• művész


    Zöldi Gergely
    3

    Zöldi Gergely

    Született: 1968 április 8.

    Műfordító, dramaturg, dalszövegíró, az Orlai Produkciós Iroda művészeti tanácsadója


    A Madách Imre Gimnázium elvégzése után 1987-90 között a Külkereskedelmi Főiskola,
    1991-96 között az ELTE BTK angol szakának hallgatója, többek között Nádasdy Ádám tanítványa.
    Néhány évet a Magyar Televíziónál, majd az RTL munkatársaként dolgozott.

     Tovább

    Aktuális programok


    Jézus Krisztus Szupersztár

    Madách Színház

    A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza a budapesti közönség elé.

    Jaj nagyi !

    6SZÍN

    Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a…

    KALAMAZOO

    Belvárosi Színház

    A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

    Esőember

    Veszprémi Petőfi Színház

    Charlie egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek…

    Tok-Tok avagy hogy pattog a kocka?

    Belvárosi Színház

    Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!

    LAVINA

    Belvárosi Színház

    Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul…

    Még egy kört mindenkinek

    Belvárosi Színház

    A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen…

    Amy Herzog: JAJ NAGYI

    Moravetz Produkció

    A Pécsi Harmadik Színház és a Moravetz Produkció meghívására, műsorra kerül a JAJ NAGYI című vígjáték, az Orlai Produkció előadásában, Április 6.-án, a…

    Családi játszmák

    Móricz Zsigmond Színház

    Sam Holcroft a játékos forma alatt mély emberismerettel és sok megértéssel fordul szereplői felé. A nézőtéren azért nevetünk egy…

    Nőt vagy életet!

    Thália Színház

    Virtuóz vígjáték a Woody Allen ősatyjaként is számontartott Groucho Marx életéről. Zseniális humorú monológok és rövid szkeccsjelenetek váltják egymást,…

    KALAMAZOO

    Szentendrei Teátrum

    Komédia HERNÁDI JUDITTAL ÉS KERN ANDRÁSSAL

    De kié lesz a kutya?

    Belvárosi Színház

    Martin Rauhaus komédiája hatalmas filmsiker volt hazájában, színpadi változata pedig Németország után először nálunk mutatkozik be.

    Száll a kakukk fészkére

    József Attila Színház

    A Száll a kakukk fészkére a bele nem törődés, a bolondos anarchia bibliája, melynek köszönhetően Ken Kesey regényíró a…

    Egy apró kérés

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

    Orlai Produkció (18+) Házastársi pingpong egy részben.

    Mezítláb a parkban

    Belvárosi Színház

    Paul és Corie friss házasok, a fiú konzervatív, ambiciózus ügyvéd, a lány romantikus és igazi szabad lélek. Az első,…

    Hitted volna?

    Belvárosi Színház

    Christine-nek elege van. Elég a nagyvárosból, a zajból, de főleg a nemrég elvesztett férjével közös helyszínekből. Költözik tehát: New…

    Lavina

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

    Orlai Produkció Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat.

    Becéző szavak

    Belvárosi Színház

    Az emlékezetes regény és film után, az Esőember adaptálójának jóvoltából – színpadon is bemutatkozik a komikus helyzetekben bővelkedő történet.…

    Valódi hamisítvány

    Belvárosi Színház

    Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt, és most magyarul is látható ez a végtelenül…

    Balkon kilátással

    Belvárosi Színház

    A Jóbarátok egyik írójának komédiája rengeteg humorral mutatja be az emberi játszmák változatos és hol vérre menő, hol röhejes…

    Egy apró kérés

    Belvárosi Színház

    házastársi ping-pong Kapcsolatokról, viszonyokról, hazugságról és igazságról őszintén és cinkos humorral.

    Kalamazoo

    KULTKIKÖTŐ - Alsóörs

    Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger: KALAMAZOO (Orlai Produkció)

    Műfordító, dramaturg, dalszövegíró, az Orlai Produkciós Iroda művészeti tanácsadója


    A Madách Imre Gimnázium elvégzése után 1987-90 között a Külkereskedelmi Főiskola,
    1991-96 között az ELTE BTK angol szakának hallgatója, többek között Nádasdy Ádám tanítványa.
    Néhány évet a Magyar Televíziónál, majd az RTL munkatársaként dolgozott.

    Első színházi munkahelye a Katona József Színház (Budapest) volt, ahol sajtóreferensként tevékenykedett,
    ennek nyomán kérte fel Csákányi Eszter a dalestjében való közreműködésre.
    A színpadi munkát dalszövegírással kezdte, a 2000-es évek elején olyan produkciók fűződnek nevéhez, mint a nagy sikerű
    Csákányi - Kulka-est (Nádasdy Ádámmal közösen), vagy a Millenáris Parkban bemutatott Var(r)jak(?) című produkció.

