• Artyści


    Hella  Roszik
    2

    Hella Roszik

    Ur.: 1979. november 20. (Kondoros)

    Színésznő, zenész.

    1999-ben végezte el a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű tanszakát, ezt követően a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásaiban játszott. 2003-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára, osztályfőnökei Ascher Tamás és Novák Eszter voltak. 2007-ben, a diplomaszerzést követően osztálytársaival együtt megalapítják a…

     Więcej

    Aktualne tytuły


    Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

    Színésznő, zenész.

    1999-ben végezte el a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű tanszakát, ezt követően a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásaiban játszott. 2003-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára, osztályfőnökei Ascher Tamás és Novák Eszter voltak. 2007-ben, a diplomaszerzést követően osztálytársaival együtt megalapítják a HOPPart Társulatot.

    2007 óta tagja a Pintér Béla és Társulatának, gyakran lép fel közösen Darvas Kristóffal, 2014 óta hegedül és énekel a Müller Péter Sziámi Andfriends zenekarban, emellett tagja Bródy János zenekarának.

    Színházi szerepeiből

    Hevesi Sándor Színház:
    Rejtő: Vesztegzár a Grand Hotelban (Li-Shing; Dizőz)
    Bereményi-Várkonyi: Ifipark (Marylou; Zsanett)
    Brammer-Grünwald-Kálmán: Marica grófnő (Hetélyessy Vilma)
    Bornemissza: Magyar Elektra

    Ódry Színpad:
    Brecht: K.mama (Kurázsi mama)
    Laurents-Sondheim-Bernstein: West Side Story
    Ragni-Rado-MacDermot: Hair
    Vakrepülés (Embervásár)
    Pintér: Korcsula
    Túl vagy a nehezén, most jön a neheze (Örkény-egypercesek)

    Merlin Színház:
    Szent Iván éjjelén
    Mozart-Schikaneder: Varázsfuvola

    Örkény Színház:
    Szép: Kávécsarnok (Még egy kisasszony)
    Szép: Tűzoltó (Szolgáló)
    Molnár: Az üvegcipő (Házmesterné)
    Dorst: Merlin, avagy Isten, Haza, Család (Parzival)

    HOPPart Társulat:
    Tovább is van... (Az idegen gyermek)
    Kleist: Herrmann csatája
    Kander-Ebb-Fosse: Chicago
    Shakespeare: Ahogy tetszik (Rosalinda)

    Pintér Béla és Társulata:
    Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög (Máté Edina)
    A Démon Gyermekei (Yamamoto-Kovács Árpád)
    A Soha Vissza Nem Térő (Kuncz Nikolett)
    Párhuzamos Óra (A főpap lánya)
    Szutyok (Etus)
    Tündöklő Középszer (Héra)
    A 42. hét (Enikő)
    Titkaink (Kata)
    BÁRKIBÁRMIKOR (Rita; Balázs; Natasa)

    Egyéb helyszínek:
    Sirály
    Toepler-Peer-Paizs: Nukleáris Reneszánsz (Helena)
    Pinceszínház
    Macmilan: Anyám éhesnek tűnik

    Filmjeiből:
    Az elsőszülött (2007, kisfilm)
    9 és 1/2 randi (2008)
    Első szerelem (2010, rövidfilm)
    Búcsú (2014, kisfilm)
    Reggeli látogató (2014, kisfilm)
    Jupiter holdja (2017)

    A 42. hét

    A 42. hét

    Weöres Sándor Színház
    • Enikő
    A 42. hét

    A 42. hét

    Csiky Gergely Színház
    • Enikő
    A Soha Vissza Nem Térő

    A Soha Vissza Nem Térő

    Weöres Sándor Színház
    • Kuncz
    Az üvegcipő

    Az üvegcipő

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Házmesterné
    Az üvegcipő

    Az üvegcipő

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Házmesterné
    Chicago

    Chicago

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Aktor
    Chicago

    Chicago

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Aktor
    Chicago

    Chicago

    SZIKRA cool•tour•house
    • Aktor
    Halleluja - Best of Leonard Cohen magyarul

