• művész


    Nagy  Zsolt
    2

    Nagy Zsolt

    Született: 1976. április 26. (Kisvárda)

    Színművész.

    1994-1996 között a Békés Megyei Jókai Színházban játszott. 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2000-2008 között a Krétakör Színház, 2011-2013 között a Nemzeti Színház tagja volt. 2008-2011 között szabadúszó, vendégszerepelt a Vígszínházban is. 2014-től az Örkény Színház tagja.

    Díjai:
    Népszabadság Üstökös Díj…

     Tovább

    Aktuális programok


    A Dohány utcai seriff

    Örkény István Színház

    AZ ELŐADÁS SZÖVEGE A VÉSZKORSZAK ALATT ELHURCOLTAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL ÁLL ÖSSZE, ÉS TELJES SÖTÉTBEN JÁTSSZÁK.

    Jelenetek a bábuk életéből

    Örkény István Színház

    Az előadás a Dollár Papa Gyermekeitől megszokott intim és közvetlen formában vizsgálja a hétköznapoktól megcsömörlött viszonyokat. A cél, hogy…

    [ESCAPE] A Donkihóte-projekt

    Örkény István Színház

    A kontroll a játékon belül legalább adott. Hatásod van a világára. Más is menekül. Ne mondd, hogy te nem!…

    A lélek legszebb éjszakája

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.

    Jászberényi Sándor író, haditudósító. Dolgozott Irakban, Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben, évekig élt Egyiptomban. Interjút készített többek…

    A hattyú

    Örkény István Színház

    A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos.

    Romantika

    Örkény István Színház

    Koprodukció a Dollár Papa Gyermekei Társulattal Ősbemutató Elfáradt. Elfáradt a nő. Mindenét odaadta, most már másra vágyik. Természetesen írhattam…

    Szaturnusz Gyűrűje

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.

    Zsolt negyvenhat éves, gyermektelen. Bonyolult és zűrzavaros múlt kavarog mögötte. Egy hatalmas szerelem és válás. Egy szenzációs zenekar, melynek…

    Kertész utcai Shaxpeare-mosó

    Örkény István Színház

    Előfordul: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés…

    Tartuffe

    Örkény István Színház

    Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne…

    Lidércek, Shaxpeare, Delírium

    Örkény István Színház

    ..Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis…

    Színművész.

    1994-1996 között a Békés Megyei Jókai Színházban játszott. 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2000-2008 között a Krétakör Színház, 2011-2013 között a Nemzeti Színház tagja volt. 2008-2011 között szabadúszó, vendégszerepelt a Vígszínházban is. 2014-től az Örkény Színház tagja.

    Díjai:
    Népszabadság Üstökös Díj (2000)
    A legjobb 30 év alatti színész díja (POSZT, 2001)
    Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi epizódszereplő (2004)
    Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (2011)
    Pünkösti Andor-díj (2018)
    Portoi nemezetközi filmfesztivál – Legjobb férfi alakítás díja (2023)
    Televíziós Újságírók Díja – A legjobb férfi főszereplő (2024)

    Színházi szerepeiből:
    Fazekas Mihály-Schwajda György: Ludas Matyi (Címszerep)
    Brecht: Baal (Ekart)
    Füst Milán: A zongora (Mühlstad Artúr)
    Csehov:
        Sirály (Trepljov)
        Három nővér (Szoljonij)
    Tasnádi István: NEXXT (Több szerep)
    Molnár Ferenc: Liliom (Címszerep)
    Georg Büchner: W-munkáscirkusz (Woyzeck)
    Shaw: Szent Johanna (Robert de Baudricourt)
    Bródy Sándor: Tanítónő (Ifj. Nagy István)
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Balga)
    Kleist: Amphitryon (Címszerep)
    Thomas Mann-Gáspár Ildikó: József és testvérei (Több szerep)
    Ödön von Horváth: Hit remény szeretet

    Szerepei az Örkény Színházban:
    Anyám tyúkja (1.)
    A hattyú
    A lélek legszebb éjszakája
    Anyám tyúkja (2.)
    Kertész utcai Shaxpeare-mosó
    Tartuffe
    A legyek
    Nézzünk bizakodva a jövőbe!
    Zűrzavar 2045
    A nemzet özvegye
    Színészbüfé/Büfészínész 2.
    Örkény Közeli
    Csehov: Meggyeskert - Lopahin, 2013.
    Alfred Jarry: Übü király - Poszomány kapitány, A medve 2014.
    Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj 2015.
    Köd utánam - Horváth Pál Paoló 2015.
    Mikó Csaba: Apátlanok - Tomi 2016.
    Három nővér - Szoljonij 2016.
    A Bernhardi-ügy -Franz Render 2015.