    A zenés produkciók sikere nyomán felkérést kapott a Fővárosi Operettszínháztól további darabok dalszövegeinek fordítására (Dr. Bőregér, Bál a Savoyban, Helló! Igen?!, Rudolf). A zenés produkciók mai napig kedvelt műfajt jelentenek szakmai pályáján, dolgozott többek között Kulka Jánossal, Csákányi Eszterrel, Malek Andreával, Fullajtár Andreával, Pelsőczy Rékával.
    Kulka János 2010-es "Akarod vagy nem" című aranylemezzé vált CD-jén szereplő dalok többségének fordítója, Leonard Cohen Halleluja című dala magyarul az ő fordításában, Kulka János előadásában vált közismertté.
    Fordított Brecht dalokat a Magyar Színház 2009-es Szecsuáni jó ember előadásához, valamint Csákányi Eszter és Malek Andrea számára.
    2012-ben már dramaturgként tért vissza színházi pályájának első helyszínére a Katona színpadán bemutatott Musik, Musikk, Musique című zenés produkcióval.

    Dramaturgként és színpadi fordítóként egyaránt dolgozott számos budapesti és vidéki színház számára.
    2004-ben Eszenyi Enikő felkérésére a Vígszínház Tévedések vígjátéka című produkciójának újrafordításában működött közre, melyet tizenkét éve sikerrel játszanak. Elsősorban angol, de orosz, illetve spanyol nyelven íródott darabokat is fordít , utóbbira példa a Müpa Bernarda Alba előadása, illetve Osztrovszkij Négy lába van a lónak, mégis megbotlik című darabja, melyet a Pesti Színház játszott sikerrel Eszenyi Enikő rendezésében (2005). Dramaturgként olyan munkákban működött közre, mint Tábori György darabja, a Mein Kampf Rába Roland rendezésében, Sinkó Lászlóval és Törőcsik Marival a főszerepben a Nemzeti Színházban (2010), a szintén Rába Roland rendezte Sirály Tatabányán (2015),  vagy Nyikolaj Erdmann szatírája, az Öngyilkos Guelmino Sándor rendezésében (2016, Tatabánya)

    2007 óta folyamatos az együttműködése az Orlai Produkciós Irodával, melynek mára művészeti vezetője, emellett fordítóként és dramaturgként jegyzi számos produkcióját. Többek között olyan népszerű darabok színre vitelében működött közre, mint a Száll a kakukk fészkére, Esőember, Amadeus, A nagy négyes.
    Tevékeny részese volt annak, hogy Kertész Imre Kaddis című kisregényének New York-i színpadi változata Budapesten vendégszerepeljen, Barbara Lanciers rendezésében, Jake Goodman előadásában.

    A folyón túl Itália

    A folyón túl Itália

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    A folyón túl Itália

    A folyón túl Itália

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    A folyón túl Itália

    A folyón túl Itália

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Fordító
    A folyón túl Itália

    A folyón túl Itália

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    A folyón túl Itália

    A folyón túl Itália

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    A folyón túl Itália

    A folyón túl Itália

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordította
    A folyón túl Itália

    A folyón túl Itália

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    A FOLYÓN TÚL ITÁLIA - Orlai Produkció

    A FOLYÓN TÚL ITÁLIA - Orlai Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    A fösvény

    A fösvény

    Nemzeti Színház
    • Dramaturg
    A furcsa pár - női változat

    A furcsa pár - női változat

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    A furcsa pár - női változat

    A furcsa pár - női változat

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    A furcsa pár - női változat

    A furcsa pár - női változat

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    A KÉTELY - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció

    A KÉTELY - Szabadtéri bemutató - Orlai Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    A nagy négyes

    A nagy négyes

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordította
    A nagy négyes

    A nagy négyes

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Fordító
    A nagy négyes

    A nagy négyes

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Fordító
    A NAGY NÉGYES

    A NAGY NÉGYES

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Fordító
    A nagy négyes

    A nagy négyes

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Fordító
    A nagy négyes

    A nagy négyes

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    A nagy négyes

    A nagy négyes

    Weöres Sándor Színház
    • Fordító
    A NAGY NÉGYES

    A NAGY NÉGYES

    Óbudai Kultúrális Központ
    • Fordította
    A NAGY NÉGYES

    A NAGY NÉGYES

    Vörösmarty Színház
    • Fordító
    A nagy négyes

    A nagy négyes

    József Attila Színház
    • Fordító
    A NAGYVÁROSOK MÁRIÁJA - Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek

    A NAGYVÁROSOK MÁRIÁJA - Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    A Nagyvárosok Máriája - Maria of the Metropolis

    A Nagyvárosok Máriája - Maria of the Metropolis

    Katona József Színház
    • Fordító
    A szív hídjai

    A szív hídjai

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Robert James Waller Madison megye hídjai című regényét színpadra alkalmazta
    A SZÍV HÍDJAI

