay András: A kék csodatorta, 2004 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Henrik Ibsen: A vadkacsa, 2004 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Shakespeare: Téli rege, 2003 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Marie Jones: Kövekkel a zsebében, 2002 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Spiró-Szigligeti: Liliomfi, 2002 – Temesvári Csíky Gergely Színház
    Schönthan-Kellér: A szabin nők elrablása, 2001 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    W. Shakespeare: Romeo és Júlia, 2001 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    Csehov: Három nővér, 2000 – Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színházművészeti Tanszék
    Vörösmarty - Görgey: A fátyol titkai, 1999 – Kolozsvári Állami Magyar Színház
    J. Cocteau: A rettenetes szülők, 1998 – Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színházművészeti Tanszék
    Moliere: A képzelt beteg, 1998 – Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színházművészeti Tanszék


    Film:

    Vörösmarty Mihály - Görgey Gábor: A fátyol titkai (szín., magyar színházi közv.) (TV-film) rendező

    Díjai:

    Dömötör-díj - Szeged, 2010.
    BRITISH COUNCIL díj – Kortárs Brit Dráma legjobb romániai előadásáért – 2003 (Marie Jones: Kövekkel a zsebében)
    Közönségdíj – Határon Túli Magyar Színházak XI. Fesztiválja, Kisvárda, 1999 (Moliere: A képzelt beteg)

    Ahogy tetszik

    Ahogy tetszik

    Szegedi Nemzeti Színház
    Rendező
    Az özvegy Karnyóné...-Nyíregyháza Humorfesztivál

    Az özvegy Karnyóné...-Nyíregyháza Humorfesztivál

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Rendező
    Chioggiai csetepaté  Szatmárnémeti Harag György Társulat

    Chioggiai csetepaté Szatmárnémeti Harag György Társulat

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Rendező
    Darvas-Pintér: Parasztopera

    Darvas-Pintér: Parasztopera

    Szegedi Nemzeti Színház
    Rendező
    Határon Túli Hétfők Figaro (Marosvásárhely)

    Határon Túli Hétfők Figaro (Marosvásárhely)

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Rendező
    Hedda Gabler

    Hedda Gabler

    Szegedi Nemzeti Színház
    Rendező
    Henrik Ibsen: A nép ellensége

    Henrik Ibsen: A nép ellensége

    Gyulai Várszínház
    Rendező
    La Mancha lovagja

    La Mancha lovagja

    Szegedi Nemzeti Színház
    Rendező
    Mélyben

    Mélyben

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    Rendező
    Rettenetes szülők

    Rettenetes szülők

    Móricz Zsigmond Színház
    Rendező
    Rivalda 2011 Édes Anna

    Rivalda 2011 Édes Anna

    Thália Színház Nonprofit Kft.
    Rendező
    Szigligeti Ede:Liliomfi

    Szigligeti Ede:Liliomfi

    József Attila Színház
    Rendező
    Valaminek a második része

    Valaminek a második része

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház*
    Rendező

    Ajánlataink




    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016