    Halleluja - Best of Leonard Cohen magyarul

    Koncert.hu
    • Aktor
    Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)

    Heinrich von Kleist: Herrmann csatája (a HOPPart Társulat előadása)

    Nyugati Teátrum
    • Aktor
    Kávécsarnok - Tűzoltó

    Kávécsarnok - Tűzoltó

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Még egy kisasszony, Szolgáló
    Kivettem a fejemből egy gömböt

    Kivettem a fejemből egy gömböt

    Móricz Zsigmond Színház
    • Aktor
    MERLIN - Előbemutató

    MERLIN - Előbemutató

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Merlin, avagy...

    Merlin, avagy...

    Örkény István Színház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Pintér Béla És Társulata: A 42. hét

    Pintér Béla És Társulata: A 42. hét

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Enikő
    Pintér Béla És Társulata: A Démon gyermekei

    Pintér Béla És Társulata: A Démon gyermekei

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

    Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

    Pintér Béla és Társulata
    • Kuncz
    Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

    Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Kuncz
    Pintér Béla És Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

    Pintér Béla És Társulata: A Soha Vissza Nem Térő

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Kuncz
    Pintér Béla és Társulata: Anyaszemefénye

    Pintér Béla és Társulata: Anyaszemefénye

    Pintér Béla és Társulata
    • Lublói Kamilla
    Pintér Béla És Társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög

    Pintér Béla És Társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Máté Edina
    Pintér Béla és Társulata: BÁRKIBÁRMIKOR

    Pintér Béla és Társulata: BÁRKIBÁRMIKOR

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Aktor
    Pintér Béla és Társulata: Fácántánc

    Pintér Béla és Társulata: Fácántánc

    Pintér Béla és Társulata
    • Erzsi néni
    Pintér Béla és Társulata: Fácántánc

    Pintér Béla és Társulata: Fácántánc

    Pintér Béla és Társulata
    • Erzsi néni
    Pintér Béla és Társulata: Jubileumi Beszélgetések

    Pintér Béla és Társulata: Jubileumi Beszélgetések

    Pintér Béla és Társulata
    • Aktor
    Pintér Béla És Társulata: Párhuzamos óra

    Pintér Béla És Társulata: Párhuzamos óra

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • A főpap lánya
    Pintér Béla és Társulata: Szutyok

    Pintér Béla és Társulata: Szutyok

    Pintér Béla és Társulata
    • Etus
    Pintér Béla és Társulata: Szutyok

    Pintér Béla és Társulata: Szutyok

    Pintér Béla és Társulata
    • Etus
    Pintér Béla és Társulata: Szutyok

    Pintér Béla és Társulata: Szutyok

    Pintér Béla és Társulata
    • Etus
    Pintér Béla És Társulata: Szutyok

    Pintér Béla És Társulata: Szutyok

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Etus
    PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: Titkaink

    PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: Titkaink

    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    • Kata
    Pintér Béla és Társulata: Tündöklő  Középszer

    Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer

    Pintér Béla és Társulata
    • Héra
    Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer

    Pintér Béla és Társulata: Tündöklő Középszer

    Pintér Béla és Társulata
    • Héra
    Pintér Béla És Társulata: Tündöklő Középszer

    Pintér Béla És Társulata: Tündöklő Középszer

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Héra
    Pintér Béla és Társulata:Szutyok

    Pintér Béla és Társulata:Szutyok

    Pintér Béla és Társulata
    • Etus
    Szutyok

    Szutyok

    Csiky Gergely Színház
    • Etus
    Szutyok

    Szutyok

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Etus
    Szutyok

    Szutyok

    Gárdonyi Géza Színház
    • Etus
    Titkaink

    Titkaink

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Kata
    Titkaink

    Titkaink

    Weöres Sándor Színház
    • Kata
    Tovább is van...

    Tovább is van...

    Nemzeti Színház zRt.
    • Az idegen gyermek
    Varázsfuvola

    Varázsfuvola

    Nemzeti Színház zRt.
    • Aktor

    Polecamy


    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016