A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színház (jelenlegi nevén Pesti Magyar Színház), 1982-től a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színház, 1997-től a Bárka Színház, 2002-től a Nemzeti Színház tagja.
Barbara Tartuffe, miután elvégzett egy elismert természetgyógyász iskolát Berlinben, és sikeresen kigyógyította magát súlyos gerincbántalmaiból, kiszáll a tolószékből és…
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színház (jelenlegi nevén Pesti Magyar Színház), 1982-től a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színház, 1997-től a Bárka Színház, 2002-től a Nemzeti Színház tagja.
Édesanyja Dévay Camilla (Dévai Camilla, Dévay Kamilla) (1922–1998) színésznő.[3][4] Két alkalommal a színpadon is találkoztak. A Szentivánéji álom című darabban gyerekszereplőként, a Titániát játszó mama közelében lehetett. A bemutató, Németh Antal dr. rendezésében 1959. április 23-án, Kecskeméten volt. Felnőttként egy alkalommal lehettek partnerek. 1989. december 7-én, a Játékszínben volt a Janika című darab bemutatója. Az előadást Berényi Gábor rendezte. Édesapja Udvaros Béla (1925–2020) rendező egy alkalommal rendezte, az Evangélium Színházban, a Csongor és Tündében. Bemutató: 2007. november 17.
2023. június 26-án választották a nemzet színészévé Máthé Erzsi megüresedett helyére.
Díjai és kitüntetései: Rajz János-díj (1982) Filmszemle díj (1983, 1984, 1987) Jászai Mari-díj (1983) Montreali Filmfesztivál: legjobb női főszereplő (1984) Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női alakítás díja (1985) Vevey Filmfesztivál: legjobb női alakítás (1985) Moszkvai Filmfesztivál: legjobb alakítás (1987) Erzsébet-díj (1988, 1989) Kossuth-díj (1990) Déryné-díj (1995) Magyar Művészetért díj (1998) Súgó Csiga díj (2001, 2002, 2004) Gundel művészeti díj (2003, 2004) Prima díj (2004) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2005) Páger Antal-színészdíj (2015) Szörényi Éva-díj (2020) Arany Medál díj (2021) Széchenyi-örökség Okmánya (2021) Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíja (2022) Budapest díszpolgára (2022) A Nemzet Színésze (2023) Story Zöld Csillag-díj (2024)
Szerepeiből a Nemzeti Színházban: MACSKAJÁTÉK (2019) - Orbánné ROCCO ÉS FIVÉREI (2019) - Amelie Gianelli Meggyeskert (2019) - Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna, földbirtokos Bánk bán (2017) - Gertrudis, királyné A gömbfejűek és a csúcsfejűek (2018) - Az Alkirály (2017-2019) A miniszter felesége (2016) - Zsivka, a miniszter felesége (2016-2017) CYRANO DE BERGERAC (2016) - Roxane (2015-2019) Szindbád (2015) (2015-2019) Don Quijote (2015) - Dulcinea/Hercegnő (2015-2016) Nyáron, este fél tizenegykor - egy szerelmi gyilkosság története (2014) - Maria (2014-2018) Ahogy tetszik (2014) - JAQUES (2013-2015) Johanna a máglyán (2013) - Hordók anyja (2013-2015) Mephisto (2013) - Dora Martin, a berlini sztárszínésznő (2012-2013) Ausztria - Németország (2013) - Közreműködik (2013) Amphitryon (2013) - Merkur (2012-2013) Angyalok Amerikában (2012) (2012-2013) Kvartett (2011) - Madame de Merteuil (2011-2013) Három nővér (2010) - Olga (2010-2013) Orfeusz alászáll (2009) - Lady, Jabe felesége (2009-2013) Atália (2009) - Jozabet, Joás nagynénje, Jorám lánya, a főpap hitvese (2008-2010) János vitéz I. (2009) - A gonosz mostoha (2008-2011) Oresztész (2008) - Helené (2008-2010) Warrenné mestersége (2008) - Warrenné, Kitty (2008-2009) Szigliget (2007) - Lukics Mária, drámaíró (2007-2011) Molière: Tartuffe (2006) - Elmira (2006-2013) Oidipusz (2006) - Iokaszté (2006-2009) Farsang (2005) - Mita Baston (2005-2007) Buborékok (2004) - Szidónia, Solmay neje (2004-2011) Anyám, Kleopátra (2003) - Anya, Weér Rebeka, hajdani színésznő (2003-2006) Peer Gynt - Aase (2012) A nyolcadik - Roxana, jól öltözött, idősebb nő (2010) Black & Pink (2012) III. Richárd - Margit (2004-2008) Férfi és Nő (2008-2013) Barbárok melankóliája - II. - A műveket felolvassák (2010) Férfi és Nő - Szentivánéji álom - Mendelssohn és Shakespeare együtt
