Narodenie: 1990. április 25. (Nagymuzsaly/Beregszász)
Színművész.
1996–2005 között a beregszászi Illyés Gyula Színház stúdiójában tanult, ahol édesapja világosító volt. 2005-2009 között a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója volt. 2009–2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Diplomaszerzése óta a Forte Társulat mellett több színházban is vendégszerepelt.
1996–2005 között a beregszászi Illyés Gyula Színház stúdiójában tanult, ahol édesapja világosító volt. 2005-2009 között a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója volt. 2009–2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Diplomaszerzése óta a Forte Társulat mellett több színházban is vendégszerepelt.
Tanulmányok: 1996-2005 Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház - Színi Stúdió 2005-2009 Ady Endre Gimnázium, Debrecen 2009-2014 Színház- és Filmművészeti Egyetem, színész szak, Zsámbéki Gábor - Zsótér Sándor osztály (tanárok: Horváth Csaba, Babarczy László, Ladányi Andrea, Alföldi Róbert, Ascher Tamás)
Díj: 2017 – Fődíj - Bartók Béla: 5. vonósnégyes (szereplő), XIX. Országos Kortárs Összművészeti Találkozó, Veszprém
Szerepei a Forte Társulatnál (2014-): 2013 – Toldi, rendező-koreográfus: Horváth Csaba (Színház- és Filmművészeti Egyetem) 2014 – Helen Edmundson: Irtás, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház) 2015 – Fjodor Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház) 2015 – Tar Sándor-Keresztury Tibor: A te országod, rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza) 2016 – Bartók Béla: Concerto, koreográfus: Horváth Csaba (Ördögkatlan Fesztivál, Beremend, Várkert Bazár, Budapest) 2016 – Bartók Béla: 5. Vonósnégyes, koreográfus: Horváth Csaba (Várkert Bazár, Budapest) 2016 – Gerhart Hauptmann: Patkányok, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház) 2018 – Vaterland, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Trafó Kortárs Művészetek Háza) 2018 – Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos, rendező: Horváth Csaba (Szkéné Színház)
További szerepeiből: 2011 – Dargay Marcell, Schilling Árpád, Gulyás Márton, Schein Gábor: Krízis trilógia: Hálátlan dögök, rendező: Gulyás Márton (Müncheni Operafesztivál, Bayerische Staatsoper – Pavillon 21 MINI Opera Space, München) 2012 – Ion - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Zsótér Sándor 2012 – Helené - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Zsótér Sándor 2012 – Henrik Ibsen: Peer Gynt, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház) 2013 – Csehov: Meggyeskert, rendező: Zsótér Sándor (Örkény István Színház) 2013 – Peer Gynt - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Zsótér Sándor 2013 – A kastély - Színház- és Filmművészeti Egyetem, rendező: Soós Attila e.h. 2013 – Cabaret - Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös produkciója, rendező: Alföldi Róbert 2013 – Lenz - Jurányi Inkubátorház, rendező: Soós Attila e.h. 2014 – Móricz Zsigmond: Pillangó, koreográfus-rendező: Horváth Csaba (Székesfehérvári Vörösmarty Színház) 2014 – Magyar Elektra - Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező-koreográfus: Horváth Csaba 2014 – Tajtékos napok, rendező: Fehér Balázs Benő (Színház- és Filmművészeti Egyetem) 2015 – Szigorúan ellenőrzött vonatok - Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Bérczes László 2015 – Kohlhaas, rendező: Hegymegi Máté (Szkéné Színház) 2016 – Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár) 2017 – Carmen, rendező: Horváth Csaba (Vörösmarty Színház, Székesfehérvár)
Egyéb színházi szerepei: 2020 Népírtás, avagy nem funkcionál a májam (Bemutató 2020. április 25.) 2020 Táncos a sötétben (Bemutató 2020. november 27.) 2019 Káprázat - előadó (Bemutató 2019. május 5.) 2017 Halál Thébában (Bemutató 2017. december 15.) 2016 Toldi - előadó 2015 Szigorúan ellenőrzött vonatok (Bemutató 2015. január 16.) 2014 Cleansed 2014 Amphitryon (Bemutató 2014. szeptember 27.) 2014 Zárlat - vendég (Bemutató 2014. április 24.) 2014 A mi utcánk (Bemutató 2014. június 14.) 2013 Bűn és bűnhődés 2013 Küszöb (Bemutató 2013. május 29.) 2013 Haikuk (Bemutató 2013. április 20.) 2012 Hitgyógyász (Bemutató 2012. december 2.) 2012 A Kígyóasszony (Bemutató 2012. október 20.) 2012 Kabaré (Bemutató 2012. december 31.) 2012 A kastély (Bemutató 2012. december 13.) 2011 Meller-hadnagy 2010 Cserenadrág (Bemutató 2010. október 31.) 2009 Gyurmázás (Bemutató 2009. április 4.) 2007 A Pál utcai fiúk (Bemutató 2007. november 16.) 2005 A Pityu bácsi fia (Bemutató 2005. november 6.)
Filmes és televíziós szerepeiből: Isteni műszak (2013) Boglárka (magyar kisjátékfilm, 2015) Aranyélet (2016) Lajkó - Cigány az űrben (magyar fekete komédia, 90 perc, 2018) Szabadok (magyar kisjátékfilm, 20 perc, 2019) Foglyok (2019)
A Cholnoky- kód
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Játssza
A Cholnoky-kód
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Játssza
A kastély - 1. rész
SZFE
Józef K
A kígyóasszony
SZFE
Herec/čka
A nagy füzet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Iker 2
Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Herec/čka
AKÁR AKÁRKI
Csiky Gergely Színház
Herec/čka
Amphitryon
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Merkur, az égben
Amphitryon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Merkur, az égben
Arany János: Toldi
Thália Színház
Herec/čka
Arany János: Toldi
Thália Színház
Herec/čka
Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"
Mendelssohn Kamarazenekar
Színművész.
Az égő ház
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Herec/čka
Bartók és Ady
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Herec/čka
Bodosi György művei alapján: Az idő marasztalása - Forte Társulat/Szkéné Színház