• művész


    Tarjányi Tamás

    Tarjányi Tamás

    magánénekes
    tenor

    2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenés színészként Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában. Professzionális énektanulmányait is itt kezdte, első énektanárai Domonkos Zsuzsa és Bátori Éva voltak. Ezután két évig tanult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor Magda növendékeként. Tanulmányait a bécsi zeneakadémián…

     Tovább

    Aktuális programok


    Jelenleg nincs futó program!

    magánénekes
    tenor

    2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zenés színészként Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában. Professzionális énektanulmányait is itt kezdte, első énektanárai Domonkos Zsuzsa és Bátori Éva voltak. Ezután két évig tanult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor Magda növendékeként. Tanulmányait a bécsi zeneakadémián (Universität für Musik und darstellende Kunst Wien) fejezte be kitüntetéssel. Mesterei Margit Klaushofer és Robert Holl voltak. 

    Zenés színészként a Budapesti Operettszínházban mutatkozott be 2007-ben. Operaénekesként a Zempléni Fesztiválon debütált Haydn A halászlányok című operájának Burlotto szerepében, majd 2010-ben a Magyar Állami Operaház A varázsfuvola előadásában Tamino szerepét énekelte. 

    2012-ben Bécsben a Theater an der Wienben lépett fel Monteverdi Il ritorno d'Ulisse in patria című operájának Anfinomo szerepével.  

    2012-től a Bonni Operaház tagja, ahol főbb szerepei: Aeneas (Dido and Aeneas), Don Ottavio (Don Giovanni), Tamino (A varázsfuvola), Jacquino (Fidelio), Almaviva gróf (A sevillai borbély), Nadir (Gyöngyhalászok), Pang (Turandot), Narraboth (Salome), Lampwick (J. Dove: The Adventures of Pinocchio), Angel 3, John (G. Benjamin: Written on Skin). 

    A lírai tenor rendszeres fellépője a Magyar Állami Operaháznak, eddig Tamino (A varázsfuvola), Don Ottavio (Don Giovanni), IV. apród (Parsifal) és Gyapjúinges (Vajda János: Mario és a varázsló) szerepekben láthatta őt a közönség. A 2014-15-ös évadban Ferrandót (Così fan tutte) és Almaviva grófot (A sevillai borbély) énekelt az Operaházban és az Erkel Színházban. 

    Dalestjei mellett gyakran lép fel oratóriumok szólistájaként (J. S. Bach - kantáták, J. S. Bach: Magnificat, G. F. Händel: Jephtha, J. Haydn: Nelson mise, W. A. Mozart: Requiem, F. Mendelssohn: Paulus, F. Mendelssohn. Éliás). 

    A denevér

    A denevér

    Magyar Állami Operaház
    • Alfréd
    Don Giovanni

    Don Giovanni

    Magyar Állami Operaház
    • Don Ottavio
    Figaro3

    Figaro3

    Magyar Állami Operaház
    • Léon
    West Side Story

    West Side Story

    Magyar Állami Operaház
    • Tony

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016