• Artist

    Péter Sárik
    3

    Péter Sárik

    Birth: 1972. május 6. (Cegléd)

    Jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár.

    A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1997-ben. Később klasszikus zenei tanulmányokat folytatott.
    A jazz mellett szinte minden zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus-, könnyű-, latin- és világzenét is.
    2007-ben alapította meg saját zenekarát a Sárik Péter Triót, mely 2013-ban, Fonay…

     Continue

    Current programs

    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann - Nemcsak Jazz Klub

    Ádám Jenő Általános Iskola és AMI

    Közkívánatra folytatódik a Fonogram-díjas Sárik Péter Trió sikersorozata: a Jazzkívánságműsor magyarul

    Jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár.

    A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1997-ben. Később klasszikus zenei tanulmányokat folytatott.
    A jazz mellett szinte minden zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus-, könnyű-, latin- és világzenét is.
    2007-ben alapította meg saját zenekarát a Sárik Péter Triót, mely 2013-ban, Fonay Tibor (bass) és Gálfi Attila (dob) csatlakozásával újraszerveződött. A Sárik Péter Trió  rövid időn belül az ország egyik vezető jazz-zenekara lett.

    Zeneszerzőként is kiemelkedő nemzetközi sikereket mondhat magáénak: szerzeményei  dobogós helyezéseket értek el az USA és Nagy Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein.

    Díjak, elismerések:
    Erkel Ferenc-díj (2023)
    2020 Fonogram-díj: Sárik Péter Trió X Bartók: Az év hazai jazzalbuma.
    2018 Fonogram-díj jelölés: Sárik Péter Trió-Lucky dog: Az év hazai jazzalbuma.
    2016 Az év zenésze: A Hangszeresek Országos Szövetségének kitüntetése.
    2016 Fonogram-díj jelölés: Sárik Péter Trió, feat. Micheller Myrtill - Jazzkívánságműsor 2: Az év hazai jazzalbuma.
    2015 Fonogram-díj: Berki Tamás-Sárik Péter-Minden délibáb: Az év hazai jazzalbuma
    2014 Cegléd Város Díszpolgára
    2014 Fonogram-díj: Sárik Péter Trió - Jazzkívánságműsor: Az év hazai jazzalbuma.
    2014 Fonogram-díj jelölés: A világ összes kincse - jazzmesejáték: Az év gyermekalbuma
    2014 Czigle-lánc: Cegléd város által adományozott kitüntetés.
    2011 Orszácky-díj: A Magyar Zeneszerzők Egyesületének díja a könnyűzene legkiválóbb alkotóinak, évente egy – 40 év alatti – zeneszerzőnek vagy szövegírónak vagy szerzőpárosnak.
    2011 Fonogram-díj jelölés: Fábián Juli & Sárik Péter duó - FeelHarmony: Az év hazai jazzalbuma.
    2010 Artisjus-díj: ”A magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért”.
    2010 UK International Songwriting Contest. A “Dad” című szerzeménye második lett jazz kategóriában.
    2009 International Songwriting Competition (USA) dalszerző verseny. A “The stroppy” című szerzeménye harmadik lett a közönségszavazat kategóriában kategóriáktól függetlenül.
    2008 International Songwriting Competition (USA) dalszerző verseny. Az I’ll catch you című szerzeménye harmadik lett jazz kategóriában és a közönségszavazatok alapján is a harmadik helyezést szerezte meg kategóriáktól függetlenül.
    2007 Jazzy rádió dalverseny:  “Legjobb szólista”
    2005 Bukaresti Nemzetközi Jazz Fesztivál:  “Legjobb Külföldi Együttes”, a Jazzpression zenekarral.
    2004 Emerton-díj: “Az év jazzegyüttese” a Jazzpression zenekar tagjaként.

