• Umelec


    Viktória V. Papp

    Viktória V. Papp


    1985-ben született Nagykanizsán, zenész család harmadik gyermekeként.

    Zenei tanulmányait a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte Csupor Lászlóné, majd Csupor László növendékeként.

    2003 és 2005 között Drahos Béla növendéke volt a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskolában, ezt követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt…
     Viac

    Aktuálne programy


    Nenašiel sa žiaden aktuálny program.


    1985-ben született Nagykanizsán, zenész család harmadik gyermekeként.

    Zenei tanulmányait a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte Csupor Lászlóné, majd Csupor László növendékeként.

    2003 és 2005 között Drahos Béla növendéke volt a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskolában, ezt követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt Kovács Lóránt (2005-2009) és Bálint János (2009-2010) szakmai irányítása alatt, ahol kitüntetéses diplomát szerzett.

    Zenekari gyakorlatát olyan neves zenekaroknál szerezte, mint pl. a Solti Kamarazenekar, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar.

    2007-ben döntős volt a bayreuth-i „Pacem in Terris” Nemzetközi Fafúvós Versenyen, valamint különdíjat kapott az uelzen-i Nemzetközi Kuhlau Versenyen.
    2008-ban a budapesti Hartai Ferenc Emlékverseny II. díjasa.
    2009 óta meghívott vendége a Cambrai-ben évente megrendezett Juventus Kamarazenei Fesztiválnak, gyakori szereplője a Budapest Barokk Együttes és a Nagyváry Vonósnégyes koncertjeinek itthon és külföldön egyaránt.
    KAPOSFEST Maurice Ravel, Claude Debussy, Antonin Dvorak

    KAPOSFEST Maurice Ravel, Claude Debussy, Antonin Dvorak

    C&M Hungary Kft.
    • fuvola

    Ponuky


    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016