• program


    A mi kis városunk

    A mi kis városunk

    A darab cselekménye egy képzeletbeli amerikai kisvárosban játszódik, az ifjúkori emlékek és a több évtizedet átölelő történet közben fokozatosan bomlanak ki a hagyományos vidéki életet élő emberek mindennapjait meghatározó események, titkok és remények. Az 1938-ban írt darab Pulitzer-díjat kapott, ami Thornton Wilder-t rögtön az amerikai drámaírás élvonalába emelte.

    Dato









    Thornton Wilder

    A MI KIS VÁROSUNK

    színmű két részben

    Az előadás időtartama kb. 2 óra, egy szünettel. 

     

    A szívderítő humorral és líraisággal megírt darabról a fiatal rendező, Ilja Bocsarnikovsz így vélekedik: „Ez a történet az emberi élet legegyszerűbb eseményeiről szól – a születésről, a szerelemről és a halálról. Hétköznapi emberekről, akiknek ugyanolyan szenvedélyeik, bánataik és örömeik vannak, mint nekünk, akik gondolkodnak önmagukról, az életről, a világról és a helyükről ebben a világban. És csak amikor már túl késő, akkor képesek méltányolni az életnek nevezett ajándékot.”

     

    Szereplők:

    Rendező (asszisztens): Berettyán Nándor

    Dr. Gibbs: Schnell Ádám

    Mrs. Gibbs: Söptei Andrea

    George Gibbs: Séra Dániel

    Rebecca Gibbs: Sipos Ilka

    Mr. Webb: Tóth László

    Mrs. Webb: Szilágyi Ágota

    Emily Webb: Bubik Réka

    Mrs. Soames: Nagy Mari

    Howie Newsome: Varga József

    Warren rendőr, Sam Craig: Pallag Márton

    Joe Crowell, Si Crowell: Kovács S. József

    Simon Stimson: Madácsi István

     

     

    Látványtervező: Narek Tumanjan és Matyi Ágota

    Fénytervező: Narek Tumanjan

    Jelmez: Gyöngyösi Renáta

    Hangtervező: Ilja Csernisov

    Fordító és dramaturg: Kozma András

    Zenei vezető: Vitus Eszter

    Rendező: Ilja Bocsarnikovsz

    PÅ PLAKATEN


    Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették. A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei…

    14+ 100 perc szünet nélkül Bemutató: 2026.02.20

    Fekete-fehér látványvilággal, zenével, de prózai szöveg és dal nélkül, különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát fölidéző színészi játékkal tisztelegve a filmművészet…

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016