    AVENTINUS NAPOK - BERKI TAMÁS–SÁRIK PÉTER DUÓ

    AVENTINUS NAPOK - BERKI TAMÁS–SÁRIK PÉTER DUÓ

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Zongoraművész
    Az én kis 20. századom - Falusi Mariann önálló estje

    Az én kis 20. századom - Falusi Mariann önálló estje

    Általános
    • zongora
    Barokk Randevú '19 - Swing a la Django, Talamba, Sárik Péter

    Barokk Randevú '19 - Swing a la Django, Talamba, Sárik Péter

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Other
    Berki Tamás - Sárik Péter

    Berki Tamás - Sárik Péter

    Budapest Music Center
    • Zongorista
    Berki Tamás és Sárik Péter koncertje

    Berki Tamás és Sárik Péter koncertje

    Postakürt Alapítvány
    • zongora
    Berki Tamás – Sárik Péter

    Berki Tamás – Sárik Péter

    Budapest Music Center
    • Zongoraművész
    Cziffra Fesztivál 2017 - Bárest közr.: Szulák Andrea, Sárik Péter, Berkes Balázs

    Cziffra Fesztivál 2017 - Bárest közr.: Szulák Andrea, Sárik Péter, Berkes Balázs

    MOMkult
    • Zongoraművész
    Dalolva szép az élet...csak el ne dzsesszük - Falusi Mariann és Sárik Péter

    Dalolva szép az élet...csak el ne dzsesszük - Falusi Mariann és Sárik Péter

    Rózsavölgyi Szalon
    • Actor/Actress
    Dalolva szép az élet..csak el ne dzsesszük!

    Dalolva szép az élet..csak el ne dzsesszük!

    Karinthy Színház
    • Zongoraművész
    Falusi Mariann - Sárik Péter - Dalolva szép az élet…csak el ne dzsesszük

    Falusi Mariann - Sárik Péter - Dalolva szép az élet…csak el ne dzsesszük

    Általános
    • Zongoraművész
    Falusi Mariann - Sárik Péter Trió: Jazzkívánságműsor magyarul

    Falusi Mariann - Sárik Péter Trió: Jazzkívánságműsor magyarul

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Zongora
    Falusi Mariann - Ulpius dalszínház, avagy mit ér az Antal ha Szerb

    Falusi Mariann - Ulpius dalszínház, avagy mit ér az Antal ha Szerb

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • Actor/Actress
    Falusi Mariann és Sárik Péter -

    Falusi Mariann és Sárik Péter - "Dalolva szép az élet... csak el ne dzsesszük"

    Általános 2
    • Énekes
    Falusi Mariann és Sárik Péter - Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük

    Falusi Mariann és Sárik Péter - Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Other
    Falusi Mariann és vendége, Presser Gábor - Dallá vált versek - verssé vált dalok

    Falusi Mariann és vendége, Presser Gábor - Dallá vált versek - verssé vált dalok

    Müpa
    • Actor/Actress
    Falusi Mariann est - Az én kis 20. századom

    Falusi Mariann est - Az én kis 20. századom

    Általános
    • zongora
    ForEverYoung Kórusfesztivál zárókoncertje

    ForEverYoung Kórusfesztivál zárókoncertje

    Pesti Vigadó
    • Other
    Gyöngyösi: Sinfonia concertante; Csajkovszkij: A Diótőrő - The Swinging Nutcracker

    Gyöngyösi: Sinfonia concertante; Csajkovszkij: A Diótőrő - The Swinging Nutcracker

    Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
    • Other
    Harmóniában a zenével - Falusi Mariann koncert

    Harmóniában a zenével - Falusi Mariann koncert

    Általános
    • Actor/Actress
    Harmóniában a zenével / Falusi Mariann est

    Harmóniában a zenével / Falusi Mariann est

    Általános
    • Actor/Actress
    Jazz AllStars Project - Házigazda: Sárik Péter

    Jazz AllStars Project - Házigazda: Sárik Péter

    Budapest Music Center
    • Házigazda
    Jazz&Bor - Berki Tamás&Sárik Péter duó

    Jazz&Bor - Berki Tamás&Sárik Péter duó

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • zongora
    Jazzkívánságműsor 3. - Sárik Péter Trio & Falusi Mariann

    Jazzkívánságműsor 3. - Sárik Péter Trio & Falusi Mariann

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • zongora
    Jazzkívánságműsor 3. magyarul

    Jazzkívánságműsor 3. magyarul

    Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
    • Other
    Jazzkívánságműsor Angolul - Sárik Péter Trió feat. Szőke Nikoletta

    Jazzkívánságműsor Angolul - Sárik Péter Trió feat. Szőke Nikoletta

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • zongora
    Jazzkívánságműsor Feat. Micheller Myrtill