Fontosabb szerepei: Ala (Mrożek: Tangó) Lavinia (O'Neill: Amerikai Elektra) Cressida (Shakespeare: Troilus és Cressida) Constance (Dumas: A három testőr) Lena (Trifonov: Csere) Polly (Brecht-Weill: Háromgarasos opera) Paquette (Bernstein-Voltaire: Candide) Goldoni: Mirandolina Riza (Bródy: A medikus) Jelena Andrejevna (Csehov: A manó) Natalja Ivanovna (Csehov: Három nővér) Rosalinda (Shakespeare: Ahogy tetszik) Armanda (Moliére: A tudós nők) Mária (Páskándi: Vendégség) Clodia (Füst Milán: Catullus) Ira (Petrusevszkaja: Három lány kékben) Monika Gall (Gombrowicz: Esküvő) Céliméne (Moliére: Mizantróp) Zilia (Heltai: A néma levente) Alkméné (Kleist: Amphitryon) Lulu (Wedekind: Pandora szelencéje - Lulu) Szofja Jegorovna (Csehov: Platonov) Isobel Glass (Hare: A titkos elragadtatás) Matilda (Walker: A büntető kéz) Táncosnő (A kínai) Cecília (Goldoni: Az új lakás) Sophie, Margarita (Halász: Önbizalom) Doris (Slade-Daniels: Jövőre veled újra) Zina (Dosztojevszkij: A nagybácsi álma) Hippolyta-Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom) Jó és/vagy rossz ember (Brecht: Jó embert keresünk) Norine (Labiche: Gyilkosság villásreggelivel) Irma (Breffort Monott: Irma, te édes) Ginevra királyné (Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország) Ritter (Bernhard: Ritter, Dene, Voss) Laura Lenbach (Krleža: Agónia) Bugár Mara (Tasnádi: Titanic vízirevü) Kreisler: Lola Blau Ranyevszkaja (Csehov: Cseresznyéskert) Kenrei-Mon-In (Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek) Feleség (Akutagava-Müller: A vihar kapujában) Frau Plastic Chicken (Tasnádi: Nexxt) Webster: Amalfi hercegnő Vivian Bearing (Edson: Fekete angyal) Anna Galactia (H. Barker: Jelenetek egy kivégzésből)
Film, TV: Rosszemberek Vámmentes házasság Pókfoci Ripacsok Szívzűr Dögkeselyű Hatásvadászok Elveszett illúziók Viadukt Te rongyos élet Solness építőmester Boszorkányszombat Redl ezredes Forog a film Kérők A nagy generáció Csók, anyu Banánhéjkeringő Hajnali háztetők Titánia, Titánia A hecc Jézus Krisztus horoszkópja Iskolakerülők Kék Duna keringő A nagy postarablás Glóbusz Jó éjt, királyfi Családi nyár Meeting Venus (Találkozás Vénusszal) Meddőhányó Csajok Érzékek iskolája Sztracsatella A világ legkisebb alapítványa A miniszter félrelép Nexxt Kávéház Magyar Szépség
_Krizshow - vendégek: Udvaros Dorottya, Szabó Győző
„Átutazó” Udvaros Dorottya és Dés László koncertje Vendég: Kulka János
C&M Hungary Kft.
Előadó
„Életem versei” Udvaros Dorottya, Szávai Viktória, Nagy Ervin, Szabó P. Szilveszter
Hankó István Művészeti Központ
a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
#KedvesZsámbék Extra - Lackfi János és a vírusok karanténon kívül és bévül
Általános
Herec/čka
#kedvesZsámbék! NYÁR
Általános
Herec/čka
A Bandy - lányok
Belvárosi Színház
Herec/čka
A Bandy lányok
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Herec/čka
A Bandy-lányok
Vörösmarty Színház
Sophie
A BANDY-LÁNYOK
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Herec/čka
A Bandy-lányok
Szegedi Nemzeti Színház
Herec/čka
A Bandy-lányok
Veszprémi Petőfi Színház
Sophie
A helység kalapácsa
Nemzeti Színház
Szemérmetes Erzsók
A KÉTELY - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Herec/čka
A Magyar Kultúra Napja alkalmából: Csönded vagyok - Cseh Tamás emlékest
Veszprémi Programiroda Kft.
