Zenei tanulmányait hétévesen kezdte. 2006-tól a Bartók Béla Konzervatórium zongora szakos tanulója volt, 2008-ban felvették az intézmény jazz tanszakára, amelyet 2011-ben végzett el. 2011-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakán tanult. Mesterei Fekete Gyula és Tallér Zsófia voltak. 2012-től Bagó Gizella…
Ezúttal zenés színházi adaptáció született Kovács Adrián zeneszerző és Galambos Attila szövegíró tollából. A kalandregény hangsúlyai áthelyeződnek az érzelmekre,…
A Maladype Színház magyar-makedón-lengyel koprodukcióban készülő legújabb bemutatója egy olyan változatos színházi műfajokban kiteljesedő összművészeti produkciót ígér, amely a…
Zenei tanulmányait hétévesen kezdte. 2006-tól a Bartók Béla Konzervatórium zongora szakos tanulója volt, 2008-ban felvették az intézmény jazz tanszakára, amelyet 2011-ben végzett el. 2011-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakán tanult. Mesterei Fekete Gyula és Tallér Zsófia voltak. 2012-től Bagó Gizella mellett oktatóként tevékenykedik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2016-tól a Budapesti Operettszínház tagja, ahol zenei vezetői, karmesteri és korrepetítori feladatokat lát el.
Zeneszerzői munkái: 2014 Heinrich von Kleist: Amphitryon / Ódry Színpad 2015 Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné / Ódry Színpad 2015 Szigligeti Ede - Kovács Adrián - Vecsei H. Miklós: Liliomfi / Latinovits Színház 2016 Svetislav Basara: Fáma a biciklistákról / Újvidéki Színház 2018 Vecsei H. Miklós: inek az ég alatt már senkije sincsen / Pesti Színház 2018 Charlie Chaplin: A diktátor / Vígszínház 2019 Ifj. Vidnyánszky Attila - Vecsei H. Miklós - Kovács Adrián - F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby / Vígszínház 2020 Georges Feydeau: Kis hölgy a Maximból / Weöres Sándor Színház
Színházi munkáiból: 2020 Kis hölgy a Maximból - zeneszerző (Bemutató 2020. február 14.) 2020 Tajtékos dalok - zenei vezető (Bemutató 2020. március 10.) 2019 Izgass fel! - zenei vezető (Bemutató 2019. május 17.) 2019 Micimackó - zeneszerző 2019 A Pendragon-legenda - zeneszerző (Bemutató 2019. május 11.) 2019 Mágnás Miska - karmester (Bemutató 2019. október 26.) 2019 A nagy Gatsby - karmester (Bemutató 2019. szeptember 7.) 2018 Míg fekszem kiterítve - zenei vezető (Bemutató 2018. július 31.) 2018 A diktátor - zeneszerző (Bemutató 2018. október 13.) 2018 Négyszögletű kerek erdő - zeneszerző 2018 Dorian Gray - zenei vezető 2017 Szeressem végre magamat - zeneszerző 2017 Szegény Dzsoni és Árnika - zenei vezető (Bemutató 2017. május 9.) 2017 Riviera girl - korrepetitor 2017 Kinek az ég alatt már senkije sincsen - zeneszerző (Bemutató 2017. március 16.) 2016 Válogatás - zenei vezető (Bemutató 2016. szeptember 10.) 2016 Rómeó és Júlia - zenei vezető 2016 Bambi - zenei munkatárs (Bemutató 2016. március 6.) 2016 Iván, a rettenet - zene (Bemutató 2016. október 16.) 2016 III. Richárd - zeneszerző (Bemutató 2016. július 13.) 2016 "Szeressem végre magamat" - zene 2016 Nők au idegösszeomlás szélén - karmester (Bemutató 2016. május 20.) 2016 Szabadság FM - zene 2016 Hoppláda - zene 2015 Karnyóné - zeneszerző (Bemutató 2015. január 12.) 2015 Liliomfi - szerző (Bemutató 2015. november 28. 2015 Fedák Sári - zene (Bemutató 2015. október 28.) 2015 Spuri - zongorán kísér 2015 Athéni Timon - színész (Bemutató 2015. április 4.) 2015 Madárka sír, madárka örül - szerző 2014 Amphitryon - zeneszerző (Bemutató 2014. február 25.) 2014 Brémai muzsikusok - zeneszerző (Bemutató 2014. október 20.) 2013 Parasztopera - zongorán kísér KarantÉNidő - Köszönjük Magyarország! - zene Én, Janza Kata - zongorán kísér Létra Kulturális Egyesület: Ébredés - zenei vezető A kígyóasszony - zene
Filmes munkáiból: - Vecsei H. Miklós: "KINEK AZ ÉG ALATT MÁR SENKIJE SINCSEN" - Arany János élete 13 képben - A Vígszínház előadása - zene (magyar művészeti műsor, 155 perc) - Szigligeti Ede - Vecsei H. Miklós - Kovács Adrián: Liliomfi. A Budaörsi Latinovits Színház előadása - szerző, zenei vezető (magyar színházi közvetítés, 145 perc)
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok Hagymácska (Cipollino) - mesejáték
Általános 2
Zeneszerző
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Micimackó zenés mesejáték
Általános 2
Zeneszerző
A brémai muzsikusok
SZFE
Zeneszerző
A kígyóasszony
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Zene
A nagy Gatsby
Vígszínház Nonprofit Kft.
