• Artyści

    Csaba Somos
    3

    Csaba Somos

    Ur.: 1970. szeptember 8. (Szolnok)

    Karmester.

    Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, előbb ének-zene tanár és karvezető, majd karmester szakon, Lukács Ervin és Gál Tamás tanítványaként. Elvégezte Johannes Moesus, Jürgen Jürgens és Jurij Szimonov mesterkurzusait. 22 éves kora óta aktív kórusvezető. Majdnem 17 éven át volt a Vasas Művészegyüttes Énekkarának karnagya.…

     Więcej

    Aktualne tytuły

    Karmester.

    Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, előbb ének-zene tanár és karvezető, majd karmester szakon, Lukács Ervin és Gál Tamás tanítványaként. Elvégezte Johannes Moesus, Jürgen Jürgens és Jurij Szimonov mesterkurzusait. 22 éves kora óta aktív kórusvezető. Majdnem 17 éven át volt a Vasas Művészegyüttes Énekkarának karnagya. 2002-ben megalapította a Vass Lajos Kamarakórust, amelyet 2017-ig vezetett. Zeneigazgatóként dolgozott a debreceni Csokonai Színházban, majd a Pécsi Nemzeti Színházban, és vezető karnagya volt a Magyar Rádió Énekkarának. Vendégkarmesterként és karnagyként számos magyar szimfonikus zenekarral és hivatásos kórussal lépett fel. Külföldi zenekaroknál is vendégszerepelt, így a Salernói Filharmonikus Zenekarnál (Olaszország) és Japánban a Szakatai Filharmonikus Zenekarnál. Karnagyként és karmesterként gyakran hívják Spanyolországba, Olaszországba, Oroszországba, Romániába, Görögországba, Macedóniába, Ausztriába, Németországba és Kínába. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, zenei versenyek és fesztiválok gyakorta felkért zsűritagja. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének (KÓTA) alelnöke. Szakmai munkásságát Rubányi-díjjal, 2014-ben pedig Liszt-díjjal ismerték el. 2015-ben megszerezte a „Doctor of Liberal Arts” (DLA) tudományos fokozatot „summa cum laude”-minősítéssel. A kortárs magyar szerzők műveinek bemutatása terén szerzett érdemei, valamint a Nemzeti Énekkar élén végzett magas színvonalú kórusépítő munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetését vehette át 2020-ban.

    2016. április 1-től a Nemzeti Énekkar karigazgatója. Művészi zenei pályájának fókuszában egyszerre van jelen a vokális és instrumentális zene. Fő hitvallásának a szenvedélyes interpretációt tartja, hangsúlyozza a professzionalizmuson túli meggyőző zenei átütő erőt.

    5. Somos Csaba és Nemzeti Énekkar

    5. Somos Csaba és Nemzeti Énekkar

    Savaria Szimfonikus Zenekar
    • Dyrygent
    A Fény születése A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje

    A Fény születése A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Dyrygent
    A jégmezők lovagja (Sosztakovics/Prokofjev) Kobayashi bérlet / 1

    A jégmezők lovagja (Sosztakovics/Prokofjev) Kobayashi bérlet / 1

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    A magyar klasszikus zene napja 70 éve született Kocsis Zoltán

    A magyar klasszikus zene napja 70 éve született Kocsis Zoltán

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / The Hungarian National Choir choirmaster
    AZ ÉDEN ÉS A PÉRI Pászti bérlet 2.

    AZ ÉDEN ÉS A PÉRI Pászti bérlet 2.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / The Hungarian National Choir choirmaster
    BEETHOVENNEL A SZABADBAN covid - A Nemzeti Filharmonikusok koncertjei Martonvásáron

    BEETHOVENNEL A SZABADBAN covid - A Nemzeti Filharmonikusok koncertjei Martonvásáron

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir choirmaster
    Budapest 150

    Budapest 150

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster
    Chansonok és balladák Pászti bérlet 2.

    Chansonok és balladák Pászti bérlet 2.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Dyrygent
    Cipolla Lukács bérlet / 2

    Cipolla Lukács bérlet / 2

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Vezényel és a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Duna Szimfonikus Zenekar - Az olasz zeneóriás

    Duna Szimfonikus Zenekar - Az olasz zeneóriás

    Duna Palota
    • Dyrygent
    ELLENTÉTEK VONZÁSÁBAN Pászti 1.

    ELLENTÉTEK VONZÁSÁBAN Pászti 1.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Dyrygent
    Évszakok Pászti bérlet / 4

    Évszakok Pászti bérlet / 4

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / The Hungarian National Choir choirmaster
    Föld körüli utazás A Nemzeti Énekkar karácsonyi koncertje

    Föld körüli utazás A Nemzeti Énekkar karácsonyi koncertje

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Dyrygent
    Fölszállott a páva - tribute to Zoltán Kodály Pászti bérlet / 2

    Fölszállott a páva - tribute to Zoltán Kodály Pászti bérlet / 2

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Vezényel és a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    GLAGOLITA MISE Pászti bérlet 1.