Közreműködik
A nulladik perc
Belvárosi Színház
Herec/čka
A Nulladik Perc
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Mme Pie, kikötői asszonyság
A nulladik perc - komédia
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Iné
A nulladik perc - Orlai Produkció
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Herec/čka
A szív hídjai
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Iné
A szív hídjai
Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
Herec/čka
A szív hídjai
Hankó István Művészeti Központ
Herec/čka
A szív hídjai
Belvárosi Színház
Herec/čka
A szív hídjai
Szegedi Nemzeti Színház
Herec/čka
A szív hídjai
Vörösmarty Színház
Herec/čka
A szív hídjai
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Herec/čka
A szív hídjai
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Herec/čka
A SZÍV HÍDJAI
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Herec/čka
A szív hídjai
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Herec/čka
A szív hídjai - az Orlay Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ
Herec/čka
A szív hídjai - Orlai Produkció
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Herec/čka
A szív hídjai - Orlai Produkció
Kálmán Imre Művelődési Központ
Herec/čka
A szív hídjai - Orlai Produkció
Kálmán Imre Művelődési Központ
Herec/čka
A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Herec/čka
A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Herec/čka
A túlélő dala
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Ének
A túlélő dala
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Ének
A Vagina Monológok
Thália Színház
Herec/čka
Abigél
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Horn Mici
ABIGÉL
Thália Színház
Horn Mici
Abigél
Budapesti Operettszínház
Horn Mici
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Horn Mici
Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Horn Mici
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház
Horn Mici
Abigél - musical
Budapesti Operettszínház
Horn Mici
Ahogy tetszik
Nemzeti Színház
Herec/čka
Amphitryon
Nemzeti Színház
Merkur
Amphitryon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Merkur
Amphitryon
Nemzeti Színház
Merkur
Angyalok Amerikában
Nemzeti Színház
Angyalok kara
ArtEger Feszt 2025 - Udvaros Dorottya Önálló estje
Általános 2
Kossuth-, Jászai Mari-, Rajz János-, Erzsébet- és Déryné-díjas, a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjával, Széchenyi-örökség Okmányával és számtalan díjjal kitüntetett színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és a Nemzet Színésze.
Atália
Nemzeti Színház
Jozabet, Joás nagynénje, Jorám lánya, a főpap hitvese
Átutazó
Kisfaludy Színház
Herec/čka
Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László estje
Óbudai Kultúrális Központ
Herec/čka
ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje
GAG Management Kft.
Herec/čka
ÁTUTAZÓ - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje
GAG Management Kft.
Herec/čka
Átutazó - Udvaros Dorottya és Dés László koncertje, Vendég: Cserhalmi György ELŐVÉTEL! 3200, 3000 Ft
Kálmán Imre Művelődési Központ
Herec/čka
Augusztus Oklahomában
Pécsi Nemzeti Színház
VIOLET WESTON, Beverly felesége
Augusztus Oklahomában
Csiky Gergely Színház
VIOLET WESTON, Beverly felesége
Az ajtó - DUNA FESzT
Győri Nemzeti Színház
Emerenc
Az utolsó tűzijáték
Pécsi Harmadik Színház
Herec/čka
Az utolsó tűzijáték - Bethlen Téri Színház - Manna
Bethlen Téri Színház
Herec/čka
Bácskai Juli Pszichoszínháza - Feltétlen szeretet.
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
Főszereplő
Buborékok
Nemzeti Színház zRt.
Szidónia, Solmay neje
Buborékok
Nemzeti Színház
Szidónia, Solmay neje
Cseh Tamás emlékest
Thália Színház
Herec/čka
CSEH TAMÁS EMLÉKEST
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Herec/čka
Cseh Tamás emlékest (koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Herec/čka
Csend - Törékeny - Üres
Kisfaludy Színház
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Csönded vagyok – Cseh Tamás emlékest
Müpa
ének
DALVACSORA A CORINTHIA - ban / Egy este Udvaros Dorottyával
Általános
Herec/čka
Don Juan
Nemzeti Színház
Egy titokzatos nő
Don Quijote
Nemzeti Színház
Dulcinea/Hercegnő
Egy, kettő, három - Az ibolya
Nemzeti Színház
Hangfelvételről közreműködik
Felcserélt életek-Veiszer Alinda sorozata (vendégek: Udvaros Dorottya és Csányi Vilmos)
KékSzobaHall
Herec/čka
Férfi és Nő
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Herec/čka
Férfi és Nő
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Herec/čka
Férfi és Nő
Nemzeti Színház
Herec/čka
FÉRFI ÉS NŐ
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Herec/čka
Férfi és Nő
Centrál Színház
Herec/čka
Futótűz
SZFE
Herec/čka
Göttinger Pál: A nulladik perc
Szegedi Nemzeti Színház
Mme Pie, kikötői asszonyság
Göttinger Pál: A NULLADIK PERC
Prodior Kft.
