• művész


    Koleszár Bazil Péter
    2

    Koleszár Bazil Péter

    Született: 1973. július 23.

    Színész, rendező.

    1998-ban alakult a Junion Színház, amelynek a kezdetektől vezetője. A Junion Színház előadásai a szervezése alatt jöttek, jönnek létre, az előkészítéstől kezdve, a próbákon át, az előadások lebonyolításáig. 2002-től a Junion Színház Alapítvány elnöke.

    Tanulmányok:

    1991 – 1995 Merlin…

     Tovább

    Aktuális programok


    Ady és Adél

    RS9 Színház

    Adélnál vagyunk, aki 62 éves múlt, a betegágyán fekve összegzi életét, melyben fel-felcsillan az öröm a szenvedések tengerében. Gondolatai…

    A pacal ideje

    RS9 Színház

    Cserna Szabó András 77 magyar pacal című könyve nyomán, nagyon szabadon írta a Neptun Brigád.

    Minden jót, Elling!

    RS9 Színház

    Elling és Kjell egy hosszabb vidéki „szanatóriumi” pihenés után lehetőséget kapnak arra, hogy újra a mindennapok részeseivé válhassanak: Oslo…

    Budapest fölött az ég - Angyaltemető

    RS9 Színház

    Az angyali öröklét feladása egy emberi szerelemért. A budapesti értelmiség jobb és balos, groteszk, semmibe vesző acsarkodása, emberi sorsok…

    A virtuóz - Cziffra György

    RS9 Színház

    A virtuóz – életrajzi dráma egy felvonásban - Cziffra György emlékének. (A Junion Színház és az RS9 Színház előadása)

    De mi lett a nővel?

    RS9 Színház

    A kerettörténet szerint valamikor a XIX. század végén három ágrólszakadt színész elindul a végtelen, forró országúton Bikulina bankár estélyére.…

    Színész, rendező.

    1998-ban alakult a Junion Színház, amelynek a kezdetektől vezetője. A Junion Színház előadásai a szervezése alatt jöttek, jönnek létre, az előkészítéstől kezdve, a próbákon át, az előadások lebonyolításáig. 2002-től a Junion Színház Alapítvány elnöke.

    Tanulmányok:

    1991 – 1995 Merlin Színészképző Műhely
    1993 – Kínai operakurzus – Szkéné
    1994 – Welsh College of Music & Drama színészkurzus

    Színházak:

    1994 – 2003 Merlin Színház Merlin Színház, társulati tag
    1998 – Junion Színház, alapító tag
    2000 – 2001 Víg Színház, vendégként
    2003 – 2008 Nemzeti Színház, társulati tag
    2008 – szabadúszó
    2008-tól – Békéscsabai Jókai Színház – szabadúszóként
    2009 és 2011-ben – Szombathelyi Weöres Sándor Színház – szabadúszóként
    2010 és 2015-ben – Pécsi Nemzeti Színház – szabadúszóként

    Színházi rendezések:

    2017 – Ulrich Hub: Állati reptér, avagy a rókát hamarabb utol érik, mint a sánta kutyát – RS9 Színház és Junion Színház
    2017 – Csehov-Kiss Csaba: De mi lett a nővel? – RS9 Színház és Neptunbrigád
    2016 – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán – RS9 Színház és Junion Színház
    2016 – Zalán Tibor: Mario és a varázsló – Békéscsabai Jókai Színház – segédrendezőként, rendező Kovács Frigyes
    2015 – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán – Pécsi Nemzeti Színház
    2013 – Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán – Békéscsabai Jókai Színház – magyar nyelvű ősbemutató
    2012 – A jó pálinka itassa magát – Pécsi Nemzeti Színház
    2012 – A csapda, a jóslat és a kisablak – Junion Színház
    2011 – Négy évszak – mesejáték szláv népmese alapján színpadra alkalmazta: Koleszár Bazil Péter – Békéscsabai Jókai Színház
    2011 – Szurrogátum delikátesz – Weöres Sándor Színház és Junion Színház közös produkciója
    2010 – Rozsfogócska – Salinger: Zabhegyező című regénye nyomán, színpadra alkalmazta: Németh Virág – Junion Színház
    2009 – Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli… – Békéscsabai Jókai Színház – meghívás: Eurorégiós Színházi Találkozó, Temesvár
    2009 – A jó pálinka itassa magát – Weöres Sándor Színház – Meghívás: DESZKA Fesztivál Debrecen 2010.
    2004 – Zőld Martzi – a kényszerbetyár – Wándza Mihály vígjátékából – 2006 Vidor Fesztivál
    2002 – A jópálinka itassa magát –2005 Vidor Fesztivál DOTTORE díj és SMERALDINA DÍJ
    2000 – Sóska, sültkrumpli… – írta Egressy Z. – Meghívás a Művészetek Völgyébe, TV felvétel 2001.
    1998 – Café Junion – I. L. Caragiale műveiből – Meghívás a Romániai Országos Színházi Találkozóra, Piatra Neamt 1999.