    Filmes és televíziós szerepei:
    Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020); Mellékhatás (2020); Drakulics elvtárs (2019);
    Napszállta (2018); A hentes, a kurva és a félszemű (2018); A Viszkis (2017); Cop Mortem (2016); Cézár (2015);
    Free Flow (2015); Terápia (2012-2014); Cserpes Laura: Ments meg ha fáj! (2014); Szabadesés (2014);
    Couch Surf (2014); Viktória: A zürichi expressz (2014); Játszótársak (2014); Fekete leves (2013); Furnitur (2013);
    Isteni műszak (2012); Retúr (2012); Filmflovers (2012); A vizsga (2011); Válaszcsapás (2011); Ádám pincéje (2011);
    Team Building (2010); Freight (2010); Kolorádó Kid (2010); Londoni Au Pair (2009); Hajónapló (2009); Model (2009);
    Intim fejlövés (2009); Panel (2008); Ciklus (2008); Nagy (2008); Overnight (2007); Zuhanórepülés (2006);
    Szabadság, szerelem (2006); Randevú (2006); 2005 káosz (2006); Csak szex és más semmi (2005); Békülés (2005);
    Fekete kefe (2004); Állítsátok meg Terézanyut! (2004); Határontúl (2004); Szezon (2003); Posztkatona (2003);
    Kontroll (2003); Új élet (2002); Citromfej (2002); Nexxt (2001); Jadviga párnája (2000)

    CD/hangoskönyv:Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája
    Cserna-Szabó András: Zerkó - Attila törpéje
    Kozma Lilla Rita: Utcamesék

    A Bernhardi-ügy

    A Bernhardi-ügy

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • FRANZ RENDER, a Szent Flórián-templom plébánosa
    A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

    A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • FRANZ REDER, a Szent Flórián templom plébánosa
    A hattyú

    A hattyú

    Móricz Zsigmond Színház
    • ÁGI MIKLÓS, tanár
    A legyek

    A legyek

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • JUPITER
    A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA

    A LÉLEK LEGSZEBB ÉJSZAKÁJA

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A lélek legszebb éjszakája - Örkény Színház

    A lélek legszebb éjszakája - Örkény Színház

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Színész
    A lélek legszebb éjszakája.

    A lélek legszebb éjszakája.

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A mélyben (Éjjeli menedékhely)

    A mélyben (Éjjeli menedékhely)

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A nemzet özvegye

    A nemzet özvegye

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    A PITBULL CSELEKEDETEI

    A PITBULL CSELEKEDETEI

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    A tanítónő

    A tanítónő

    Nemzeti Színház
    • Ifj. Nagy István
    A vizsga

    A vizsga

    Vörösmarty Mozi
    • Jung András
    A vizsgálat

    A vizsgálat

    Nemzeti Színház
    • Színész
    Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek

    Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Poszomány kapitány, a medve
    Amphitryon

    Amphitryon

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Jupiter/ Amphitryon
    Amphitryon

    Amphitryon

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Jupiter/Amphitryon
    Amphitryon

    Amphitryon

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Amphitryon
    Amphitryon

    Amphitryon

    Nemzeti Színház
    • Amphitryon
    Amphitryon

    Amphitryon

    Nemzeti Színház
    • Amphitryon
    Anyám tyúkja

    Anyám tyúkja

    Pécsi Nemzeti Színház
    • Színész
    Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

    Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    ANYÁM TYÚKJA (2.)

    ANYÁM TYÚKJA (2.)

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

    Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Anyám tyúkja I.

    Anyám tyúkja I.

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    Apátlanok

    Apátlanok

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • ANYA
    Aranyozás-költők Arany Jánosról

    Aranyozás-költők Arany Jánosról

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Csoda, hogy élünk

    Csoda, hogy élünk

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • LEHEL – Kálmán fia, futballista
    Csongor és Tünde

    Csongor és Tünde

    Nemzeti Színház
    • Balga
    Demencia

    Demencia

    Vígszínház Nonprofit Kft.
    • Fogorvos
    ÉLET JÁTÉK-Háy János,Elek Feri, Galán Angéla, Mészáros Tamás, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla

    ÉLET JÁTÉK-Háy János,Elek Feri, Galán Angéla, Mészáros Tamás, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla

    Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
    • Színész
    Erős és Gyönge-jótékonysági előadás a MAGYAR RETT SZINDRÓMA

    Erős és Gyönge-jótékonysági előadás a MAGYAR RETT SZINDRÓMA

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Színész
    Füge : Negyedik Kapu

    Füge : Negyedik Kapu

    Reök Palota
    • Színész
    Furnitur- TÁP Színház - Thália Színház

    Furnitur- TÁP Színház - Thália Színház

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Gavril
    Hamlet

    Hamlet

    Nemzeti Színház
    • Fortinbras, norvég király
    hamlet.ws

    hamlet.ws

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Színész
    Három nővér

    Három nővér

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Szoljonij
    Három nővér-VÁROSMAJOR

    Három nővér-VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Szoljonij
    Hat medúza egy tepsiben

    Hat medúza egy tepsiben

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    HAT MEDÚZA EGY TEPSIBEN

    HAT MEDÚZA EGY TEPSIBEN

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Hit, szeretet, remény

    Hit, szeretet, remény

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti - az ea. után évbúcsúztató HOPPart koncert

    HOPPart Társulat - Kárpáti Péter: Szörprájzparti - az ea. után évbúcsúztató HOPPart koncert

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Impró kedd: Import Impró - Klasszik Impró, Táp Színház (színházi ea.)