    Jazzkívánságműsor Feat. Micheller Myrtill

    MOMkult
    • zongora
    Jazzkívánságműsor feat. Micheller Myrtill

    Jazzkívánságműsor feat. Micheller Myrtill

    MOMkult
    • Zongoraművész
    Jazzkívánságműsor II. Sárik Péter trió & Falusi Mariann

    Jazzkívánságműsor II. Sárik Péter trió & Falusi Mariann

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • zongora
    Jazzkívánságműsor magyarul - Sárik Péter Trió X Falusi Mariann

    Jazzkívánságműsor magyarul - Sárik Péter Trió X Falusi Mariann

    Postakürt Alapítvány
    • zongora
    Jazzkívánságműsor magyarul 2. Hangjegy Művészeti Fesztivál - Nyári Színház

    Jazzkívánságműsor magyarul 2. Hangjegy Művészeti Fesztivál - Nyári Színház

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • zongora
    Jazzkívánságműsor Sárik Péter Trió és Falusi Mariann

    Jazzkívánságműsor Sárik Péter Trió és Falusi Mariann

    Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Other
    Jazzy Live-Berki Tamás – Sárik Péter

    Jazzy Live-Berki Tamás – Sárik Péter

    Budapest Music Center
    • Zongoraművész
    Jazzy Live-Jazz AllStars Project – Házigazda: Sárik Péter

    Jazzy Live-Jazz AllStars Project – Házigazda: Sárik Péter, vendég: Pátkai Rozina

    Jazzy Live-Jazz AllStars Project – Házigazda: Sárik Péter, vendég: Pátkai Rozina

    Budapest Music Center
    • Zongoraművész
    Jazzy Live: Luiza Zan (R) - Sárik Péter duó

    Jazzy Live: Luiza Zan (R) - Sárik Péter duó

    Budapest Music Center
    • Zongoraművész
    Jótékonysági koncert

    Jótékonysági koncert

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Hétszeres Fonodram-díjas, Artisjus- és Emerton-díjas jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár.
    Kékszakáll / BARTÓK TAVASZ 2022

    Kékszakáll / BARTÓK TAVASZ 2022

    Müpa
    • Zongora
    KIRÁLYOK ÉS KIRÁLYNŐK - Falusi Mariann és a Sárik Péter trió új koncertje

    KIRÁLYOK ÉS KIRÁLYNŐK - Falusi Mariann és a Sárik Péter trió új koncertje

    Általános
    • Actor/Actress
    Kollektív neurózis - Falusi Mariann estje

    Kollektív neurózis - Falusi Mariann estje

    Rózsavölgyi Szalon
    • zongora
    Minden délibáb - a 70 éves Berki Tamás születésnapi koncertje

    Minden délibáb - a 70 éves Berki Tamás születésnapi koncertje

    Kölcsey Központ
    • Zongoraművész
    Mondod-e még a szót, szeretlek?

    Mondod-e még a szót, szeretlek?

    József Attila Színház
    • Hangszerelte
    Nyárnyitó klubkoncert Falusi Mariannal

    Nyárnyitó klubkoncert Falusi Mariannal

    Általános
    • Actor/Actress
    Nyughatatlan Micó Jazz mesejáték

    Nyughatatlan Micó Jazz mesejáték

    Eötvös10 Művelődési Ház
    • Composer
    Párhuzamos életrajzok - Falusi Mariann önálló estje

    Párhuzamos életrajzok - Falusi Mariann önálló estje

    Általános
    • zongora
    Pély Barna & Sárik Péter Duó

    Pély Barna & Sárik Péter Duó

    MOMkult
    • Zongorista
    Prunyi Ilona és Sárik Péter zongorázik,

    Prunyi Ilona és Sárik Péter zongorázik,

    Tünde Tickets Kft.
    • Zongoraművész
    Recirquel Cirkusz az éjszakában - A 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál díszeloadása

    Recirquel Cirkusz az éjszakában - A 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál díszeloadása

    Müpa
    • zongora
    Recirquel: A Meztelen Bohóc

    Recirquel: A Meztelen Bohóc

    Müpa
    • Composer
    Sárik Péter Trió

    Sárik Péter Trió

    Budapest Music Center
    • zongora / piano
    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann

    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann

    Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.
    • zongora
    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann koncert: Jazzkívánságműsor 2.

    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann koncert: Jazzkívánságműsor 2.