    Rendezőasszisztens:

    2000 – Bánk bán – Zsámbéki Nyári Színház, rendező Bocsárdi László

    Játékmester:

    2013 – Hetvenhét – írta Zalán Tibor, játékmester, rendező Jordán Tamás – Békéscsabai Jókai Színház

    Fordítások:

    Ulrich Hub: Állati reptér, avagy a rókát hamarabb utol érik, mint a sánta kutyát ( Füchse lügen nicht – Animal lounge )
    Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán (An der Arche um act)
    Jordi Galceran: Fogócska (Fuita)

    Fontosabb szerepek:

    Ágoston Kristóf – Mikszáth Kálmán – Zalán Tibor: A beszélő köntös r.: Halasi Imre
    Poche – Maurice Hennequin – Pierre Veber: Törvénytelen randevú r.: Robert Cogo-Fawcett
    Rubek – Ibsen: Ha mi, holtak, feltámadunk r: Lábán Katalin
    Carlson – Egerek és emberek r: Pataki András
    Podkoljoszin – Gogol: Pétervár meséi r: Jefim Koutcher
    Apa – Egressy Zoltán: Szimpla szerda – r. Lábán Katalin
    Speer – Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline r: Dobay Dezső
    Férfi – James Saunders: Bocs, nem figyeltem r: Andrew Neil
    Ferenc – Bíró-Mohácsi: Sárga liliom r: Mohácsi János.
    Ködmön András – Móricz: Úri múri r.: Jordán Tamás
    Hadirokkant – Brecht: Kurázsi mama r: Szász János
    Phoenix – Andromaché – r: Valló Péter
    Tormándi Pál – Jókai Mór: A kőszívű ember fiai r: Seregi Zoltán
    Vinkóci Lőrénc – Lázár Ervin: Berzsián és Dideki r: Veress Dóra
    Gárda kapitány – A párizsi Notre Dame r: Beatrice Bleont / Rancea
    Dr. Havas Tamás – Parti Nagy L.: A test angyala r.:Tasnádi Márton
    Bébé – Serrau: Nyúl, nyúl r.: Deák Kriszta
    Camil – John Hodge: Sekély sírhant r: Csizmadia Tibor
    Bolond – A történelem kereke – r: Tamási Zoltán
    Mátyás – Sultz S.: Utazás Bozenba r.: Jordán Tamás
    Teatermosz – Hamvai-Nádasdi: Lüzisztráté r.: Jordán Tamás
    Békásy főhadnagy – Karinthy: Holnap reggel r: Hargitai Iván
    Sípos István, hentesinas – Füst Milán: Boldogtalanok r: Ács János
    Lovag – Lear király r: Chris Rolls
    Vállalkozó – Mario és a varázsló r: Kovács Frigyes

    Egyéb színházi munkái:

    Andromaché színész, bemutató: 2006. április 28. Nemzeti Színház
    A balek színész, bemutató: 2001. december 12. Merlin Színház Atlantis Társulata
    Bánk bán rendezőasszisztens, bemutató: 2000. augusztus 3. Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
    Berzsián és Dideki színész, bemutató: 2009. április 5. R.S.9. Színház
    Boldogtalanok színész, bemutató: 2005. október 25. Nemzeti Színház
    Czillei és a Hunyadiak színész, bemutató: 2004. február 29. Nemzeti Színház
    Az ember tragédiája színész, bemutató: 1999. szeptember 10. Merlin
    Farsang színész, bemutató: 2005. április 16. Nemzeti Színház
    Fiatalság bolondság rendező, bemutató: Merlin
    Hermelin színész (2007 - 2008), bemutató: 2007. április 20. Nemzeti Színház
    Hetvenhét színész, bemutató: 1998. december 12. Merlin
    Holnap reggel színész, bemutató: 2003. október 18. Nemzeti Színház
    III. Richard színész, bemutató: 2004. november 4. Nemzeti Színház
    III/II Richád közreműködő, bemutató: Kolibri Pince
    Jámbor teremtés színész, színész, bemutató: 2001. január 12. Zugszínház
    Jelenetek egy mániás nő naplójából színész, bemutató: 2009. november 17. R.S.9. Színház
    Jelenetek Hélene Berr naplójából színész, bemutató: 2010. december 19. R.S.9. Színház
    A jó pálinka itassa magát rendező, bemutató: 2002. február 28. Junion csoport
    A jó pálinka itassa magát rendező, szerző, bemutató: 2009. december 8. Weöres Sándor Színház
    A jó pálinka itassa magát! 2.0 rendező, színész, szerző, bemutató: 2009. október 7. Budaörsi Játékszín
    Lüzisztraté színész, bemutató: 2002. július 16. Merlin
    Mélyen tisztelt szekrény! színész, bemutató: 2000. október 19. Merlin
    Mesél a bécsi erdő színész (2007 - 2008), bemutató: 2007. február 8. Nemzeti Színház
    A Mester és Margarita további szereplő, bemutató: 2005. április 1. Nemzeti Színház
    Az öngyilkos színész, bemutató: 2006. január 27. Nemzeti Színház
    Ördögök színész, bemutató: 2007. október 29. Nemzeti Színház
    A per színész, bemutató: 1999. december 17. R.S.9. Színház
    Rajzolj nekem egy bárányt! színész, bemutató: 2007. május 31. Junion csoport
    Rozsfogócska rendező, bemutató: 2010. március 6. Junion csoport
    Sárga liliom színész, bemutató: 2004. szeptember 10. Nemzeti Színház
    Sóska, sültkrumpli rendező, bemutató: Junion csoport
    Sóska, sültkrumpli rendező, bemutató: 2005. október 3. Kolibri Pince
    Spinach'n Chips / Sóska, sültkrumpli rendező, bemutató: 2001. december 6. Junion csoport
    Utazás Bozenba színész, bemutató: 2002. február 7. Merlin
    Vesztegzár a Grand Hotelben színész, bemutató: 2008. április 6. Nemzeti Színház
    Zőld Martzi rendező, bemutató: 2004. május 31. Junion csoport

    Film, Tv:

    1998 – I. L. Caragiale: Café Junion
    (Meghívás a Romániai Országos Színházi találkozóra, Piatra Namet)
    2000 – Egressy Z.: Sóska, sültkrumpli...
    (Meghívás a Művészetek Völgyébe, TV felvétel)
    2002 – Koleszár-Sultz: A jó pálinka itassa magát!
    2005 Vidor Fesztivál - Dottore díj - a legjobb előadásért
    2004 - Zőld Martzi - a kényszerbetyár
    (2006 Vidor Fesztivál)
    2005 - Boot-ulj - avagy a monitor

    Tv sorozatok:

    Jóban, rosszban – színész
    Barátok közt – színész
    Családi Titkok – színész

    ...közben...

    ...közben...

    RS9 Színház
    • Színész
    A beszélő köntös

    A beszélő köntös

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Ágoston Kristóf – szenátor, mogorva, néha goromba
    A jó pálinka itassa magát

    A jó pálinka itassa magát

    Weöres Sándor Színház
    • Rendező
    A jó pálinka itassa magát (16+)

    A jó pálinka itassa magát (16+)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Író
    A jó pálinka itassa magát (16+)

    A jó pálinka itassa magát (16+)

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Író
    A kőszívű ember fiai

    A kőszívű ember fiai

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Tormándy Pál
    A pacal ideje

    A pacal ideje

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Hang
    A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B

    A testőr (Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Dolmány Attila, Kakasy Dóra, Koleszár B

    Art Színtér
    • Hitelező
    Csapda, a jóslat és a kisablak, avagy Arturo Esteve Palacios Gonzalez bukása és mennybemenetele

    Csapda, a jóslat és a kisablak, avagy Arturo Esteve Palacios Gonzalez bukása és mennybemenetele

    RS9 Színház
    • Fordító
    Csehov-Kiss Csaba: De mi lett a nővel? - férfimese egyfelvonásban

    Csehov-Kiss Csaba: De mi lett a nővel? - férfimese egyfelvonásban

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Rendező
    Egerek és emberek

    Egerek és emberek

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Carlson
    EGY SZERELEM 3 ÉJSZAKÁJA - musical 2 felvonásban

    EGY SZERELEM 3 ÉJSZAKÁJA - musical 2 felvonásban

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Károly, egy szigorú költő
    Egy szerelem három éjszakája

    Egy szerelem három éjszakája

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Károly, egy szigorú költő
    Egy szerelem három éjszakája