Herec/čka
Három nővér
Nemzeti Színház
Olga
Három nővér
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Olga
Hrutka Róbert: Láthatatlan szépség - Vendég: Udvaros Dorottya és Für Anikó
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Herec/čka
J. Racine: Atália
Nemzeti Színház zRt.
Jozabet, Joás nagynénje, Jorám lánya, a főpap hitvese
János vitéz
Nemzeti Színház zRt.
A gonosz mostoha
János vitéz I. szereposztás
Nemzeti Színház
A gonosz mostoha
Játszó-társak /Bodrogi Gyula - Udvaros Dorottya
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Herec/čka
Jazz és Színház - Balázs Elemér és barátai koncert
John Patrick Shanley: Kétely - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Herec/čka
Karinthy kabaré
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Herec/čka
Kétely
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Herec/čka
KÉTELY
Belvárosi Színház
Herec/čka
Kétely
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Herec/čka
Király szilveszter
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
Herec/čka
Klauzál színház - Kartonpapa
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Herec/čka
Könnyű préda
Weöres Sándor Színház
KLÁRIKA, (52) hervadó szépasszony, friss özvegy
KOSSUTH-DÍJASOK - Gundel Takács Gábor pódiumműsora
MOMkult
Iné
KÚL-T KABARÉ - Kikötői utazás Karinthy és társai koponyája körül
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Herec/čka
Kulissza: Udvaros Dorottya
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
Iné
Kvartett
Nemzeti Színház
Madame de Merteuil
Liliom
Thália Színház
Muskátné
Liliom
Thália Színház
Muskátné
Magyar Kultúra Napja - Udvaros Dorottya koncert
Csili Művelődési Központ
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem valaki
Kossuth Művelődési Központ - Dabas
Herec/čka
MAJDNEM VALAKI - lemezbemutató koncert
Gárdonyi Géza Színház
Ének
Majdnem Valaki - Udvaros Dorottya a Rumbach-ban
Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, a Magyar Filmakadémia életműdíjával rendelkező színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem Valaki - Udvaros Dorottya koncertje
Győri Nemzeti Színház
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem Valaki - Udvaros Dorottya önálló estje
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Herec/čka
Majdnem valaki | Udvaros Dorottya koncertje
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Majdnem valaki Udvaros Dorottya zenés estje
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Herec/čka
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya önálló estje
Kölcsey Központ
Herec/čka
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya önálló estje
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Herec/čka
MÉGIS SZÉP - Udvaros Dorottya önálló estje
Kölcsey Központ
Herec/čka
Mégis szép - Udvaros Dorottya önálló estje
Szegedi Nemzeti Színház
Herec/čka
Mégis szép- Udvaros Dorottya önálló estje
Weöres Sándor Színház
Herec/čka
Meglepetés: Udvaros Dorottya
Rózsavölgyi Szalon
Herec/čka
Mephisto
Nemzeti Színház
Dora Martin
Minden jót Leo Grande PREMIER
Bástya Színház
Herec/čka
MITEM - Ahogy tetszik
Nemzeti Színház
JAQUES
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - Az ibolya
Gyulai Várszínház
Hangfelvételről közreműködik
MOST Fesztivál - Az utolsó tűzijáték
Jászai Mari Színház, Népház
Herec/čka
MUZA-kerti napok - szombat
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Iné
Nulladik perc-komédia Orlai Produkció
Váci Mihály Kulturális Központ
Herec/čka
Nyáron, este fél tizenegykor
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
MARIA
Nyáron, este fél tizenegykor - Marguerite Duras kisregénye nyomán
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Maria
Nyáron,este fél tizenegykor
Nemzeti Színház
Maria
Oidipusz
Nemzeti Színház
Iokaszté
Oidipusz
Nemzeti Színház zRt.
Iokaszté, Kar
Ők tudják, mi a szerelem-N.SZ
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Estella, a nagymama
Oresztész
Nemzeti Színház
Helené
Oresztész
Nemzeti Színház zRt.
