1975-1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Horvai István prózai osztályában, 1979-1980 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, 1980-1982 között a győri Kisfaludy Színházban szerepelt. Közben az Evita rockopera 1980-as magyarországi bemutatójának címszereplőjeként, mint musicalszínész robbant be a…
1975-1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Horvai István prózai osztályában, 1979-1980 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, 1980-1982 között a győri Kisfaludy Színházban szerepelt. Közben az Evita rockopera 1980-as magyarországi bemutatójának címszereplőjeként, mint musicalszínész robbant be a köztudatba. 1988 között a Rock Színház (alapító) tagja volt, 1988-1990 között a Madách Színház színésze volt. 1990-1995 között szabadfoglalkozású művészként tevékenykedett. 1995-1999 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott, majd egy évig a debreceni Csokonai Színház színésze volt. 2000-től ismét szabadfoglalkozású. Vezetett rádióműsort, volt saját klubja is, a 2001-től 2005-ig fennálló Kovátsműhely, ahol azonos nevű zenekarával a magyar könnyűzenei élet számos szerzőjét látta vendégül. 2008-tól a Baltazár Színház tanára és rendezője lett. A 2014-ben bemutatott Mamma mia! főszereplőjeként ismét visszatért a Madách Színházba. Énekesnőként 2014-ben új zenekart hozott létre, a Kováts Kriszta Kvintettet. A zenekarral itthoni klubokban játszottak és amerikai turnén is jártak. Énekesnőként több szerzővel dolgozott (Gallai Péter, Vedres Csaba, Szirtes Edina Mókus, Wolf Péter, László Attila). A dalszövegei legnagyobb részét Fábri Péter írta.
Webber-Rice: Evita - Evita, Jézus Krisztus Szupersztár - Mária Magdolna Bernstein: West Side Story - Maria Várkonyi-Miklós: Sztárcsinálók - Ulrika Kocsák-Kemény-Miklós: A krónikás - Eszter, Schönberg-Boublil: Nyomorultak - Fantine Webber-Rice: Macskák - Grizabella Szörényi-Bródy: István, a király - Gizella, Gallai-Fábri: Kolumbusz, az őrült spanyol - Izabella, Puskin: Don Juan kővendége - Donna Anna Presser-Déry-Adamis: Képzelt riport... - Eszter Gallai-Fábri: Alice Csodaországban - Alice Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Olívia Maugham: Csodálatos vagy, Júlia - Zina Hamlet - Gertrúd, Szörényi-Bródy: Veled, Uram! - Gizella Defoe: Moll Flanders - Éjfél Mama Szörényi-Bródy: István, a király - Sarolt Brecht : Kurázsi mama - Yvette Pottier Ebbe-Fosse: Chicago - Morton Mama Lionel-Bart: Olivér! - Mrs.Corney Andresson-Ulvaeus-Johnson: Mamma Mia! - Donna Sheridan
Illyés Gyula: Homokzsák, avagy nevetni könnyebb....Etel Kisfaludy Károly: Kisfaludy-játék.... Várkonyi Mátyás: Örvényben....Nasztyona Arisztophanész: Plutosz (A Gazdagság)....Penia Teleki László: Kegyenc....Caustina Várkonyi Mátyás: Farkasok.... Kocsák-Kemény: A krónikás....Eszter Várkonyi Mátyás-Béres Attila A bábjátékos....Malvina MacDermot: Hair....Mama Schönberg: A nyomorultak....Fantine Kormorán: A költő visszatér....Györgyfalvi Zsuzsanna kisasszony William Shakespeare: Szentivánéji álom....Hippolyta Gallai Péter-Fábri Péter: Kolumbusz, az őrült spanyol hányattatásai szárazon és vízen, avagy egy vállalkozó odisszeiája....Izabella Szörényi Levente: Atilla – Isten kardja....Krimhilda Puskin: Don Juan kő-vendége....Donna Anna; Laura Mastrosimone: Az erőszak határai....Terry Karinthy Ferenc: Dunakanyar....Kávéfőzőnő Defoe: A szépséges tolvajnő.... Calderón de la Barca: A világ nagy színháza....A Kegyelem törvénye; Egy Hang Laing: Tényleg szeretsz?....Jill Szophoklész: Antigoné-tükör....A kar tagja Ruzante: A csábító pillangó....Dalnő Vörös István: Az ördögszáj....Borbála Petőfi Sándor: A helység kalapácsa.... Marivaux: A 2. váratlan szerelem....Zenész Várkonyi Mátyás-Béres Attila: Mata Hari ....Clara Bendix Örkény: Nézzünk bizakodva a jövőbe! ...Angéla Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek...Agnese
Rendezései:
Carroll: Alice Csodaországban (2002, 2004) Defoe: A szépséges tolvajnő (2003) Calderón de la Barca: A világ nagy színháza (2004) Laing: Tényleg szeretsz? (2006) Szophoklész: Antigoné-tükör (2006) Ruzante: A csábító pillangó (2008) Arany-óra (2008) Vörös István: Padlizsán és Paprika (2009) Vörös István: Az ördögszáj (2010) Tao Te King (2011) Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (2011) Marivaux: A 2. váratlan szerelem (2012) Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe (2016) Vörös István: Az üstökös (2018)
Tévéfilmek
A tenger 1-6. (1982) Az ibolya (1986) Nyolc évszak (1987) (filmzene) Julianus barát 1-3. (1991) Atilla, Isten kardja (1998)
A híd felé Kováts Kriszta estje
MADÁCH SZÍNHÁZ
Jászai Mari- és kétszeres Artisjus-díjas színésznő, énekesnő.