    Impró kedd: Import Impró - Klasszik Impró, Táp Színház (színházi ea.)

    Momentán Társulat
    • Színész
    Impró szerda: Déjá vu, Pszínház (színházi ea.)

    Impró szerda: Déjá vu, Pszínház (színházi ea.)

    Momentán Társulat
    • Színész
    Iphigeneia  A-tól T-ig

    Iphigeneia A-tól T-ig

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Meneláosz
    Iphigeneia A-tól T-ig

    Iphigeneia A-tól T-ig

    SZFE
    • Meneláosz
    Iphigeneia A-tól T-ig

    Iphigeneia A-tól T-ig

    SZFE
    • Meneláosz
    IV. Henrik

    IV. Henrik

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL

    JELENETEK A BÁBUK ÉLETÉBŐL

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Mogens Jensen, pszichiáter
    József és testvérei

    József és testvérei

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Kárpáti Péter - Titkos Társulat - beavatós előadás: A pitbull cselekedetei

    Kárpáti Péter - Titkos Társulat - beavatós előadás: A pitbull cselekedetei

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Kárpáti Péter: A negyedik kapu

    Kárpáti Péter: A negyedik kapu

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei

    Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei

    Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Kárpáti Péter: Negyedik kapu

    Kárpáti Péter: Negyedik kapu

    Gólem Színház
    • Színész
    Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

    Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • TYBALT
    Kleist: Kohlhaas - Szkéné/Zsámbéki Színházi Bázis/MASZK

    Kleist: Kohlhaas - Szkéné/Zsámbéki Színházi Bázis/MASZK

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Kohlhaas
    Krétakör: hamlet.ws

    Krétakör: hamlet.ws

    MU Színház
    • Színész
    Magyar ábrándok

    Magyar ábrándok

    Budapesti Filharmóniai Társaság
    • Egyéb
    Meggyeskert

    Meggyeskert

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Lopahin Jermolaj Alekszejevics, kupec
    Mephisto

    Mephisto

    Nemzeti Színház
    • Hans Miklas
    Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

    Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

    Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • LAPIN
    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv

    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Frankenstein-terv

    Gyulai Várszínház
    • Rudolf
    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

    Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Doktor
    Mundruczó Kornél- Bíró Yvette: Frankenstein-terv

    Mundruczó Kornél- Bíró Yvette: Frankenstein-terv

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Nehéz istennek lenni

    Nehéz istennek lenni

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Nyílt próba - A nemzet özvegye

    Nyílt próba - A nemzet özvegye

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből

    Nyílt próba - Jelenetek a bábuk életéből

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • MOGENS JENSEN, PSZICHIÁTER
    Nyílt próba Zűrzavar 2045

    Nyílt próba Zűrzavar 2045

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • BONSZÁJ, műszaki muzsik
    Olvasópróba-demó: A nemzet özvegye

    Olvasópróba-demó: A nemzet özvegye

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Olvasópróba-demó: Zűrzavar

    Olvasópróba-demó: Zűrzavar

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • BONSZÁJ, műszaki muzsik
    Örkény Színház - Anyám tyúkja

    Örkény Színház - Anyám tyúkja

    Hírös Agóra
    • Játssza
    Othello

    Othello

    Vígszínház
    • OTHELLO, a Velencei Köztársaság tábornoka
    Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

    Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Doktor
    Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű - magyar dráma

    Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű - magyar dráma

    Gyulai Várszínház
    • Színész
    Szaturnusz Gyűrűje.

    Szaturnusz Gyűrűje.

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    SZATURNUSZ GYŰRŰJE.

    SZATURNUSZ GYŰRŰJE.

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Színész
    Szent Johanna

    Szent Johanna

    Nemzeti Színház
    • Robert de Baudricourt, Vaucouleurs várkapitánya
    Szörprájzparti

    Szörprájzparti

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Színész
    Szörprájzparti

    Szörprájzparti

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Színész
    Szörprájzparti

    Szörprájzparti

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Szörprájzparti

    Szörprájzparti

    HK Produkció
    • Házigazda
    SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter

    SZÖRPRÁJZPARTI - HOPPart Társulat - Kárpáti Péter

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Szörprájzparti Pécs

    Szörprájzparti Pécs

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Színész
    Tartuffe - VÁROSMAJOR

    Tartuffe - VÁROSMAJOR

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • TARTUFFE
    Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

    Titkos Társulat - Tünet Együttes: AZ ÁLOM FÉLTESTVÉRE

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Színész
    Übü király, vagy a lengyelek

    Übü király, vagy a lengyelek

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Poszomány kapitány, a medve
    Zűrzavar 2045

    Zűrzavar 2045

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • BONSZÁJ, műszaki muzsik
    [ESCAPE] A Donkihóte-projekt

    [ESCAPE] A Donkihóte-projekt

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • ALKOTÓ

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016