• Umelec


    István Vígh

    István Vígh

    Narodenie: 1989. (Szeged)

    Színész.

    Gyermekkora óta nagy hatással volt rá a színház, és a filmes világ, de az élet mégis civil munka felé sodorta.
    10 évesen kezdett dobolni. 17 éves kora óta folyamatosan zenél Szegeden.
    Több ismert zenekarral, és zenésszel dolgozott együtt.

    Első színházi munkája 2019-ben…

     Viac

    Aktuálne programy


    Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

    Színész.

    Gyermekkora óta nagy hatással volt rá a színház, és a filmes világ, de az élet mégis civil munka felé sodorta.
    10 évesen kezdett dobolni. 17 éves kora óta folyamatosan zenél Szegeden.
    Több ismert zenekarral, és zenésszel dolgozott együtt.

    Első színházi munkája 2019-ben A gyilkos című darabban volt, melyet Vidovszky György rendezett. Itt szeretett bele a színházi világba, és került bele annak körforgásába. 2019 óta dolgozott együtt az énekkarral, a tánckarral, szerepelt Dömötör, és szilveszteri gálán, továbbá zenélt a Mohácsi János rendezte Johanna, avagy maradjunk már emberek c. előadásban, és közreműködött az Alföldi Róbert rendezésében készült Mária országában. 2023-ban a Kakukkfészekben kapott szerepet, melyben ismét Vidovszky Györggyel dolgozhat.

    2022 elején Károlyi Krisztiánnal és Krausz Gergővel megalapították a Teát Rummal zenekart, melynek azóta is tagja.

    Szerepek:
    Dale Wasserman: Kakukkfészek - Miller
    Kovács Márton-Mohácsi testvérek: Johanna, avagy maradjunk már emberek - Zenészek

    Dale Wassermann: Kakukkfészek

    Dale Wassermann: Kakukkfészek

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Miller
    Teát Rummal koncert

    Teát Rummal koncert

    FÉM Arts & Café
    • dobok, rap

    Ponuky


    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016