1998-2004 között a Taszári Általános Iskolában, 2004-2010 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult. 2010-2011 között számítástechnikai szoftverüzemeltető képesítést szerzett. 2013-2016 között a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója volt, Lengyel Ferenc osztályában. 2016-tól játszott a Pesti Magyar Színházban, a Vígszínházban és a PS Produkció előadásaiban. 2019-től a…
Az Oscar-díjas film alapján készült színpadi változat szórakoztató, szellemes és tiszteletlen tisztelgés Shakespeare zsenialitása előtt. A Szerelmes Shakespeare mesterien…
Roman Polanski hasonló című filmjéből készítette nagy sikerű színpadi rendezését, melyet nemzetközi alkotógárdával állított színre a PS Produkció. Eddig…
1998-2004 között a Taszári Általános Iskolában, 2004-2010 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult. 2010-2011 között számítástechnikai szoftverüzemeltető képesítést szerzett. 2013-2016 között a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója volt, Lengyel Ferenc osztályában. 2016-tól játszott a Pesti Magyar Színházban, a Vígszínházban és a PS Produkció előadásaiban. 2019-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja, később szabadúszó lett.
Színházi szerepeiből (próza): Spíró György: Csirkefej - Haver (2019/2020 - Gózon Gyula Kamaraszínház) Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május - 7 különböző férfi (Karl; Ludwig; Henrik; Heinrich; Roland; Nikolaus; Az Álarcos) Pozsgai Zsolt: Mátyás és Janus - Janus (2019/2020 - Udvari Kamaraszínház) | Rendező: Pozsgai Zsolt Karinthy Ferenc: Gellérthegyi Álmok - Fiú (2018/2019 - HeArt Társulat) | Rendező: Bródy Norbert Csehov: Cseresnyéskert [ csRSnyés ] - Gábriel [Csehovnál: Jása ] (2018/2019 - RS9 Színház, Budapest) Shakespeare: Sok hűhó Semmiért – Claudio (2016/2017 - Veszprémi Petőfi Színház) | Rendező: Lendvai Zoltán Georges Feydeau: A hülyéje – Redillon (2016/2017 – Pesti magyar Színiakadémia) | Rendező: Pál András Spíró: Csirkefej – Apa (2015/2016 – Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Lengyel Ferenc Shakespeare: Szentivánéji álom – Zuboly (2015/2016 – Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Gémes Antos Shakespeare: Macbeth - Fleance (2014/2015 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Horgas Ádám Berg: Rumini - Dolmányos (2013/2014 – Pesti magyar Színház) | Rendező: Méhes László Lackfi: Az öreg pokróc - Szomszéd, Zsandár (2014/2015 – Aranytíz Kultúrház) | Rendező: Őze Áron Janikovszkij-Szabó: Égigérő fű - Utód (2014/2015 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Horváth Patrícia Shakespeare: Rómeó és Júlia - Baltazár (2013/2014 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Nagy Péter Pollak-Matuz: Amint a mennyben - Kórustag (2011/2012 – Csiky Gergely Színház, Kaposvár) | Rendező: Funtek Frigyes
Zenés színházi szerepeiből: Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: Sztárcsinálók - Néró; Kipriosz Jézus (2019/2020 - PS Produkció) | Rendező: Szente Vajk Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Csóró (2018/2019); Hosszú Ben Elton – QUEEN: We Will Rock You – AC/DC; Priest; Gaga Boy, Kashoggi (2017/2018 – PS Produkció) Pintér-Darvas: Parasztopera – Állomásfőnök (2016/2017 - Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Pál András Dés-Geszti-Grecsó: A Pál Utcai Fiúk – Vörösinges (2016/2017 - Vígszínház) | Rendező: Marton László Polanski-Steinman-Kunze: A Vámpírok Bálja – Nightmare I.; Nightmare II. szólista (2015/2016 - PS Produkció) Andersson-Ulvaeus-Rice: Sakk – Diplomata; Orosz párttag; Újságíró (2014/2015 - PS Produkció)) Borbély: Akár Akárki – Transzvesztita; Kellékes (2015/2016 – Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Lengyel Ferenc Rodgers-Hammerstein-Lindsay-Crouse: A muzsika hangja – Náci tiszt (2015/2016 – Pesti Magyar Színház) Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár - Péter (2014/2015 - ) | Rendező: Nagy Lóránt Böszörményi-Kiss-Pétherffy-ALMA együttes: Almaszósz - Gyümölcsmanó (2014/2015 – Pesti | Magyar Színház) Naszvagyi-Rajnai-Burám: Végállomás - Kar (2014/2015) | Rendező: Naszvagyi Tamás Lerner-Loewe: My Fair Lady – Zöldséges, Kar (2013/2014 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Sík Ferenc Várkonyi-Miklós: Néró és a Sztárcsinálók - Néró (2013/2014 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros: Valahol Európában - Ficsúr (2012/2013 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Csorba Tamás Boldizsár-Szörényi-Bródy: István, a király - István (2011/2012 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata Radni-Rago-MacDermot: Hair - Woof (2011/2012 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata, Sebesi Tamás Szemenyei-Györei-Schachtovszky: Vuk - Kag (2011/2012 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata Kipling-Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve - Csil (2010/2011 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár – Simon; Péter (2010/2011 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata Fenyő-Tasnádi: Made in Hungária - Tripolisz (2010/2011 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata
Filmes és televíziós szerepeiből: Pappa Pia (2017) ...Manó Jóban rosszban (2019) ...Lendvai Márton Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (2020) ...fiatal punk
A HeArt Társulat előadásában: Gellérthegyi álmok
Belvárosi Színház
Skuespiller
Berg Judit: Rumini
Pesti Magyar Színház.
DOLMÁNYOS PAPA – ezermester a hajón
csRSnyés
RS9 Színház
Gábriel
Czene-Hajdu-Károlyi: Gengszterek
Szegedi Nemzeti Színház
Komponist
Dale Wassermann: Kakukkfészek
Szegedi Nemzeti Színház
Scanlon
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában
Szegedi Nemzeti Színház
Csóró
Gellérthegyi álmok
Óvóhely Kultúrbunker
Skuespiller
HeArt Társulat - Gellérthegyi álmok
Spiritusz Gyermek- és Ifjúsági Színházi Egyesület
Skuespiller
Lackfi János: Az öreg pokróc
Aranytíz
Szomszéd; Zsandár
Légy-ott a tetthelyen
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház