• Program


    A Kezdet/vége - Loupe Színházi Társulás

    A Kezdet/vége - Loupe Színházi Társulás

    A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter játsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és Csuzi Márton, koreográfus is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők.  több

    Aktuális előadások



    A KEZDET/VÉGE - Színházbérlet 2.
    Loupe Színházi Társulás

    A szövegkönyvet Sean O’Casey A kezdet vége című egyfelvonásosa után/nyomán/helyett
    írta a rendező, Horváth János Antal.

    A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter játsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és Csuzi Márton, koreográfus is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők.

    Luca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Luca teljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő, de nem elköteleződni még jobban. Az egyik kiszámítható, unalmas életet hoz magával, ahol este kilenckor már mindenki pizsamában van. A másik ugyan szabadságot jelenthet, de a felszínes kalandok hajszolása közben igazi társ nélkül maradhat az ember. Luca már nem vár tovább Petire, hogy összerakja a babaágyat, a saját kezébe veszi a dolgokat, miközben Peti a legjobb barátjával, Móriccal próbál megoldást találni a dilemmájára, aki nem biztos, hogy a legjobb tanácsadó. Mindeközben kölcsönösen meglátják a másik életében azt, ami az övékből hiányzik. A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető,
    hétköznapi helyzeteken keresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadás megmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.

    Játsszák: Molnár Áron, Mohai Tamás, Földes Eszter
    Dramaturg: Fehér Boldizsár
    Díszlet: Szabó Márton István
    Jelmez: Jeli Luca Sára
    Artista konzulens: Frányó Viktor
    Koreográfus: Csuzi Márton
    Zene: Wagner-Puskás Péter
    Másodasszisztens: Tóth Gréta
    A rendező munkatársa: Tóth Hajni
    Rendező: Horváth János Antal

    Az előadás hossza 110 perc szünet nélkül

    Ajánló


    A többszörösen Oscar-díjas filmdráma színpadi feldolgozása Fila Balázs és Mucsi Zoltán főszereplésével látható.

    musical Az előadást angol felirattal játsszuk.

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016