    Egy szerelem három éjszakája

    Holdvilág Kamaraszínház
    • Károly, egy szigorú költő
    Hetvenhét

    Hetvenhét

    Szarvasi Vízi Színház
    • Játékmester
    Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk

    Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk

    RS9 Színház
    • Színész
    Jelenetek Hélene Berr naplójából

    Jelenetek Hélene Berr naplójából

    RS9 Színház
    • Színész
    Jó pálinka itassa magát (2)

    Jó pálinka itassa magát (2)

    Budaörsi Latinovits Színház
    • ZSOLTI, SZABOLCS
    Koldusopera

    Koldusopera

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Filch
    Koldusopera A2

    Koldusopera A2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Filch
    Koldusopera B2

    Koldusopera B2

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Színész
    Koldusopera C3

    Koldusopera C3

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Színész
    Kulcskeresők

    Kulcskeresők

    Karinthy Színház
    • Gyászhuszár
    Kulcskeresők.

    Kulcskeresők.

    Karinthy Színház
    • Gyászhuszár
    Kulcskeresők.

    Kulcskeresők.

    Karinthy Színház
    • Gyászhuszár
    Lear király

    Lear király

    Békéscsabai Jókai Színház
    • LOVAG
    Magyar mátrix

    Magyar mátrix

    RS9 Színház
    • Felvételről közreműködik
    Malte Laurids Brigge feljegyzései

    Malte Laurids Brigge feljegyzései

    RS9 Színház
    • Hang
    Mario és a varázsló

    Mario és a varázsló

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Vállalkozó
    Mario és a varázsló 1.

    Mario és a varázsló 1.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező asszisztens
    Mario és a varázsló 2.

    Mario és a varázsló 2.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező munkatársa
    Mario és a varázsló 3.

    Mario és a varázsló 3.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező munkatársa
    Mario és a varázsló 4.

    Mario és a varázsló 4.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező munkatársa
    Mario és a varázsló 5.

    Mario és a varázsló 5.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező munkatársa
    Mario és a varázsló 6.

    Mario és a varázsló 6.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező munkatársa
    Mario és a varázsló 7.

    Mario és a varázsló 7.

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező munkatársa
    Molnár Ferenc: A testőr

    Molnár Ferenc: A testőr

    Gyulai Várszínház
    • Hitelező
    Molnár Ferenc: A testőr

    Molnár Ferenc: A testőr

    Art Színtér
    • Hitelező
    Molnár Ferenc: A testőr

    Molnár Ferenc: A testőr

    KMO Művelődési Központ és Könyvtár
    • Színész
    Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

    Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

    Art Színtér
    • Hitelező
    Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

    Molnár Ferenc: A testőr (vígjáték)

    Art Színtér
    • Hitelező
    Molnár Ferenc: A testőr -  Art-Színtér

    Molnár Ferenc: A testőr - Art-Színtér

    Eötvös10 Művelődési Ház
    • Hitelező
    Négy évszak

    Négy évszak

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Színpadra alkalmazta
    Nyolckor a bárkán

    Nyolckor a bárkán

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Nyolckor a bárkán

    Nyolckor a bárkán

    Szarvasi Vízi Színház
    • Fordító
    Nyolckor a bárkán

    Nyolckor a bárkán

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Nyolckor a bárkán

    Nyolckor a bárkán

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    Nyolckor a bárkán - családi színházi előadás

    Nyolckor a bárkán - családi színházi előadás

    RS9 Színház
    • Rendező
    Pótkolbász avagy Szurrogatum delikátesz

    Pótkolbász avagy Szurrogatum delikátesz

    Weöres Sándor Színház
    • Rendező
    Sóska, sültkrumpli

    Sóska, sültkrumpli

    Szarvasi Vízi Színház
    • Rendező
    Sóska, sültkrumpli

    Sóska, sültkrumpli

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Sóska, sültkrumpli 4

    Sóska, sültkrumpli 4

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    Sóska, sültkrumpli 5

    Sóska, sültkrumpli 5

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Rendező
    Szimpla szerda

    Szimpla szerda

    RS9 Színház
    • Apa
    Tizenhárom almafa

    Tizenhárom almafa

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Főangyal/Mendi/Jeszencsák/Pópa
    Törvénytelen randevú

    Törvénytelen randevú

    Békéscsabai Jókai Színház
    • POCHE, rendőrbiztos
    Tóték

    Tóték

    Móricz Zsigmond Színház
    • A postás KOLESZÁR
    VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

    VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

    Thália Színház
    • LOVAG

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016