    A SZÍV HÍDJAI

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    A szív hídjai

    A szív hídjai

    Vörösmarty Színház
    • Színpadra alkalmazta
    A szív hídjai

    A szív hídjai

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Színpadra alkalmazta
    A szív hídjai

    A szív hídjai

    Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
    • Színpadra alkalmazta
    A szív hídjai

    A szív hídjai

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Színpadra alkalmazta
    A szív hídjai - az Orlay Produkciós Iroda előadása

    A szív hídjai - az Orlay Produkciós Iroda előadása

    Kölcsey Központ
    • Színpadra alkalmazta
    A szív hídjai - Orlai Produkció

    A szív hídjai - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Színpadra alkalmazta
    A szív hídjai - Orlai Produkció

    A szív hídjai - Orlai Produkció

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Színpadra alkalmazta
    A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

    A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színpadra alkalmazta
    A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

    A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színpadra alkalmazta
    A. Corman: Kramer kontra Kramer

    A. Corman: Kramer kontra Kramer

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Dramaturg
    Akit az istenek szeretnek

    Akit az istenek szeretnek

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Dramaturg
    AKIT AZ ISTENEK SZERETNEK

    AKIT AZ ISTENEK SZERETNEK

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Dramaturg,szövegíró
    Akit az Istenek szeretnek - Csákányi Eszter estje

    Akit az Istenek szeretnek - Csákányi Eszter estje

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg, szövegíró
    Akit az istenek szeretnek - Csákányi Eszter estje

    Akit az istenek szeretnek - Csákányi Eszter estje

    Szkéné Színház Nonprofit Kft.
    • Szövegkönyv
    Akit az istenek szeretnek - Csákányi Eszter zenés estje

    Akit az istenek szeretnek - Csákányi Eszter zenés estje

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Dramaturg, szövegíró
    Alan Ayckbourn: Hogy szeret a másik

    Alan Ayckbourn: Hogy szeret a másik

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Fordító
    Alan Ayckbourn: Hogy szeret a másik

    Alan Ayckbourn: Hogy szeret a másik

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordító
    AMADEUS

    AMADEUS

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Amadeus

    Amadeus

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Amadeus

    Amadeus

    József Attila Színház
    • Fordító
    Amadeus

    Amadeus

    József Attila Színház
    • Fordító
    Amadeus

    Amadeus

    József Attila Színház
    • Fordító
    Amadeus - Orlai Produkció

    Amadeus - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Fordító
    Amadeus - színmű

    Amadeus - színmű

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Amy Herzog: Jaj, nagyi!

    Amy Herzog: Jaj, nagyi!

    Gyulai Várszínház
    • Dramaturg, fordító
    Amy Herzog: Jaj, nagyi!

    Amy Herzog: Jaj, nagyi!

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Dramaturg, fordító
    Amy Herzog: JAJ, NAGYI!

    Amy Herzog: JAJ, NAGYI!

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Fordító, dramaturg
    Amy Herzog: JAJ, NAGYI!

    Amy Herzog: JAJ, NAGYI!

    Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Dramaturg, fordító
    Amy Herzog: Jaj, nagyi! - Orlai produkció előadása

    Amy Herzog: Jaj, nagyi! - Orlai produkció előadása

    Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
    • Dramaturg, fordító
    Amy Herzog: Jaj, nagyi! Hangjegy Művészeti Fesztivál

    Amy Herzog: Jaj, nagyi! Hangjegy Művészeti Fesztivál

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Dramaturg, fordító
    AMY VILÁGA

    AMY VILÁGA

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Művészeti vezető
    Anat Gov: Happy Ending

    Anat Gov: Happy Ending

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Anat Gov: Happy Ending

    Anat Gov: Happy Ending

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordította
    Aranytó

    Aranytó

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Aranytó

    Aranytó

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Aranytó

    Aranytó

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Fordító
    Aranytó

    Aranytó

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Aranytó

    Aranytó

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    ARANYTÓ - Orlai Produkció

    ARANYTÓ - Orlai Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Aranytó - Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda

    Aranytó - Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Fordító
    Arzén és levendula

    Arzén és levendula

    József Attila Színház
    • Fordító
    AZ ISTENI SARAH

    AZ ISTENI SARAH

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Az isteni Sarah

    Az isteni Sarah

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Az isteni Sarah

    Az isteni Sarah

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Fordító
    Az oroszlán télen

    Az oroszlán télen

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Az oroszlán télen

    Az oroszlán télen

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    Bagoly és  Cica

    Bagoly és Cica

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    Bagoly és Cica

    Bagoly és Cica

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Bagoly és Cica

    Bagoly és Cica

    Weöres Sándor Színház
    • Fordító
    Bagoly és cica

    Bagoly és cica

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Fordította
    Bagoly és Cica

    Bagoly és Cica

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    Bagoly és Cica - Bemutató