Zene, Karmester, Hangszerelés / Music
A rendező énekel- avagy amikor a hóhért "akasztják"! (Somogyi Szilárd, Janza Kata, Vágó Zsuzsi)
Art Színtér
Zenei vezető
A vihar kapujában
SZFE
Zenei vezető
Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Peller Annával
Postakürt Alapítvány
Közreműködik
Alice Csodaországban
SZFE
Korrepetitor
Amphitryon - Sipos Balázs rendezővizsgája
SZFE
Zeneszerző
Árad a gazság
Weöres Sándor Színház
Zeneszerző
Athéni Timon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Színész
Athéni Timon
SZFE
Színész
Budapesti Operettszínház: Parasztopera
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Zongorán közreműködik
Déja vu - Érzések
Békéscsabai Jókai Színház
Zongorán közreműködik
Dorian Gray
Budapesti Operettszínház
Zenei vezető
Előszilveszter a Benczúr Házban Polyák Lillával
Postakürt Alapítvány
Zongorán közreműködik
Fedák Sári
Veszprémi Petőfi Színház
Zeneszerző
FEDÁK SÁRI - Szűcs Nelli önálló estje
Ivancsics Nonprofit Kft.
Zene
Iván, a rettenet
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Zene
Kékszakállú
Karinthy Színház
Rendező, zeneszerző
Kékszakállú - Nyilvános főpróba
Karinthy Színház
Rendező, zeneszerző
Kinek az ég alatt már senkije sincsen
Vígszínház Nonprofit Kft.
Zene, zenei kíséret
Kis hölgy a Maximból
Weöres Sándor Színház
Zeneszerző
Létra Kulturális Egyesület: Ébredés
Artus Kortárs Művészeti Egyesület
Zenei vezető
Liliom - Vizsga
SZFE
Zenei közreműködő
Liliomfi
Budaörsi Latinovits Színház
Zenei vezető
Liliomfi
SZFE
Zenei vezető
Liliomfi - TV felvétel
Budaörsi Latinovits Színház
Író
Ördögűzők
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Zene
Rómeó és Júlia // Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
Zenei vezető
Szabadság FM
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Zene
Szabadság FM
Weöres Sándor Színház
Zene
SZABADSÁG FM - Kapcsoljuk az ötvenes éveket
Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány
Zene
Szigligeti E.-Vecsei H. M.-Kovács A.: Liliomfi
Gyulai Várszínház
Zenei vezető
Tajtékos Dalok - Boris Vian revü
Budapesti Operettszínház
Hangszerelő - zenei vezető
Veszedelmes viszonyok
Budapesti Operettszínház
Zenei vezető, zene
Virágot Algernonnak
Budapesti Operettszínház
Karmester
W. Shakespeare: Athéni Timon
Gyulai Várszínház
Színész
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Színész
zzNők az idegösszeomlás szélén
Budapesti Operettszínház
Zenei vezető - karmester
zzRiviera girl
Budapesti Operettszínház
Vezető korrepetitor - Karmester
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!