Heléna
Orfeusz alászáll
Nemzeti Színház
Lady, Jabe felesége
Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház
Orbánné
Őszi szonáta
Thália Színház
Charlotte
Őszi szonáta
Veszprémi Petőfi Színház
Charlotte
Őszi szonáta
Thália Színház
Charlotte
Őszi szonáta
Váci Mihály Kulturális Központ
Herec/čka
Őszi szonáta
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Charlotte
Parti Nagy Lajos: A BANDY-LÁNYOK
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Kossuth-díjas
Parti Nagy Lajos: A Bandy-lányok (zenés játék)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Herec/čka
PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.
Danubia Zenekar
Aase
Pesti barokk négy Déssel és három színésszel
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Herec/čka
Peter Quilter: Függönyt fel!
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Réžia
Peter Quilter: FÜGGÖNYT FEL!
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Réžia
R.J.Waller: A szív hídjai
Veres 1 Színház
Herec/čka
R.J.Waller: A szív hídjai
Veres 1 Színház
Herec/čka
Rebecca
Szegedi Szabadtéri Játékok
EDYTHE VAN HOPPER
Robert James Waller - Radnai Annamária: A szív hídjai
Általános
Herec/čka
Robert James Waller: A szív hídjai
Városmajori Szabadtéri Színpad
Herec/čka
Robert James Waller: A szív hídjai
Gyulai Várszínház
Herec/čka
Robert James Walter: A szív hídjai
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Herec/čka
Shakespeare királynője
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Erzsébet, Anglia királynője
Shakespeare királynője
Csiky Gergely Színház
Erzsébet, Anglia királynője
Shalom Mr. Berlin! Alföldi - Náray - Udvaros - Irving Berlin zenei élete és pályája
Zsidó Művészeti Napok
Herec/čka
Szabó Magda : Az ajtó - főpróba
Gyulai Várszínház
Emerenc
Szabó Magda: Az ajtó
Gyulai Várszínház
Emerenc
Szabó Magda: Az Ajtó / A Nemzeti Színház előadása / HA Próza sorozat
Hírös Agóra
Emerenc
SZERETÜNK, KÁTYA JÓTÉKONYSÁGI GÁLA
Szegedi Nemzeti Színház
Fellépő művésznő
Szigliget
Nemzeti Színház zRt.
Lukics Mária, drámaíró
Szigliget
Nemzeti Színház
Lukics Mária, drámaíró
Szigligeti Kanapé talk&show: Mégis szép - Udvaros Dorottya önálló zenés estje
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Herec/čka
SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Herec/čka
Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -
Thália Színház
Herec/čka
Tartuffe
Nemzeti Színház
Elmira
Tartuffe
Nemzeti Színház zRt.
Elmira
Tasnádi István (nemjó): Kartonpapa - Névőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Éva
Udvaros Dorottya - Csend. Törékeny. Üres
Kálmán Imre Művelődési Központ
Kossuth-, Jászai Mari-, Rajz János-, Erzsébet- és Déryné-díjas, a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjával, Széchenyi-örökség Okmányával és számtalan díjjal kitüntetett színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és a Nemzet Színésze.
UDVAROS DOROTTYA - előadói est és kerekasztal beszélgetés
Általános 2
Iné
UDVAROS DOROTTYA - önálló est
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Udvaros Dorottya – „Majdnem valaki” lemezbemutató MR2 Akusztik+ a Müpából
Müpa
Ének
Udvaros Dorottya estje - felolvasószínház Ady Endre és Pilinszky János műveiből
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Herec/čka
Udvaros Dorottya koncert - Majdnem valaki
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Herec/čka
Udvaros Dorottya koncertje
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Herec/čka
Udvaros Dorottya önálló estje
Hírös Agóra
Herec/čka
Udvaros Dorottya önálló estje
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Herec/čka
Udvaros Dorottya önálló zenés estje
Békéscsabai Jókai Színház
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Udvaros Dorottya önálló zenés estje
ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület
Herec/čka
Udvaros Dorottya zenés önálló estje
Eötvös10 Művelődési Ház
Herec/čka
UDVAROS DOROTTYA: MAJDNEM VALAKI
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Udvaros Dorottya: Majdnem valaki
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Herec/čka
Warrenné mestersége
Nemzeti Színház zRt.
Warrenné, Kitty
X Abigél
Budapesti Operettszínház
Horn Mici
Ponuky
Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.