    Bagoly és Cica - Bemutató

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Balkon kilátással

    Balkon kilátással

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Balkon kilátással

    Balkon kilátással

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    BALKON KILÁTÁSSAL

    BALKON KILÁTÁSSAL

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    BALKON KILÁTÁSSAL - Orlai Produkció

    BALKON KILÁTÁSSAL - Orlai Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Balkon kilátással - Orlai Produkció

    Balkon kilátással - Orlai Produkció

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Fordító
    Balkon Kilátással Színházi Előadás

    Balkon Kilátással Színházi Előadás

    Egri Kulturális és Művészeti Központ
    • Fordító
    BANKHITEL

    BANKHITEL

    Trio Kulturális Bt.
    • Szövegkönyv
    Bankhitel

    Bankhitel

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Szövegkönyv
    Bankhitel

    Bankhitel

    Móricz Zsigmond Színház
    • Szövegkönyv
    Bankhitel

    Bankhitel

    RS9 Színház
    • Színpadra alkalmazta, dramaturg
    BANKHITEL - NeptunBrigád

    BANKHITEL - NeptunBrigád

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Szövegkönyv
    BANKHITEL - NeptunBrigád

    BANKHITEL - NeptunBrigád

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Szövegkönyv
    Becéző szavak

    Becéző szavak

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Larry McMurtry regénye és a Paramount Pictures Corporation filmprodukciójának James L. Brooks által írt forgatókönyve alapján fordította
    Becéző szavak

    Becéző szavak

    Vörösmarty Színház
    • Fordító
    Becéző szavak

    Becéző szavak

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Larry McMurtry regénye és a Paramount Pictures Corporation filmprodukciójának James L. Brooks által írt forgatókönyve alapján fordította
    Becéző szavak

    Becéző szavak

    Cervinus Teátrum
    • Fordító
    Becéző szavak - Orlai Produkció

    Becéző szavak - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Fordító
    Bess Wohl: Válaszfalak

    Bess Wohl: Válaszfalak

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Fordító, dramaturg
    Bess Wohl: Válaszfalak

    Bess Wohl: Válaszfalak

    Kisfaludy Színház
    • Fordító, dramaturg
    Bess Wohl: Válaszfalak

    Bess Wohl: Válaszfalak

    Gyulai Várszínház
    • Fordító, dramaturg
    Bill Manhoff: Bagoly és cica

    Bill Manhoff: Bagoly és cica

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fordította
    Bill Manhoff: Bagoly és Cica

    Bill Manhoff: Bagoly és Cica

    Munkácsy Mihály Művelődési Ház
    • Fordította
    BILL MANHOFF: BAGOLY ÉS CICA - színmű egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

    BILL MANHOFF: BAGOLY ÉS CICA - színmű egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

    Kölcsey Központ
    • Fordító
    Billy van Zandt - Jane Milmore: Bocs, félrement

    Billy van Zandt - Jane Milmore: Bocs, félrement

    Gyulai Várszínház
    • Fordító
    Billy Van Zandt-Jane Milmore: Bocs, félrement

    Billy Van Zandt-Jane Milmore: Bocs, félrement

    Gyulai Várszínház
    • Fordító
    BOCS, FÉLREMENT - Orlai Produkció

    BOCS, FÉLREMENT - Orlai Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Bocs, félrement!

    Bocs, félrement!

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Fordító
    Bocs, félrement!

    Bocs, félrement!

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Fordító
    Bocs, félrement!

    Bocs, félrement!

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    Bocs, félrement! - vígjáték (18)

    Bocs, félrement! - vígjáték (18)

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Bocs,félrement!

    Bocs,félrement!

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    BOOMERANG BABY

    BOOMERANG BABY

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Boomerang Baby

    Boomerang Baby

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Budapest, Te!

    Budapest, Te!

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Dramaturg
    Budapest, Te!  - ősbemutató

    Budapest, Te! - ősbemutató

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Dramaturg
    Budapest, Te! - Orlai Produkció

    Budapest, Te! - Orlai Produkció

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Dramaturg
    Budapest, Te! - zenés városnézés

    Budapest, Te! - zenés városnézés

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Dramaturg és a szöveget szerkesztette
    Budapest, Te! - zenés városnézés

    Budapest, Te! - zenés városnézés

    Vaskakas Bábszínház
    • Dramaturg
    CABIRIA ÉJSZAKÁI

    CABIRIA ÉJSZAKÁI

    Magyar Színház
    • Dramaturg
    CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

    CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

    Magyar Színház
    • Fordító és dramaturg
    Családi játszmák

    Családi játszmák

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    CSALÁDI JÁTSZMÁK

    CSALÁDI JÁTSZMÁK

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    Csókol Anyád!

    Csókol Anyád!

