• művész


    Németh Ákos

    Németh Ákos

    Született: 1964. július 18. (Székesfehérvár)

    Drámaíró, műfordító, rendező.

    1983-1988 között az ELTE BTK történelem-irodalomtörténet szakos, majd a budapesti színművészeti egyetem DLA-hallgatója volt. 1988 után budapesti színházak ösztöndíjasa volt. 1998-2000 között a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja, 2000-2003 között a szekszárdi Német Színház művészeti vezetője volt. 2002 – 2014 a Bonnban majd Wiesbadenben működő…

     Tovább

    Aktuális programok


    Csodálatos vagy, Júlia!

    Játékszín

    Szerző: William Somerset Maugham: CSODÁLATOS VAGY, JÚLIA! színház két részben a Játékszín színpadára alkalmazta: Németh Ákos

    Drámaíró, műfordító, rendező.

    1983-1988 között az ELTE BTK történelem-irodalomtörténet szakos, majd a budapesti színművészeti egyetem DLA-hallgatója volt. 1988 után budapesti színházak ösztöndíjasa volt. 1998-2000 között a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja, 2000-2003 között a szekszárdi Német Színház művészeti vezetője volt. 2002 – 2014 a Bonnban majd Wiesbadenben működő New Plays from Europe Biennale fesztivál kurátora. 2002/2003-ban a POSZT válogatója, 2014-től a budapesti Táncművészeti Főiskola (2017-től Egyetem) oktatója.

    Műveit egyebek mellett a londoni Nemzeti Színház, a birminghami The Rep, a bécsi Theater Nestroyhof, az École supérieure d’ art dramatique  (TNS), (Strasbourg), az Hippodrome de Douai, (Franciaország), a berlini Schaubühne és a szintén berlini Akademie der Künste és további német és más európai színházak, színművészeti főiskolák, stb is bemutatták, de játszották a New York-i off- Broadway-n is, ,hangjátékként a berlini Deutschlandradio, ill más rádiók (Blgarsko Nacionalno Radio, Hrvatska Radiotelevizija, Radio Devin, Slovakia, stb) is műsorára tűzte, az illetve nyomtatásban is elsősorban angolul számos antológiában, de önálló kötetben is, valamint francia, német, szlovák, horvát, bolgár és több lengyelkötetben is megjelentek.

    A szerző előadásait több fesztivál is meghívta, így az Union des Théatres de l`Europe, a FIND (Berlin) a Convention Théatrale Européenne (Luxembourg), a Midtown International Theatre Festival, (New York, US), az International Playwrights Festival (Birmingham, UK), Festiwal Kontakt (Toruń) valamint számos kisebb fesztivál.

    Díjai:
    Magyar Rádió nívódíja (1990, a Lili Hofberg c. színdarab hangjáték-változatáért, r: Székely Gábor)
    Örkény István drámaírói ösztöndíj (2002)
    Szép Ernő-jutalom (2006)
    József Attila-díj (2008)

    Műveiből

    Kötetek

    Magyarul
    5 dráma. 1985-1989; Prológus, Bp., 1989
    Lili Hofberg. A Heidler-színház utolsó napjai; Madách Színház, Bp., 1990 (Madách Színház műhelye)
    Haszonvágy (két színmű) Neoprológus, Bp., 1999
    Vörös bál; Andrási Attila átiratában; in: A világ és a vége. Drámák; Szabadka, 2008 (Aracs könyvek)
    rövid prózák in: Körkép válogatásantológia , Magvető, Bp., válogatás: Király Levente, Túri Tímea 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018
    színdarabok in: Rivalda válogatásantológia Magvető, Bp. 1990, 2011

