• Artyści

    Arnold Szabó
    4

    Arnold Szabó

    Ur.: 1994 február 5.

    Színész

    Kerepestarcsán születtem, általános iskolás korom óta járok szavalóversenyekre, amelyeken inkább több mint kevesebb sikerrel vettem részt.
    Színdarabbal a gimnázium utolsó éveiben kerültem először színpadra: A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületével játszottuk először a Valahol Európábant, majd később a Képzelt riportot. Hogy színészi játékomat tovább fejlesszem, a…

     Więcej

    Aktualne tytuły

    Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

    Színész

    Kerepestarcsán születtem, általános iskolás korom óta járok szavalóversenyekre, amelyeken inkább több mint kevesebb sikerrel vettem részt.
    Színdarabbal a gimnázium utolsó éveiben kerültem először színpadra: A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületével játszottuk először a Valahol Európábant, majd később a Képzelt riportot. Hogy színészi játékomat tovább fejlesszem, a Gór Nagy Mária Színitanodában folytattam tanulmányaimat, ahol 2017-ben végeztem.

    Tanulmányok:
    Premontrei Szent Norbert Gimnázium Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon /2009-14./
    GNM Színitanoda /2014-17./

    Munkássága:
    2016-.: Pécsi Harmadik Színház
    2016-.: Pódium Színház
    2017- : Veres1Színház
    2017- : Muharay Színház

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Dr. Bubó rendel - mesejáték

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Dr. Bubó rendel - mesejáték

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Csőrmester
    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Vuk, a kis róka - zenés mesejáték

    2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Vuk, a kis róka - zenés mesejáték

    Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
    • Sut, a farkatlan
    A mi osztályunk

    A mi osztályunk

    Muharay Színház
    • Jakob Kac
    A Négyszögletű Kerek Erdő

    A Négyszögletű Kerek Erdő

    Muharay Színház
    • Mikkamakka
    A New York-i páparablás

    A New York-i páparablás

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Irving, a fia
    Folyóügy

    Folyóügy

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Játssza
    Folyóügy - #magyarvalóság egy felvonásban

    Folyóügy - #magyarvalóság egy felvonásban

    Babits Mihály Színház
    • Aktor
    Folyóügy - Tisza Teátrum

    Folyóügy - Tisza Teátrum

    Babits Mihály Színház
    • Játssza
    Folyóügy - utoljára!

    Folyóügy - utoljára!

    Babits Mihály Színház
    • Játssza
    Folyóügy - Velence Teátrum

    Folyóügy - Velence Teátrum

    Babits Mihály Színház
    • Aktor
    Garabonciás Színtársulat: B. Török Fruzsina: Rab oroszlán és Molnár Ferenc: Marsall egyfelvonásosok

    Garabonciás Színtársulat: B. Török Fruzsina: Rab oroszlán és Molnár Ferenc: Marsall egyfelvonásosok

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Litvay, színész
    Gyermek Színház - Aladdin és a csodalámpa

    Gyermek Színház - Aladdin és a csodalámpa

    Csili Művelődési Központ
    • Aktor
    Imádok férjhez menni- zenés vígjáték

    Imádok férjhez menni- zenés vígjáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Mr. Paton
    J. Bethencourt: A new york-i páparablás - prózai színpadi előadás

    J. Bethencourt: A new york-i páparablás - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Irving, a fia
    Joao Bethencourt: A new york-i páparablás

    Joao Bethencourt: A new york-i páparablás

    Veres 1 Színház
    • Irving, a fia
    Joao Bethencourt: A New York-i páparablás

    Joao Bethencourt: A New York-i páparablás

    Veres 1 Színház
    • Irving, a fia
    Kortárs Fröccs

    Kortárs Fröccs

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Alkotó
    Marilyn (Heart Társulat)

    Marilyn (Heart Társulat)

    FÉM Arts & Café
    • Pap
    Mikulás varázsládája - zenés mesejáték

    Mikulás varázsládája - zenés mesejáték

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Rudolf / kincsesláda
    Momkult Gyerekszínház: Pódium Színház - Mikulás kincsesládája

    Momkult Gyerekszínház: Pódium Színház - Mikulás kincsesládája

    MOMkult
    • Aktor
    New York-i páparablás

    New York-i páparablás

    Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
    • Aktor
    Október 23. - zenés irodalmi műsor

    Október 23. - zenés irodalmi műsor

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Aktor
    Örömlányok végnapjai

    Örömlányok végnapjai

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Aladár
    ÖRÖMLÁNYOK VÉGNAPJAI

    Belvárosi Színház
    • Aladár
    Örömlányok végnapjai

    Örömlányok végnapjai

    Szarvasi Vízi Színház
    • Aladár
    Örömlányok végnapjai

    Örömlányok végnapjai

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Aktor
    Örömlányok végnapjai

    Örömlányok végnapjai

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Aktor
    Örömlányok végnapjai

    Örömlányok végnapjai

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Aladár
    Pódium Színház:Bubó doktor rendel

    Pódium Színház:Bubó doktor rendel

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Csőrmester
    Retró Fröccs (szürREÁL Stúdió)

    Retró Fröccs (szürREÁL Stúdió)

    FÉM Arts & Café
    • Alkotó
    Retro Fröccs!

    Retro Fröccs!

    Óvóhely Kultúrbunker
    • Alkotó
    Retró fröccs!

    Retró fröccs!

    Spinoza Színház
    • Aktor
    SZÖSZ Színház:Robin Hood

    SZÖSZ Színház:Robin Hood

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Aktor
    Szülinap Aprajafalván - Pódium Színház

    Szülinap Aprajafalván - Pódium Színház

    Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
    • Tréfi / Hami / Törpojáca
    Tihanyi Szabadtéri Játékok / A nagy-Ho-Ho-Horgász - zenés mesejáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / A nagy-Ho-Ho-Horgász - zenés mesejáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Szúnyog,Harcsa bácsi, Orvhorgász, Rák
    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Óz, a nagy varázsló - zenés mesejáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Óz, a nagy varázsló - zenés mesejáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Totó, Óz
    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Vizipók, Csodapók - zenés mesejáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok / Vizipók, Csodapók - zenés mesejáték

    Tihanyi Szabadtéri Játékok
    • Vízipók
    Vuk a kisróka

    Vuk a kisróka

    Dörmögő Dömötör Színház
    • Sut, a farkatlan róka
    Vuk a kisróka-Pódium színház előadása

    Vuk a kisróka-Pódium színház előadása

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Sut, a farkatlan róka
    Vuk a kisróka-Pódium színház előadása

    Vuk a kisróka-Pódium színház előadása

    Madách Imre Nonprofit Kft.
    • Sut, a farkatlan róka
    Vuk, a kis róka

    Vuk, a kis róka

    Dörmögő Dömötör Színház
    • Sut, a farkatlan róka
    Vuk, a kisróka

    Vuk, a kisróka

    Dörmögő Dömötör Színház
    • Sut, a farkatlan róka
    Vuk, a kisróka

    Vuk, a kisróka

    Dörmögő Dömötör Színház
    • Sut, a farkatlan róka

    Polecamy

    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:

    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016