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére - színmű két részben

    Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére - színmű két részben

    Kölcsey Központ
    • Fordító
    Dale Wassermann: Kakukkfészek

    Dale Wassermann: Kakukkfészek

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Fordító
    Dan Gordon: Becéző szavak

    Dan Gordon: Becéző szavak

    Hankó István Művészeti Központ
    • Fordító
    Donald Margulies: Pillanatfelvétel

    Donald Margulies: Pillanatfelvétel

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Fordító
    Donald Margulies: Pillanatfelvétel

    Donald Margulies: Pillanatfelvétel

    Gyulai Várszínház
    • Fordító
    Donald Margulies: Pillanatfelvétel - bemutató

    Donald Margulies: Pillanatfelvétel - bemutató

    Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
    • Fordító
    Dühöngő ifjúság

    Dühöngő ifjúság

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Dramaturg
    Dühöngő ifjúság

    Dühöngő ifjúság

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Édes Charity

    Édes Charity

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    Édes Charity

    Édes Charity

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    Édes Charity

    Édes Charity

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Fordító
    Egy apró kérés

    Egy apró kérés

    Vaskakas Bábszínház
    • Fordító
    Egy apró kérés - Házastársi ping-pong

    Egy apró kérés - Házastársi ping-pong

    Szentesi Művelődési Központ
    • Fordító
    Egy apró kérés SZILVESZTER!

    Egy apró kérés SZILVESZTER!

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Egy fenékkel két lovat

    Egy fenékkel két lovat

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Egy Német sors

    Egy Német sors

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    EGy német SORS

    EGy német SORS

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Író
    Egy német sors

    Egy német sors

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Egy német sors

    Egy német sors

    Weöres Sándor Színház
    • Fordító
    Egy német sors - Orlai Produkció

    Egy német sors - Orlai Produkció

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Fordító
    Élet.történetek.hu - Pira. | Bella: Borbély Alexandra, Ulmann Mónika

    Élet.történetek.hu - Pira. | Bella: Borbély Alexandra, Ulmann Mónika

    Spinoza Színház
    • Díszlet
    Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike

    Élet.történetek.hu : A mi Józsink - Erzsike

    Mozsár Műhely
    • Dramaturg
    Élet.történetek.hu... - Nővérek. | Levél Apámhoz!

    Élet.történetek.hu... - Nővérek. | Levél Apámhoz!

    Spinoza Színház
    • Dramaturg
    Élet.történetek.hu/ Pira - Bella

    Élet.történetek.hu/ Pira - Bella

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Én és a kisöcsém

    Én és a kisöcsém

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Konzultáns
    Ernest Thompson: Aranytó

    Ernest Thompson: Aranytó

    Lovarda
    • Fordította
    Esőember

    Esőember

    Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
    • Fordította
    Esőember

    Esőember

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Fordító
    Esőember

    Esőember

    Pécsi Országos Színházi Találkozó
    • Fordító
    Esőember

    Esőember

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Fordító
    Esőember

    Esőember

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Fordító
    ESŐEMBER

    ESŐEMBER

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Fordító
    Esőember

    Esőember

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Fordító
    Esőember - Orlai Produkció

    Esőember - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Fordító
    ESŐEMBER /KULKA JÁNOS - NAGY ERVIN

    ESŐEMBER /KULKA JÁNOS - NAGY ERVIN

    A-Record Kft.
    • Fordító
    Férjek és feleségek

    Férjek és feleségek

    Vörösmarty Színház
    • Színpadra alkalmazta
    Férjek és feleségek

    Férjek és feleségek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színpadra alkalmazta
    Férjek és feleségek

    Férjek és feleségek

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Színpadra alkalmazta
    Férjek és feleségek - Orlai Produkció vendégjátéka -

    Férjek és feleségek - Orlai Produkció vendégjátéka -

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Színpadra alkalmazta
    FÉRJEK ÉS FELESÉGEK - vígjáték egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

    FÉRJEK ÉS FELESÉGEK - vígjáték egy részben - az Orlai Produkciós Iroda előadása

    Kölcsey Központ
    • Színpadra alkalmazta
    Figaro házassága

    Figaro házassága

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Díszlet-jelmez
    Furcsa pár

    Furcsa pár

    Szarvasi Vízi Színház
    • Dramaturg
    Furcsa pár (női változat)

    Furcsa pár (női változat)

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Fordító
    FURCSA PÁR (Női változat) - Neil Simon - Szarvasi Vízi Színház - Szabadtéri Színházak Találkozója

    FURCSA PÁR (Női változat) - Neil Simon - Szarvasi Vízi Színház - Szabadtéri Színházak Találkozója

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Furcsa pár - Női változat

    Furcsa pár - Női változat

    József Attila Színház
    • Fordító
    Furcsa pár - Női változat

    Furcsa pár - Női változat

    József Attila Színház
    • Fordító
    Furcsa pár - női változat 1

    Furcsa pár - női változat 1

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    Furcsa pár - női változat 2

    Furcsa pár - női változat 2

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    Furcsa pár - női változat 3

    Furcsa pár - női változat 3

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    Gellérthegyi álmok

    Gellérthegyi álmok

    Thália Színház
    • Dramaturg
    Hajtűk - Csákányi Eszter est

    Hajtűk - Csákányi Eszter est

    Általános
    • Dalszöveg
    Happy Ending

    Happy Ending

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    HEISENBERG

    HEISENBERG

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    HétFü Vaskakas Bábszínház-Orlai Produkció: A hullaégető

    HétFü Vaskakas Bábszínház-Orlai Produkció: A hullaégető

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Dramaturg
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Weöres Sándor Színház
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Vaskakas Bábszínház
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Hitted volna?

