• művész

    Kovács László
    2

    Kovács László

    Kovács László diplomáit karmester és harsona szakon a budapesti Zeneakadémián szerezte, amelynek 1981 óta ő maga is tanára. Tudását Jurij Szimonovnál tökéletesítette a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban és a Nagyszínházban. Dirigensként huszonkét évesen mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban.

    1984 óta a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és…

     Tovább

    Aktuális programok

    Jelenleg nincs futó program!

    Kovács László diplomáit karmester és harsona szakon a budapesti Zeneakadémián szerezte, amelynek 1981 óta ő maga is tanára. Tudását Jurij Szimonovnál tökéletesítette a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban és a Nagyszínházban. Dirigensként huszonkét évesen mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban.

    1984 óta a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és zeneigazgatója. Ő alapította a Miskolci Klazz Fesztivált, amelynek produkciói a klasszikus és a jazz műfajokat vegyítik sikeresen. 1985-ben elnyerte a Doráti Antal által alapított Ferencsik János-emlékdíjat, és a Royal Filharmonikus Zenekar meghívására egy hónapot töltött Londonban. Évente hetven-nyolcvan hangversenyt vezényel, fellépett Európa szinte valamennyi országában, valamint Ázsiában, Amerikában és a Közel-Keleten. Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas, kortárs művek előadásáért tizenkét díjat kapott, munkásságát Miskolc városa Pro Urbe-díjjal, a Magyar Köztársaság pedig Érdemes művész címmel ismerte el. 1998-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának is dirigense, 2004 óta első karmestere. Több mint negyven hanglemezt készített.

    A Csodálatos mandarin/A fából faragott királyfi

    Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
    • Karmester
    A romantika útján ELMARADÓ

    A romantika útján ELMARADÓ

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Karmester
    A teljesség felé

    Adventi Zenevarázslat – Octopus Experience – A jövő tehetségei

    Általános
    • Karmester
    Amerikai rapszódia

    Amerikai rapszódia

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Karmester
    Auer Fesztivál - Veszprém - OLÁH KÁLMÁN QUARTET - MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR

    Mendelssohn Kamarazenekar
    • Vezényel - Liszt-díjas Érdemes és Kiváló művész
    Az Apolló Alapítvány Karácsonyi Kocertje,  Budapesti Vonósok, Szegedi Anikó (zongora), Mozart

    Jakobi Koncert Kft.
    • Karmester
    AZ ELTE MŰVÉSZETI EGYÜTTES HANGVERSENYE - VERDI REQUIEM

    AZ ELTE MŰVÉSZETI EGYÜTTES HANGVERSENYE - VERDI REQUIEM

    Általános
    • Karmester
    AZ ELTE ZENEI EGYÜTTESEINEK ÜNNEPI HANGVERSENYE

    Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészeti Együttes hangversenye, Vendég: Hot Jazz Band

    • Vezényel és zongorán közreműködik
    AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ZENEI EGYÜTTESEINEK ÜNNEPI HANGVERSENYE

    AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ZENEI EGYÜTTESEINEK ÜNNEPI HANGVERSENYE

    Általános
    • Karmester
    Best of Mendelssohn

    Best of Mendelssohn

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Karmester
    Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

    Általános 2
    • Karmester
    Brahms-portré Pablo & Antonio Martín Acevedo és a Miskolci Szimfonikus Zenekar

    Müpa
    • Karmester
    Cinema szimfónia - a Miskolci Szimfonikus Zenekar filmzene estje

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Karmester
    Csillagok útja

    Csillagok útja

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Karmester
    Divina musica

    Évadzáró koncert

    Főszerepben a brácsa

    Géniuszok feketén-fehéren

    Gershwin kismaraton

    Győri Filharmonikus Zenekar - Canadian Brass

    Veszprémi Programiroda Kft.
    • Karmester
    Hommage á Kodály

    Hommage á Kodály

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Karmester
    Illés próféta oratóriuma

    Majdnem Mozart est

    Modern május

    Modern renaissance

    Múzsákhoz közel

    Nagyheti hangverseny

    • Vezényel és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkarának karigazgatója
    Nyári Károly - Egy nyáron át

    Nyári Károly - Egy nyáron át

    Nr1Media
    • Karmester
    NYÁRI KÁROLY - Úgy szeretlek téged, Jubileumi koncert a Müpában

    Nyári Károly Koncert az Operában

    Nyári Károly Koncert az Operában

    Nr1Media
    • Karmester
    Oláh Kálmán Trió és a Miskolci Szimfonikus Zenekar

    Orosz trojka

    Orosz trojka

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Karmester
    Réztől az aranyig

    Romantikus végletek

    Tavaszelő Dvořakkal

    Tripla W

    VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

    VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

    PS Produkció Kft.
    • Karmester
    Világok arca

    Világok arca

    Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
    • Karmester
    Zongorapárbaj

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016