Karel Čapek: A fehér kór
Őrült rendszer, de van benne beszéd, parafrazeálta valaki – illetve valakik, mert olyan poén ez, hogy sokaknak az eszébe juthat, tehát jutott is – Shakespeare Hamletjének kissé sarkos, ám annál magvasabb állítását a XX. század valamelyik totalitárius diktatúrájáról: hogy a Hitler, vagy a Sztálin nevével fémjelzettet illette vele, ma márösszemosódik – bár ettől még nem lesz mindegy.
Čapek, a XX. század cseh irodalmi óriásainak egyike, feltehetően a hitlerájra gondolt, amikor megírta A fehér kór című darabját, ami – nagy vonalakban – arról szól, hogy mi mindenbe szeretünk és tudunk belepusztulni. Színhelyünket, egy meg nem nevezett közép-európai hazát, ismeretlen eredetű, ám annál gyilkosabb járvány tizedeli, míg fel nem bukkan egy naiv, ám annál eltökéltebb orvos a hírrel, hogy ő megtalálta a kór ellenszerét. Csakhogy nem hajlandó a receptet közkinccsé tenni, amíg a haza, és a többi hazák felelős vezetői meg nem fogadják, hogy felhagynak minden háborúval.
Vagyis magyarán: mondjunk le mindenről, ami az életet vadromantikussá, harsány tartalommal kitöltötté, emlékmű után kiáltóvá, hősi eposzban elbeszélhetővé teszi – cserében azért, hogy élünk. Hogyan válaszol erre a kihívásra a Haza; a Haza vezetői, a Haza derékhada; és végül, de nagyon is utolsósorban a nép, az istenadta Nép – erről szól Čapek darabja.
Tényleg (de most őszintén): Önök hogyan válaszolnának?