    Hitted volna?

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Hitted volna? - Az Orlai Produkció előadása

    Hitted volna? - Az Orlai Produkció előadása

    Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Fordító
    HITTED VOLNA? - komédia

    HITTED VOLNA? - komédia

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Hogy szeret a másik

    Hogy szeret a másik

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    HOGY SZERET A MÁSIK

    HOGY SZERET A MÁSIK

    Kisfaludy Színház
    • Fordító
    Hogy szeret a másik

    Hogy szeret a másik

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    Hogy szeret a másik

    Hogy szeret a másik

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Fordító
    Hogy szeret a másik (Orlai produkció)

    Hogy szeret a másik (Orlai produkció)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Hogy szeret a másik?

    Hogy szeret a másik?

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Idétlen időkig

    Idétlen időkig

    Móricz Zsigmond Színház
    • Dalszövegeket fordította
    JAJ NAGYI !

    JAJ NAGYI !

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító, dramaturg
    Jaj, nagyi!

    Jaj, nagyi!

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg, fordító
    Jaj, Nagyi!

    Jaj, Nagyi!

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordította és a dramaturg
    Jaj, Nagyi!

    Jaj, Nagyi!

    Mátra Művelődési Központ
    • Fordító
    Jaj, nagyi! - Orlai Produkció

    Jaj, nagyi! - Orlai Produkció

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Dramaturg, fordító
    Jaj,Nagyi!

    Jaj,Nagyi!

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordította és a dramaturg
    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

    JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

    MADÁCH SZÍNHÁZ
    • Dramaturg
    Jó estét nyár, jó estét szerelem!

    Jó estét nyár, jó estét szerelem!

    Nemzeti Színház
    • Dramaturg
    John Murrell: AZ ISTENI SARAH

    John Murrell: AZ ISTENI SARAH

    Kisfaludy Színház
    • Fordító
    John Osborne: Dühöngő ifjúság

    John Osborne: Dühöngő ifjúság

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Dramaturg
    Kaktuszvirág

    Kaktuszvirág

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    Kaktuszvirág

    Kaktuszvirág

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Fordító
    Kaktuszvirág

    Kaktuszvirág

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Kaktuszvirág (Orlai produkció)

    Kaktuszvirág (Orlai produkció)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Kaktuszvirág - Orlai Produkció

    Kaktuszvirág - Orlai Produkció

    Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
    • Fordító
    Kalamazoo

    Kalamazoo

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg, fordító
    KALAMAZOO - Michelle Kholos Brooks, Kelly Younger - Orlai Produkció

    KALAMAZOO - Michelle Kholos Brooks, Kelly Younger - Orlai Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Kalamazoo - szilveszter

    Kalamazoo - szilveszter

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Dramaturg
    Kapj el, ha tudsz!

    Kapj el, ha tudsz!

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    KARTONPAPA - Csiky Gergely Színház

    KARTONPAPA - Csiky Gergely Színház

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Egyéb
    Kétely

    Kétely

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    KRAMER kontra KRAMER

    KRAMER kontra KRAMER

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Dramaturg
    Kramer kontra Kramer

    Kramer kontra Kramer

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Kramer kontra Kramer

    Kramer kontra Kramer

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    KRAMER KONTRA KRAMER

    KRAMER KONTRA KRAMER

    A-Record Kft.
    • Fordító, dramaturg
    Kramer kontra Kramer - Orlai Produkció

    Kramer kontra Kramer - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Dramaturg
    Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

    Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

    Szegedi Szabadtéri Játékok
    • Látványtervező
    LESZÁMOLÁS VELEM - Orlai Produkció

    LESZÁMOLÁS VELEM - Orlai Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Dramaturg
    Még egy kört mindenkinek

    Még egy kört mindenkinek

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Még egy kört mindenkinek

    Még egy kört mindenkinek

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    Még egy kört mindenkinek - A Városmajori Szabadtéri Színpad és az Orlai Produkciós Iroda előadása

    Még egy kört mindenkinek - A Városmajori Szabadtéri Színpad és az Orlai Produkciós Iroda előadása

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Fordító
    Még egy kört mindenkinek! - Orlai Produkció

    Még egy kört mindenkinek! - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Fordító
    Mézesvölgyi Nyár - Mezítláb a parkban

    Mézesvölgyi Nyár - Mezítláb a parkban

    Broadway Ticket Hungary Kft..
    • Fordító
    Mezitláb a parkban

    Mezitláb a parkban

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Mezítláb a parkban

    Mezítláb a parkban

    Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
    • Fordító
    Mezítláb a parkban

    Mezítláb a parkban

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
    • Fordító
    Mezítláb a parkban - Orlai Produkció

    Mezítláb a parkban - Orlai Produkció

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Fordító
    Mi történt Baby Jane-nel?