    GLAGOLITA MISE Pászti bérlet 1.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / The Hungarian National Choir choirmaster
    Gyász és vigasz Giuseppe Verdi: Requiem Kocsis bérlet / 1

    Gyász és vigasz Giuseppe Verdi: Requiem Kocsis bérlet / 1

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Győri Filharmonikus Zenekar - Nemzeti Filharmonikus Zenekar - Requiem

    Győri Filharmonikus Zenekar - Nemzeti Filharmonikus Zenekar - Requiem

    Veszprémi Programiroda Kft.
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Hálaadás - A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje

    Hálaadás - A Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi koncertje

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Harmoniemesse Lukács bérlet / 4

    Harmoniemesse Lukács bérlet / 4

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Herculanum Kocsis bérlet / 2

    Herculanum Kocsis bérlet / 2

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Nemzeti Énekkar, Budapesti Vonósok

    II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Nemzeti Énekkar, Budapesti Vonósok

    Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
    • Dyrygent
    János-passió Pászti bérlet / 3

    János-passió Pászti bérlet / 3

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Karácsony Lipcsében - 1723 A Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenye

    Karácsony Lipcsében - 1723 A Nemzeti Filharmonikusok ünnepi hangversenye

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster
    KARÁCSONYI HANGVERSENY

    KARÁCSONYI HANGVERSENY

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Dyrygent
    Kobayashi Kocsis bérlet / 4

    Kobayashi Kocsis bérlet / 4

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Kocsis emlékest - In memoriam Kocsis Zoltán

    Kocsis emlékest - In memoriam Kocsis Zoltán

    Nemzeti Filharmonikusok
    • A Nemzeti Énekkar női karának karigazgatója
    Kocsis Zoltán emlékkoncert

    Kocsis Zoltán emlékkoncert

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster
    Kodály 138

    Kodály 138

    Zeneakadémia
    • Karigazgató
    Kórusgyöngyszemek és a Carmina Burana / AZ ÉVAD EGYÜTTESE

    Kórusgyöngyszemek és a Carmina Burana / AZ ÉVAD EGYÜTTESE

    Müpa
    • Dyrygent
    Lalo: Ys királya Opera/2

    Lalo: Ys királya Opera/2

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster
    Les deux Stabats Kocsis/3

    Les deux Stabats Kocsis/3

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster
    Liszt: Krisztus Pászti/1

    Liszt: Krisztus Pászti/1

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Karmester, a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Conductor, The Hungarian National Choir Choirmaster
    Matinékoncert: Alma Mater kórus

    Matinékoncert: Alma Mater kórus

    Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont
    • Dyrygent
    Modern Art Orchestra: Kodály Reflections

    Modern Art Orchestra: Kodály Reflections

    Budapest Music Center
    • Nemzeti Énekkar Karigazgató
    NEMZETI FILHARMONIKUSOK - Mozart zongoraverseny és Carmina Burana

    NEMZETI FILHARMONIKUSOK - Mozart zongoraverseny és Carmina Burana

    Margitszigeti Színház
    • Karigazgató
    NOI - Verdi sorozat I. - Óbudai Danubia Zenekar

    NOI - Verdi sorozat I. - Óbudai Danubia Zenekar

    Danubia Zenekar
    • Dyrygent
    Orosz Nemzeti Zenekar

    Orosz Nemzeti Zenekar

    Budapest Brand Nonprofit Zrt.
    • a Magyar Rádió Énekának karigazgatója
    Pászti-bérlet 4. New Year's Eve - vezényel: Somos Csaba

    Pászti-bérlet 4. New Year's Eve - vezényel: Somos Csaba

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Dyrygent
    PRÓBATERMI VENDÉGSÉG Kamarazenei 5.

    PRÓBATERMI VENDÉGSÉG Kamarazenei 5.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Házigazda
    Próbatermi vendégség Kamarazenei bérlet / 3

    Próbatermi vendégség Kamarazenei bérlet / 3

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Házigazda
    Puccini: Manon Lescaut Opera/3

    Puccini: Manon Lescaut Opera/3 "Előhang" 18 órától

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster
    Rachmaninov: Vesperás Pászti/2

    Rachmaninov: Vesperás Pászti/2

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster
    Richard Strauss-maraton: Zalai Antal, Farkas Gábor és a Nemzeti Énekkar

    Budapesti Fesztiválzenekar
    • Dyrygent
    Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara / 2

    Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara / 2

    Zeneakadémia
    • Vezényel
    Selmeczi 70 – jubileumi hangverseny

    Selmeczi 70 – jubileumi hangverseny

    Általános
    • Dyrygent
    Staatskapelle Weimar / LISZT ÜNNEP 2023 / Előhang 18:00, Előadóterem

    Staatskapelle Weimar / LISZT ÜNNEP 2023 / Előhang 18:00, Előadóterem

    Müpa
    • a Nemzeti Énekkar Női Karának karigazgatója / Of The Female Choir of the Hungarian National Choir choirmaster
    STABAT MATER Pászti bérlet 4.

    STABAT MATER Pászti bérlet 4.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • Dyrygent
    SZÜLETÉSNAPOSOK Ferencsik bérlet 1.

    SZÜLETÉSNAPOSOK Ferencsik bérlet 1.

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / The Hungarian National Choir choirmaster
    Újévi koncert fiataloknak / Haydn: A teremtés – részletek

    Újévi koncert fiataloknak / Haydn: A teremtés – részletek

    Müpa
    • A Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Verdi operai nagyjelenetei Carlo Montanaróval Pászti bérlet 1

    Verdi operai nagyjelenetei Carlo Montanaróval Pászti bérlet 1

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója
    Verdi: Aida Opera/1

    Verdi: Aida Opera/1

    Nemzeti Filharmonikusok
    • a Nemzeti Énekkar karigazgatója / Hungarian National Choir Choirmaster

    Polecamy

    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:

    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016