    Idegen nyelven
    Mullers dancers (ford: Daniel Mornin, Melis Pálma) in: Hungarian plays , Nick Hern Books, London, 1996
    Julia und ihr Leutnant (ford: Szilágyi Mária, Alexander Stillmark) in: Theater heute, Juli 1997, Berlin
    Müllers Tänzer (ford: Szilágyi Mária, Alexander Stillmark) in: „Neue Theaterstücke aus Ungarn”, Bp., 1999
     La troupe Muller (extrait) (ford: Marc Martin,) in : Climats , Théâtre hongrois d`une fin de siècle à l`autre 1901 – 2001 Maison Antoine Vitez, Montpellier, Franciaország, 2001
    Julia i nejnijam lejtenant (ford: Hadzsikosztova Gabriella), in: Panorama, Szvremenen ungarszki tyeatr, Almanah za csuzsdesztranna literatura, Szófia, Bulgária, 2003
    Car thieves (ford Ché Walker, David Evans), Oberon Books, London, 2004
    Júlia i njezin poručnik (ford.: Curkovic Franciska) in: Nova mađarska drama Zágráb, 2005
    Müllerovi tanečníci (ford: Zuzana Havlíkova) in: Maďarská dráma, Pozsony, 2007
    Dewiacja (ford. Jolanta Jarmołowicz) in: Kolizje -Antologia nowego dramatu węgierskiego Krakkó, 2010
    The Web Emporium (ford: Eugene Brogyani) in: New theatre plays from Europe & South America for young people aged 11 -15 Vol. I. Druckhaus Köthen, Berlin, 2011
    The Purse (ford: Eugene Brogyani) in: New theatre plays from Europe & South America for young people aged 11 -15 Vol. II. Druckhaus Köthen, Berlin, 2013
    Sklep internetowy (ford: Jolanta Jarmołowicz) in: Młodzi Węgrzy online, antologia sztuk teatralnych, Adit Art, Varsó 2013
    Babett kłamie” (ford: Jolanta Jarmołowicz) in : Nowe Sztuki dla Dzieci i Młodzieży, Zeszyt 36 Centrum Sztuki Diecka w Poznaniu, Poznan, Lengyelország, 2014

    Színdarabok
    Vörös bál (1985-1989)
    Lili Hofberg (1986)
    Müller táncosai (1988)
    Júlia és a hadnagy (1989)
    Anita (1992)
    Autótolvajok (2002)
    Haszonvágy (2003)

    A Játékszín bemutatja: Csodálatos vagy, Júlia!

    A Játékszín bemutatja: Csodálatos vagy, Júlia!

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • a Játékszín színpadára alkalmazta
    A köpenicki kapitány

    A köpenicki kapitány

    SZFE
    • Dramaturg
    A Turbin család napjai

    A Turbin család napjai

    Csiky Gergely Színház
    • Rendező
    Babett hazudik

    Babett hazudik

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező
    Babett hazudik

    Babett hazudik

    Csiky Gergely Színház
    • Rendező
    Babett hazudik ..

    Babett hazudik ..

    Csiky Gergely Színház
    • Rendező
    Babett hazudik ...

    Babett hazudik ...

    Csiky Gergely Színház
    • Rendező
    Csodálatos vagy, Júlia!

    Csodálatos vagy, Júlia!

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • A Játékszín színpadára alkalmazta
    Csodálatos vagy, Júlia! - Játékszín

    Csodálatos vagy, Júlia! - Játékszín

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • A Játékszín színpadára alkalmazta
    Deviancia

    Deviancia

    Karaván Színház és Művészeti Alapítvány
    • Író
    Emlékezz rám!

    Emlékezz rám!

    Kolibri Színház
    • Rendező
    Freeszemle Fesztivál - Mi van veletek? - embertárlat

    Freeszemle Fesztivál - Mi van veletek? - embertárlat

    Általános 2
    • Színész
    Jézus Krisztus Szupersztár

    Jézus Krisztus Szupersztár

    Csiky Gergely Színház
    • Dramaturg
    LESZEK AZ ÖZVEGYED - vígjáték

    LESZEK AZ ÖZVEGYED - vígjáték

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Dramaturg
    Nyolckor a bárkán

    Nyolckor a bárkán

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    PROSTITÚCIÓ / a Pesti Est és a Füge Produkció előadása

    PROSTITÚCIÓ / a Pesti Est és a Füge Produkció előadása

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Rendező
    Rozsda Lovag és a kísértet

    Rozsda Lovag és a kísértet

    Thália Színház
    • Dramaturg
    Rozsda lovag és a kísértet Gyerekbérlet 2014/15

    Rozsda lovag és a kísértet Gyerekbérlet 2014/15

    Thália Színház
    • Dramaturg
    Theodor Fontane: Effi Briest, felolvasó színház: Pető Kata, Kulka János

    Theodor Fontane: Effi Briest, felolvasó színház: Pető Kata, Kulka János

    Rózsavölgyi Szalon
    • Rendező
    William Somerset Maugham: Csodálatos vagy, Júlia!

    William Somerset Maugham: Csodálatos vagy, Júlia!

    Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
    • Játékszín színpadára alkalmazta

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016