    Mi történt Baby Jane-nel?

    Hatszín Teátrum
    • Fordító
    Mindent Éváról

    Mindent Éváról

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Dramaturg
    Mindent Éváról

    Mindent Éváról

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Dramaturg, fordító
    Mindent Éváról

    Mindent Éváról

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Mindent Éváról

    Mindent Éváról

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Mindent Éváról

    Mindent Éváról

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    Mojo

    Mojo

    Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    MOST Fesztivál - Christopher Hampton: Egy német sors

    MOST Fesztivál - Christopher Hampton: Egy német sors

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Fordító
    Musik, Musikk, Musique

    Musik, Musikk, Musique

    Katona József Színház
    • Dramaturg
    Musik, Musikk, Musique

    Musik, Musikk, Musique

    Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Múviláv

    Múviláv

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Dramaturg
    Múviláv - majdnem mint a filmeken

    Múviláv - majdnem mint a filmeken

    Móricz Zsigmond Színház
    • Dramaturg
    Múviláv - Majdnem mint a filmeken

    Múviláv - Majdnem mint a filmeken

    Gyulai Várszínház
    • Dramaturg
    MÚVILÁV - Majdnem mint a filmeken - BEMUTATÓ!

    MÚVILÁV - Majdnem mint a filmeken - BEMUTATÓ!

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Múviláv - Majdnem mint a filmeken zenés romkom fantázia

    Múviláv - Majdnem mint a filmeken zenés romkom fantázia

    Gyál Arany János Közösségi Ház
    • Dramaturg
    MÚVILÁV - MAJDNEM, MINT A FILMEKEN

    MÚVILÁV - MAJDNEM, MINT A FILMEKEN

    Általános
    • Dramaturg
    Múviláv- majdnem mint a filmekben

    Múviláv- majdnem mint a filmekben

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Múviláv: Majdnem mint a filmeken

    Múviláv: Majdnem mint a filmeken

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Nagyon Nagy Ő

    Nagyon Nagy Ő

    Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
    • Fordító
    Neil Simon-Cy Colemann-Dorothy Fields: Sweet Charity, Auksz Éva előadásában

    Neil Simon-Cy Colemann-Dorothy Fields: Sweet Charity, Auksz Éva előadásában

    Gödöllői Királyi Kastély
    • Író
    Neil Simon: A furcsa pár – női változat

    Neil Simon: A furcsa pár – női változat

    Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Neil Simon: Furcsa pár-női változat

    Neil Simon: Furcsa pár-női változat

    Bálint Ágnes Kulturális Központ
    • Fordító
    Noël Coward: Tiszta röhej!

    Noël Coward: Tiszta röhej!

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Fordító
    Noël Coward: Vidám kísértet

    Noël Coward: Vidám kísértet

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Fordította
    NÓRA II. rész

    NÓRA II. rész

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Fordító
    ÖRDÖGLAKAT

    ÖRDÖGLAKAT

    Thália Színház
    • Fordító
    Ördöglakat

    Ördöglakat

    Thália Színház
    • Fordító
    Orlai Prodikció: A folyón túl Itália

    Orlai Prodikció: A folyón túl Itália

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Fordító
    Őszi szonáta

    Őszi szonáta

    Thália Színház
    • Díszlet
    Paul Blake-Cole Porter: Római vakáció

    Paul Blake-Cole Porter: Római vakáció

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Dramaturg
    Richard Baer: Hitted volna?

    Richard Baer: Hitted volna?

    Veres 1 Színház
    • Fordító
    Richard Baer: Hitted volna?

    Richard Baer: Hitted volna?

