Christopher Boone semmiképpen sem egy átlagos tizenöt éves. Ha találkoznánk vele, valószínűleg azt gondolnánk, hogy egyáltalán nem normális. Hiszen milyen normális gyerek tudja fejből a prímszámokat 7507-ig, tesz emelt szintű vizsgát matekból úgy, hogy közben kisegítő iskolába jár, és milyen normális gyerek hurcol a zsebében mindenhová egy patkányt vagy veri a fejét a földhöz, ha túl sok inger éri egyszerre?
Itt van még néhány Christopher viselkedési problémái közül:
1. Sokáig nem szól az emberekhez. *1
2. Nem szereti, ha hozzáérnek.
3. Visít, ha dühös vagy zavart.
4. Nem szeret nagyon kis helyeken együtt lenni másokkal.
5. Nem szereti a sárga vagy barna dolgokat és nem hajlandó megérinteni a sárga vagy barna dolgokat.
6. Nem mosolyog.
7. Megüt másokat.
Ez nem egy átlagos történet, hiszen Christopher a hőse. A küldetése pedig kinyomozni, hogy ki ölte meg hidegvérrel Wellingtont, a szomszéd kutyáját. Izgalmas kihívás ez egy olyan fiúnak, aki egyedül még nem járt sehol, csak az utcában, ahol lakik.
Mark Haddon angol író díjnyertes regényéből – ami egyszerre szól fiataloknak és felnőtteknek is –, Simon Stephens készített színpadi adaptációt a londoni Nemzeti Színház számára. A történet különlegessége, hogy főhőse valószínűleg autizmus spektrumzavarral él, és mivel a történetet ő meséli el (nem pedig valaki más írja le őt), vele együtt élhetjük át, milyen különbözni az átlagostól, kívülállónak lenni, és milyen egy meglepő és leleplező szemszögből látni a világot.
*1 Christopher egyszer öt hétig nem szólt senkihez.
Az előadást 12 éves kortól ajánljuk.
Fotók: Borovi Dániel
