• Person

    Soma Hajnóczy

    Soma Hajnóczy

    Hajnóczy Soma, az első stand-up bűvész.

    Hajnóczy Soma 6 éves korában szeretett bele az illúzió világába, amikor egy bűvész felhívta a színpadra, és eltüntette egy dobozban. Az akkori nagyokat, leginkább David Copperfieldet szerette és nézte. 2000 és 2010 között a legtöbb jelentős világversenyt megnyerte. 2009-ben a bűvészek…

     Fortsæt

    Nuværende programmer

    Der er p.t. ingen forestillinger

    Hajnóczy Soma, az első stand-up bűvész.

    Hajnóczy Soma 6 éves korában szeretett bele az illúzió világába, amikor egy bűvész felhívta a színpadra, és eltüntette egy dobozban. Az akkori nagyokat, leginkább David Copperfieldet szerette és nézte. 2000 és 2010 között a legtöbb jelentős világversenyt megnyerte. 2009-ben a bűvészek 3 évente megrendezésre kerülő világbajnokságán, Phone-act című műsorszámával elnyerte a bűvész társadalom legrangosabb kitüntetését, az abszolút világbajnoki címet.

    Műsoraiban a hagyományos bűvészi kézügyességet modern technológiákat felhasználó elemekkel ötvözi. Specialitása a színpadi előadás, melyben a modern bűvészet a humorral keveredik.

    .

    A FÉRFIAGY - AVAGY NINCS ITT VALAMI ELLENTMONDÁS? - egyszemélyes vígjáték -A Thália Színház előadása

    Kölcsey Központ
    • Színpadi effekt
    A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? rossz

    Thália Színház
    • Bűvész
    Az Illúzió Mesterei

    Az Illúzió Mesterei

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Bűvész
    Az illúzió mesterei

    Az illúzió mesterei

    MOMkult
    • Skuespiller
    Az Illúzió Mesterei

    Az Illúzió Mesterei

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Bűvész
    AZ ILLÚZIÓ MESTEREI - 2024

    AZ ILLÚZIÓ MESTEREI - 2024

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Magyar Ezüst Érdemkereszttel rendelkező, kétszeres bűvészvilágbajnok, stand-up humorista.
    Graham Linehan: Betörő az albérlőm

    Graham Linehan: Betörő az albérlőm

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Bűvésztrükkök
    Hétköznapi Szuperhősök – Hajnóczy Soma és Felméri Péter

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Anden

    • Humorista

    Illúzió és Humor színház + vacsora

    Illúzió és Humor színház + vacsora

    A38 Hajó
    • Skuespiller
    Illúzió és Humor színház + vacsora

    Illúzió és Humor színház + vacsora

    A38 Hajó
    • Skuespiller
    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Magyar Ezüst Érdemkereszttel rendelkező, kétszeres bűvészvilágbajnok, stand-up humorista.
    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Magyar Ezüst Érdemkereszttel rendelkező, kétszeres bűvészvilágbajnok, stand-up humorista.
    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Magyar Ezüst Érdemkereszttel rendelkező, kétszeres bűvészvilágbajnok, stand-up humorista.
    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Magyar Ezüst Érdemkereszttel rendelkező, kétszeres bűvészvilágbajnok, stand-up humorista.
    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Kétszeres bűvészvilágbajnok

    Dumaszínház Kft

    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok önálló estje

    LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok önálló estje

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Anden
    Pészahi varázslatok, avagy hova tűnt a macesz?

    Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
    • Magyar Ezüst Érdemkereszttel rendelkező, kétszeres bűvészvilágbajnok, stand-up humorista.
    Showder Klub (Kiss, Mogács, Benk, Hajnóczy)

    PrimeTime
    • Stand up bűvész
    Showder Klub - Kiss Ádám, Szabó Balázs Máté, Noé Bex, Hajnóczy Soma

    Showder Klub - Kiss Ádám, Szabó Balázs Máté, Noé Bex, Hajnóczy Soma

    Dumaszínház Kft
    • Anden
    Showder Klub - Szobácsi Gergő, Said Dániel, Gaál Dániel, Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok

    SHOWDER KLUB felvétel - Bellus István, Dombóvári István, Szomszédnéni P.I, Hajnóczy Soma

    SHOWDER KLUB felvétel - Bellus István, Dombóvári István, Szomszédnéni P.I, Hajnóczy Soma

    DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
    • Anden
    SHOWDER KLUB felvétel - Gajdos Zoltán, Hajnóczy Soma, Orosz György, Szobácsi Gergő

    SHOWDER KLUB felvétel - Kiss Ádám, Csenki Attila, Elek Péter, Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok

    SHOWDER KLUB felvétel - Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Felméri Péter, Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok

    Showder Klub felvétel - Kőhalmi Zoltán, Elek Péter, Felméri Péter, Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok

    Showder Klub felvétel – Bellus István, Csenki Attila, Musimbe Dennis, Hajnóczy Soma bűvészvilágba

    Anbefalinger

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:

    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016