    Veres 1 Színház
    • Fordító
    Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

    Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Fordító
    Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

    Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Fordító
    Robert James Waller: A szív hídjai

    Robert James Waller: A szív hídjai

    Gyulai Várszínház
    • Színpadra alkalmazta
    Robert James Walter: A szív hídjai

    Robert James Walter: A szív hídjai

    KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
    • Színpadra alkalmazta
    Római Vakáció

    Római Vakáció

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Dramaturg
    Római Vakáció

    Római Vakáció

    Kisfaludy Színház
    • Fordító
    Római vakáció

    Római vakáció

    Weöres Sándor Színház
    • Dramaturg
    Római Vakáció

    Római Vakáció

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Fordító
    Római vakáció

    Római vakáció

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Római vakáció

    Római vakáció

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Dramaturg
    Római Vakáció

    Római Vakáció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Római vakáció

    Római vakáció

    Vörösmarty Színház
    • Dramaturg
    Római vakáció

    Római vakáció

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Római vakáció

    Római vakáció

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Római vakáció - Orlai Produkció

    Római vakáció - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Dramaturg
    Stefan Vögel: Egy apró kérés (Orlai Produkció)

    Stefan Vögel: Egy apró kérés (Orlai Produkció)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Stephen Sachs: Valódi hamisítvány (Orlai Produkció)

    Stephen Sachs: Valódi hamisítvány (Orlai Produkció)

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Művészeti vezető
    Sweet Charity

    Sweet Charity

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Dramaturg
    Sweet Charity

    Sweet Charity

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Író
    Sweet Charity

    Sweet Charity

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Sweet Charity

    Sweet Charity

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Fordító
    SWEET CHARITY

    SWEET CHARITY

    Békéscsabai Jókai Színház
    • Fordító
    Sweet Charity - Auksz Éva koncert estje

    Sweet Charity - Auksz Éva koncert estje

    Rózsavölgyi Szalon
    • Dramaturg
    Száll a kakukk fészkére

    Száll a kakukk fészkére

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    Száll a Kakukk Fészkére

    Száll a Kakukk Fészkére

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Ken Kesey Száll a kakukk fészkére c. regénye alapján fordította
    Száll a kakukk fészkére

    Száll a kakukk fészkére

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordító
    Száll a kakukk fészkére

    Száll a kakukk fészkére

    József Attila Színház
    • Fordító
    Száll a kakukk fészkére

    Száll a kakukk fészkére

    József Attila Színház
    • Fordító
    Szemünk fénye

    Szemünk fénye

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    Szemünk fénye - Orlai Produkció vendégjátéka -

    Szemünk fénye - Orlai Produkció vendégjátéka -

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Fordító
    TAGADJ TAGADJ TAGADJ

    TAGADJ TAGADJ TAGADJ

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    TAGADJ, TAGADJ, TAGADJ! - Országos bemutató - Orlai Produkció

    TAGADJ, TAGADJ, TAGADJ! - Országos bemutató - Orlai Produkció

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Fordító
    Thomas Vinterberg – Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek

    Thomas Vinterberg – Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Fordító
    Tiszta röhej!

    Tiszta röhej!

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    TOK-TOK - avagy hogy pattog a kocka

    TOK-TOK - avagy hogy pattog a kocka

    Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító
    TOK-TOK AVAGY HOGY PATTOG A KOCKA?

    TOK-TOK AVAGY HOGY PATTOG A KOCKA?

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    Tok-Tok avagy hogy pattog a kocka?

    Tok-Tok avagy hogy pattog a kocka?

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fordító
    Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? - Orlai Produkció

    Tok-tok, avagy hogy pattog a kocka? - Orlai Produkció

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Fordító
    VADMÉZ

    VADMÉZ

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Dramaturg
    Válaszfalak

    Válaszfalak

    Vörösmarty Színház
    • Fordító, dramaturg
    Válaszfalak

    Válaszfalak

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fordító, dramaturg
    Válaszfalak

    Válaszfalak

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fordította, dramaturg
    VÁLASZFALAK

    VÁLASZFALAK

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító, dramaturg
    VÁLASZFALAK - Orlai Produkció

    VÁLASZFALAK - Orlai Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Dramaturg
    Válaszfalak - Orlai Produkció

    Válaszfalak - Orlai Produkció

    Kálmán Imre Művelődési Központ
    • Fordító, dramaturg
    Valódi hamisítvány

    Valódi hamisítvány

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Művészeti vezető
    Valódi hamisítvány

    Valódi hamisítvány

    Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
    • Művészeti vezető
    Valódi hamisítvány

    Valódi hamisítvány

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Művészeti vezető
    Valódi hamisítvány

    Valódi hamisítvány

    Kisfaludy Színház
    • Művészeti vezető
    VALÓDI HAMISÍTVÁNY

    VALÓDI HAMISÍTVÁNY

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Művészeti vezető
    Vidám kísértet

    Vidám kísértet

    Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Fordító
    Wil Calhoun: Balkon kilátással

    Wil Calhoun: Balkon kilátással

    Klebelsberg Kultúrkúria
    • Fordító
    xA denevér

    xA denevér

    Budapesti Operettszínház
    • Dalszöveg
    xEGY NÉMET SORS

    xEGY NÉMET SORS

    Belvárosi Színház - Orlai Produkció
    • Fordító
    zelda - egy utolsó vad nő - GK Társulat - Manna

    zelda - egy utolsó vad nő - GK Társulat - Manna

    Bethlen Téri Színház
    • Dramaturg

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016