A Kant utca végén
Stúdió K Színház
A megzenésítésében énekel
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Király Színház
Agnese
Anconai szerelmesek
Király Színház
Agnese
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Anconai szerelmesek II.
Király Színház
Zsuzsanna
Anconai szerelmesek II.
Király Színház
Zsuzsanna
Anconai szerelmesek II.
Király Színház
Zsuzsanna
Anconai szerelmesek II. Bemutató
Király Színház
Zsuzsanna
Antigoné - tükör
Gárdonyi Géza Színház
Actor/Actress
ARANY-ÓRA
Szegedi Nemzeti Színház
ének, rendezés
Atilla, Isten kardja
Magyar Állami Operaház
Krimhilda burgundi hercegnő
Az üstökös - a Baltazár Színház előadása
Klebelsberg Kultúrkúria
Director
B. Andersson - B. Ulvaeus - C. Johnson: MAMMA MIA! - musical két részben
Kölcsey Központ
Donna Sheridan
Baltazár Színház: Segítség, segítek!
Eötvös10 Művelődési Ház
Director
Budapest 150 Budapest Bámészko Kováts Kriszta és Nádasdy Ádám estje
MADÁCH SZÍNHÁZ
Jászai Mari- és Artisjus-díjas, Supraphon különdíjas színművésznő, énekesnő, rendező.
Király Színház: Alice Csodaországban
Általános
Director
Király Színház: Alice Csodaországban
Általános
Director
Király Színház: Alice Csodaországban / Zenés felfordulás gyerekeknek 2 részben
Általános
Director
Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános
Agnese
Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános
Lucia
Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános
Actor/Actress
Király Színház: Anconai szerelmesek
Általános
Agnese
Király Színház: Egy ütős óra
Általános
ének, gitár
Kováts Kriszta - Biblia show
Zsidó Művészeti Napok
Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő
Kováts Kriszta Biblia Show – bibliai történetek dalokban elmesélve
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
ének, gitár
Kovátsműhely- Marivaux: A 2.váratlan szerelem
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Director
Liliom Produkció - Öreglányok
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Actor/Actress
Magyar flódni - Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián estje
Zsidó Művészeti Napok
Énekesnő
Mamma Mia! - Veszprém
Koncert.hu
Donna Sheridan
Mamma Mia! - Győr
Koncert.hu
Donna Sheridan
Mamma Mia! - Pécs
Koncert.hu
Donna Sheridan
Mamma Mia! - Szombathely
Koncert.hu
Donna Sheridan
Mamma Mia! - Veszprém
Koncert.hu
Donna Sheridan
Marivaux: A 2.váratlan szerelem
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Zenész
Olivér!
Jászai Mari Színház, Népház
Mrs. Corney, a dologház igazgatónője, fúria
Öreglányok
Móricz Zsigmond Színház
Actor/Actress
Öreglányok
Freelusion Kft.
Actor/Actress
Öreglányok
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Actor/Actress
Öreglányok
Freelusion Kft.
Actor/Actress
Öreglányok - zenés komédia
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Other
Öreglányok - zenés komédia
Broadway Ticket Hungary Kft..
Actor/Actress
Öreglányok - zenés komédia
Broadway Ticket Hungary Kft..
Actor/Actress
Öreglányok - zenés komédia
Broadway Ticket Hungary Kft..
Actor/Actress
Öreglányok - zenés komédia
Broadway Ticket Hungary Kft..
Actor/Actress
Öreglányok - zenés komédia
Broadway Ticket Hungary Kft..
Actor/Actress
Öreglányok - Zenés komédia
Liliom produkció
Actor/Actress
Öreglányok - Zenés komédia
Liliom produkció
Actor/Actress
Öreglányok - zenés komédia
Liliom produkció
Actor/Actress
Öreglányok - zenés komédia
Liliom produkció
Actor/Actress
Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
ÖRKÉNY: NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!
Csokonai Rendezvényház
Szerkesztő-rendező, közreműködik
Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rendezte, zene
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.