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Zongora
    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor magyarul 2. - Lemezbemutató koncert

    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor magyarul 2. - Lemezbemutató koncert

    MOMkult
    • Other
    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor magyarul 3.

    Sárik Péter Trió & Falusi Mariann: Jazzkívánságműsor magyarul 3.

    MOMkult
    • zongora
    Sárik Péter Trió - Jazzkívánságműsor Classic

    Sárik Péter Trió - Jazzkívánságműsor Classic

    Pesti Vigadó
    • Zongoraművész
    Sárik Péter Trió - Nemcsak Jazz Klub

    Sárik Péter Trió - Nemcsak Jazz Klub

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • zongora
    Sárik Péter Trió - X Bartók

    Sárik Péter Trió - X Bartók

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Jazz zongoraművész, zeneszerző, tanár.
    Sárik Péter Trió 15!

    Sárik Péter Trió 15!

    MOMkult
    • zongora
    SÁRIK Péter Trió és FALUSI Mariann - Jazzkívánságműsor

    SÁRIK Péter Trió és FALUSI Mariann - Jazzkívánságműsor

    K11 Művészeti és Kulturális Központ
    • zongora
    Sárik Péter Trió X Bartók

    Sárik Péter Trió X Bartók

    Budapest Music Center
    • zongora
    Sárik Péter Trió X Beethoven

    Sárik Péter Trió X Beethoven

    Budapest Music Center
    • zongora
    Sárik Péter Trió x Beethoven - lemezbemutató koncert

    Sárik Péter Trió x Beethoven - lemezbemutató koncert

    Zeneakadémia
    • Zongoraművész
    Sárik Péter Trió X Beethoven, 43. Budafoki-T. Tavaszi Fesztivál

    Sárik Péter Trió X Beethoven, 43. Budafoki-T. Tavaszi Fesztivál

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Zongoraművész
    Sárik Péter Trió X2 Bartók

    Sárik Péter Trió X2 Bartók

    Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
    • Other
    Sárik Péter Trió X2 Bartók / Bartók Béla műveinek jazz-feldolgozásai

    Sárik Péter Trió X2 Bartók / Bartók Béla műveinek jazz-feldolgozásai

    Általános
    • zongora
    Sárik Péter Trió xBeethoven feat. BTA Szimfonikusok Vonószenekara

    Sárik Péter Trió xBeethoven feat. BTA Szimfonikusok Vonószenekara

    MOMkult
    • Zongoraművész
    Sárik Péter Trió – Jazz-kívánságműsor

    Sárik Péter Trió – Jazz-kívánságműsor

    Müpa
    • zongora
    Sárik Péter Trió&Falusi Mariann:Jazzkívánságműsor

    Sárik Péter Trió&Falusi Mariann:Jazzkívánságműsor

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • zongora
    Sárik Péter Trio: Jazz-improvizációk Beethoven művekre

    Sárik Péter Trio: Jazz-improvizációk Beethoven művekre

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Zene
    Sárik Péter Trió: Lucky dog – Lemezbemutató koncert

    Sárik Péter Trió: Lucky dog – Lemezbemutató koncert

    Budapest Music Center
    • Zongoraművész
    Sárik Péter: Idebent - odakint, Lemezbemutató koncert / CAFe Budapest 2015

    Sárik Péter: Idebent - odakint, Lemezbemutató koncert / CAFe Budapest 2015

    Müpa
    • Zongoraművész
    The New Soul  Band, Szakcsi Climate Change, Chano Dominguez Trio

    The New Soul Band, Szakcsi Climate Change, Chano Dominguez Trio

    Kölcsey Központ
    • billentyűsök
    Trükkök

    Trükkök

    Móricz Zsigmond Színház
    • Composer
    Trükkök

    Trükkök

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Music director
    Vidám a szívem - kortárs sanzon est

    Vidám a szívem - kortárs sanzon est

    Zsidó Kulturális Fesztivál
    • zongora
    Villaberek | Nyughatatlan Micó

    Villaberek | Nyughatatlan Micó

    MOMkult
    • Producer
    Zenés beszélgetések, Háziasszony és közreműködő: Prunyi Ilona, Vendég: Sárik Péter

    Zenés beszélgetések, Háziasszony és közreműködő: Prunyi Ilona, Vendég: Sárik Péter

    Jakobi Koncert Kft.
    • Actor/Actress

    Recommendations

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:

    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016