• Artist


    Kristóf Molnár

    Kristóf Molnár

    Rendező.

    Pályáját színészként kezdte a Komédium Színházban, ezt követően független társulatok előadásaiban lépett fel.
    2012-ben a Zsigmond Király Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán, film szakirányon szerezte meg diplomáját.
    2013-2016 között a HoldonGolf Projekt nevű független társulat művészeti vezetője volt, ahol az évadtervezésen és a darabok…

     Continue

    Current programs


    No program is currently running.

    Rendező.

    Pályáját színészként kezdte a Komédium Színházban, ezt követően független társulatok előadásaiban lépett fel.
    2012-ben a Zsigmond Király Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán, film szakirányon szerezte meg diplomáját.
    2013-2016 között a HoldonGolf Projekt nevű független társulat művészeti vezetője volt, ahol az évadtervezésen és a darabok színpadra állításán túl a társulat kommunikációs stratégiáját és arculatát is ő menedzselte.
    Ebben az időszakban több jelentős kortárs szerző (Martin McDonagh, Yasmina Reza, Edward Albee) darabjait rendezte meg, de Dosztojevszkij-műből is készített színpadi adaptációt.
    Szinkronhangként, szinkronrendezőként is dolgozik.

    A Négyszögletű Kerek Erdő

    A Négyszögletű Kerek Erdő

    Muharay Színház
    • Director
    A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

    A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Dress
    HÁROM MAGAS NŐ

    HÁROM MAGAS NŐ

    Trio Kulturális Bt.
    • A rendező munkatársa
    Jeff Baron: Szép jó estét, Mr, Green!

    Jeff Baron: Szép jó estét, Mr, Green!

    Veres 1 Színház
    • Director
    Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green

    Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Director
    Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green!

    Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green!

    Veres 1 Színház
    • Director
    Martin McDonagh: PÁRNAEMBER

    Martin McDonagh: PÁRNAEMBER

    RS9 Színház
    • Director
    Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

    Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Veres 1 Színház
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Veres 1 Színház
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Veres 1 Színház
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Veres 1 Színház
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Veres 1 Színház
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Veres 1 Színház
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon: Pletykafészek

    Veres 1 Színház
    • Dress
    Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

    Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

    Hírös Agóra
    • Dress
    Pletykafészek

    Pletykafészek

    Móricz Zsigmond Színház
    • Dress
    Pletykafészek

    Pletykafészek

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Dress
    Pletykafészek

    Pletykafészek

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Dress
    Szép jó estét, Mr. Green!

    Szép jó estét, Mr. Green!

    Móricz Zsigmond Színház
    • Director
    Szép jó estét, Mr. Green!

    Szép jó estét, Mr. Green!

    Belvárosi Színház
    • Director
    Szép jó estét, Mr. Green! - prózai színpadi előadás

    Szép jó estét, Mr. Green! - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Director
    SZÉP JÓ ESTÉT, MR. GREEN! - Veres 1 Színház

    SZÉP JÓ ESTÉT, MR. GREEN! - Veres 1 Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Director
    Szép jó estét, Mr. Green! Anti-xenofób kettős, klezmerrel

    Szép jó estét, Mr. Green! Anti-xenofób kettős, klezmerrel

    Zsidó Művészeti Napok
    • Director
    Történet az egérlyukból

    Történet az egérlyukból

    RS9 Színház
    • Director
    Yasmina Reza: Művészet - Az élet dolgai egy részben

    Yasmina Reza: Művészet - Az élet dolgai egy részben

    RS9 Színház
    • Actor/Actress

    Recommendations


    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016