• művész

    Vajai Flóra
    2

    Vajai Flóra

    Született: 1989. október 27. (Veszprém)

    Színművész.

    Ötévesen kezdett táncolni és fuvolázni tanulni. Tizenöt éves korától öt éven át a Pannon Várszínház előadásaiban játszott kisebb szerepeket. 2009 és 2012 között a Pesti Magyar Színiakadémiára járt, majd egy évig a Rock Színház Alapítvány társulatával dolgozott. Ezt követően egy utazó produkcióval bő egy évig külföldön…

     Tovább

    Aktuális programok

    Jelenleg nincs futó program!

    Színművész.

    Ötévesen kezdett táncolni és fuvolázni tanulni. Tizenöt éves korától öt éven át a Pannon Várszínház előadásaiban játszott kisebb szerepeket. 2009 és 2012 között a Pesti Magyar Színiakadémiára járt, majd egy évig a Rock Színház Alapítvány társulatával dolgozott. Ezt követően egy utazó produkcióval bő egy évig külföldön turnézott. 2014 szeptembere óta szabadúszóként a Térszínház, a Rátkai Márton Színházi Műhely és a Magyar Színház előadásaiban látható.
    2013-ban diplomát szerzett az ELTE pszichológia alapképzésén, 2016-ban végez mesterképzésen. Emellett Budapest több pontján Kerekítő baba-mama foglalkozásokat és zeneovit is tart.

    A Magyar Színházban  játszott szerepei:
    HAB A TORTÁN ZENEKAR TAGJA (Peter Stone – Jule Styne – Bob Merrill: Sugar / VAN AKI FORRÓN SZERETI)
    APÁCA (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja)
    LÁNY 1 (Janikovszky Éva – Szabó Borbála: Égigérő fű)
    MATRÓZ; PILLANGÓ (Berg Judit: Rumini)

    További fontos szerepei:
    DAISY (Eisemann Mihály – Szilágyi László: Miss Amerika – Rátkai Márton Színházi Műhely)
    MÍMES (LÉLEKTÜKÖR) (Határ Győző – Bucz Magor Soma: A ravatal – Térszínház)
    SWING; SNOW WHITE; LOCAL HOST (Mickey’s Magic Show – Disney Live!)
    IRIS KELLY (Miklós Tibor: FAME-RENT – A hírnév ára – IG Produkció – Rock Színház Alapítvány)
    AMY LAWRENCE (Miklós Tibor – Tóth Péter: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai – Magyar Színház)
    BUYER (Joanna Owsianko: Tiramisu – Pesti Magyar Színiakadémia, vizsgaelőadás)
    KOMORNA (George Bernard Shaw – Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady – Magyar Színház)
    Csoportos szereplő (Tamási Áron – Pozsgai Zsolt: Ábel – Magyar Színház)
    Csoportos szereplő (Szabó Magda – Bereményi Géza: Az ajtó – Magyar Színház)
    Csoportos szereplő (Dale Wasserman – Mitch Leigh – Joe Darion – Albert Marre: La Mancha lovagja – Magyar Színház)
    Csoportos szereplő (Vándorfi László: Boldog idő – Pannon Várszínház)
    1. LÁNY (Fenyő Miklós – Novai Gábor: Hotel Menthol – Pannon Várszínház)
    Csoportos szereplő (Rudyard Kipling – Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve – Pannon Várszínház)
    Csoportos szereplő (Déry T. – Pós S. – Presser G. – Adamis A.: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról – P. VSz.)
    Csoportos szereplő (Vándorfi László: A Szabadság békessége – Pannon Várszínház)
    3. GYÜMÖLCSÁRUS LÁNY (Fejes Endre – Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem – Pannon Várszínház)
    TÁNCOS (Volt egy tánc – Zorán-koncert)

    További színházi munkáiból:
    T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Gimb-Gömb
    Mickey’s Magic Show – Disney Live! – Swing
    Snow White, Fernadez-Levy-Margoshez: Fame - A hírnév ára – Iris Kelly
    Miklós Tibor – Tóth Péter: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai – Amy Lawrence
    Rodgers – Hammerstein – Lindsay – Crouse: A muzsika hangja – Apáca
    Janikovszky Éva – Szabó Borbála: Égigérő fű – Lány
    Berg Judit: Rumini – Matróz, Pillangó
    2020 Kígyódarvitéz - szereplő
    2019 A Mézga család - színész (Bemutató 2019. április 15.)
    2019 Szerencsének szerencséje - színész
    2018 Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról - színész
    2018 asha és a Medve - színész
    2018 Dr. Szöszi - színész
    2016 SUGAR - Van aki forrón szereti - színész (Bemutató 2016. február 26.)
    2014 A ravatal - színész (Bemutató 2014. november 15.
    2013 A hírnév ára - ének
    2012 Tiramisu - színész
    2012 Romeo és Júlia - Változatok egy témára - színész
    2012 FAME-RENT, A hírnév ára - színész (Bemutató 2012. október 27.)
    2011 Rumini - színész (Bemutató 2011. december 2.
    2008 Boldog idő további - szereplő (Bemutató 2008. július 12.)
    2008 Hotel Menthol - színész

    A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

    A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

    Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Icu
    Az Aranytollú madár

    Az Aranytollú madár

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész
    CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

    CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Színész
    CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

    CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

    Pesti Művész Színház SZE
    • Színész
    Eisemann-Szilágyi: Miss Amerika -  (Rátkai Márton Színházi Műhely)

    Eisemann-Szilágyi: Miss Amerika - (Rátkai Márton Színházi Műhely)

    Belvárosi Színház
    • Daisy
    ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

    ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

    RaM Colosseum
    • MOSTOHA TESTVÉREK, Flóri és Dóri
    ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

    ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról

    ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról

    RaM Colosseum
    • MOSTOHA TESTVÉREK, Flóri és Dóri
    FAME - RENT , a hírnév ára - musical

    FAME - RENT , a hírnév ára - musical

    IG Produkció Kft.
    • Színész
    FAME-RENT,  A hírnév ára

    FAME-RENT, A hírnév ára

    József Attila Színház
    • WENDY (Zene-tagozat)
    FAME-RENT, a hírnév ára

    FAME-RENT, a hírnév ára

    IG Produkció Kft.
    • Iris / Lány / Florence
    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém

    Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színész
    Masha és a medve Live

    Masha és a medve Live

    VG Events Kft.
    • Jeti Peti
    Masha és a Medve Live

    Masha és a Medve Live

    VG Events Kft.
    • Jeti Peti
    TIRAMISU

    TIRAMISU

    Magyar Színház
    • Buyer

    Ajánlataink

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:

    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016