A Klasszikusok Éjszakája bemutatja: Koncert Cziffra György emlékére
Cziffra György világhírű magyar zongoraművész születésének 100. évfordulóját Magyarország hivatalos Emlékév keretei között ünnepli, valamint az UNESCO nemzetközi szervezete is felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.
A Cziffra György-emlékév programjai Balázs János zongoraművész művészeti vezetésével, egyedülálló szakmai összefogás keretei között valósulnak meg, számos hazai és külföldi intézmény, zenekar, partner áll társszervezőként az események mellett. A debreceni koncert a Cziffra György-emlékév és a Kodály Filharmónia Debrecen együttműködésében, a Klasszikusok Éjszakája keretében valósul meg, ezzel tisztelegve a nagy virtuóz munkássága előtt.
Műsor:
Rahmanyinov: 2. (c-moll) zongoraverseny, op. 18.
Debussy: Két tánc / Clair de Lune
Rózsa Miklós: Ben Hur – részletek
Közreműködik:
Vigh Andrea, Liszt-díjas hárfaművész
Balázs János, Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel:
Somogyi-Tóth Dániel
A magyar zenei életben Sergey Rachmaninov művei viszonylag nehezen nyerték el méltó helyüket. Ennek oka részben a szerző sokáig alulértékelt utóromantikus stílusában keresendő, másrészt mint emigráns orosz, hosszú ideig nem tartozott a politikailag támogatott zeneszerzők közé. Életműve hazai megismertetése érdekében Kocsis Zoltán tett rendkívül sokat: gyakran szólaltatta meg, illetve hangfelvételeken is rögzítette műveit. Három zongoraversenye közül a 2., c-moll vált a legnépszerűbbé, noha technikai és zenei nehézségei miatt a hírhedten nehéz darabok közé tartozik. Az 1901-es komponálást megelőzően Rachmaninov átmeneti alkotói válságot élt át, melyet első szimfóniájának sikertelensége idézett elő. A 2. zongoraverseny ajánlása épp ezért a szerző gyógyulását elősegítő Dr. Dahl-nak szól. A versenymű valamennyi tétele rövid bevezetővel indul, mely aztán az adott egység alaphangnemébe vezet. A nyitó tétel alapvetően kamarazenei, párbeszéd jellegű, sajátossága, hogy nem tartozik hozzá kadencia. Középső tétele dallamos, bensőséges hangulatú éjszakai zene, mely a zongora elhaló harmóniáival ér véget. A zárótétel táncos karakterű főtémájával és szenvedélyes melléktémájával ejti rabul a hallgatót. Végül egy fugató és egy vérbeli, virtuóz kadencia teszi teljessé a mintegy harmincöt perc időtartamú versenyművet, melynek első szólistája maga a zeneszerző volt.
Noha a hárfa egyike a legősibb és legkarakterisztikusabb hangszereknek, mégsem állíthatjuk, hogy a zeneszerzők a szólóirodalom területén bőkezűen bántak volna vele. Debussy életműve ugyanakkor ellentmondani látszik ennek az állításnak, mivel zenekari és kamaraműveiben méltó feladatokhoz juttatja a hangszert. 1904-ben a párizsi Pleyel hangszergyártó cég új mű megírására adott megbízást Debussynek, mely a megújult építésű, új hárfa előnyeit volt hivatott bemutatni. Ekkor készült a Két tánc, melyben a szólóhárfát vonósok kísérik. Egymáshoz megállás nélkül csatlakozik a két tétel, a Danse sacrée és Danse profane. Előbbi a letűnt antikvitást és a spanyol reneszánsz miliőjét idézi, de Debussy Pelleas és Melisande című operájának világa is felsejlik benne. A profán, világi tánc, mely tulajdonképpen egy keringő, a XX. század elejének párizsi atmoszféráját jeleníti meg ritmikus, virtuóz elemekkel megrajzolva. A Claire du lune (Holdfény) egyike egyike Debussy legismertebb zongoraműveinek. Eredetileg a négy tételből álló, 1905-ben megjelent Suite Bergamasque című ciklus harmadik darabja. Tematikájával és hangzásvilágával akár az impresszionista hangulatábrázolás mintapéldája is lehetne, ezért nem meglepő, hogy számos hangszeres és zenekari átirat is készült belőle. A tétel címe kezdetben Promenade sentimentale volt, de Paul Verlaine egyik versének hatására Debussy ezt megváltoztatta.
Amikor a külföldön is jól ismert nagy magyar komponisták neveit soroljuk, Liszt, Bartók, Kodály és Dohnányi mellett általában elfelejtjük Rózsa Miklós nevét is megemlíteni. Ennek oka mindössze az, hogy Rózsa a filmzene komponálás terén, Amerikában jutott el a csúcsra, noha zenekari- és versenyművei is rászolgálnak a megismerésre. A Budapesten 1907-ben született zeneszerző meghatározó impulzusokat szerzett a magyar zeneéletben akkoriban kibontakozó folklór alapú zenei gondolkozás terén is, de zeneszerzői stúdiumait már Lipcsében a német utóromantika szellemében végezte el. Alapos mesterségbeli tudást szerzett, dallam- és formaalkotó képessége mellett hangszerelői fantáziája is kiemelkedőnek bizonyult. Figyelme pályatársának, Arthur Honeggernek a javaslatára terelődött a filmzene irányába. Első kísérőzenéje 1936-ban született egy Korda produkcióhoz, melyet aztán mintegy harminc további követett, köztük olyan világsikerek, mint A bagdadi tolvaj, A dzsungel könyve, Bovaryné, Quo vadis?, a Julius Caesar, a Királyok királya, El Cid. Talán a legnagyobb elismerést az 1959-ben bemutatott Ben Hur című – Krisztus korában játszódó – monumentális történelmi film hozta számára. Pályája során kiérdemelt három Oscar-díja közül az utolsót ezért a munkájáért kapta. Hamarosan hangversenytermi előadás céljaira zenekari szvitet készített belőle, mely ezáltal a manapság divatos filmzenei koncertek műsorszámait sok tekintetben felülmúló, izgalmas műzenei alkotássá formálódott. Rózsa Miklós műveit – többek között – olyan kiemelkedő művészek szólaltatták meg, mint Jascha Heifetz, Starker János, Ormándy Jenő, Leonard Bernstein vagy Solti György.
(baljos)
