• Program


    Aktuális előadások



    Liszt: Les quatre élémens (A négy elem)

    Liszt: Titan

    Liszt: Le forgeron (A kovács)

    Liszt: Arbeiterchor (A munka himnusza)

    Liszt: An die Künstler (A művészekhez)

    Közreműködik: N. N. – zongora, Magyar Nemzeti Férfikar

    Vezényel: Riederauer Richárd

    A Magyar Nemzeti Férfikar Liszt Ferenc életművének egyik legizgalmasabb, ugyanakkor kevéssé ismert szegletébe nyújt betekintést. A zeneszerző 1838 és 1847 között szinte folyamatosan úton volt, Lisszabontól Moszkváig, Glasgow-tól Konstantinápolyig alig akadt olyan város Európában, ahol ne adott volna koncertet. Az utazások minden fáradalmának dacára Liszt ebben az időszakban is komponált, több zongorakíséretes kórusdarab is született ekkoriban. Az egyik legkülönlegesebb A négy elem című, francia szövegekre írt ciklus, melynek később zenekarkíséretes változata is elkészült. Liszt azt tervezte, hogy a négy tétel elé zenekari nyitányt komponál, melyben a kórusdarabok legfontosabb zenei témáit előlegezi meg. A zeneszerző életében A négy elem egyik változata sem jelent meg nyomtatásban, csak a tervezett nyitány zenei anyagát ismerhette meg a nagyközönség – Liszt talán legnépszerűbb szimfonikus költeménye, a Les préludes formájában.

    Ajánló


    Legendák a Szekszárdi Szüreti Napokon! Érkezik a Tankcsapda, Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara, amely 1989-es megalakulása óta az elmúlt évtizedekben számos…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016