A tékozló fiú hazatérése a Biblia egyik legszebb, megható története. Vannak-e napjainkban tékozló fiúk? Erről szól a Radványi Balázs, Bajor Ervin és Vukovári Panna Tékozló fiúk című műve alapján készült színdarab. A történet egy színi tanodában játszódik, melyet egy színészházaspár vezet. A stúdiósok harmadéves vizsgaelőadásukra készülődnek, mely a tékozló fiú történetét dolgozza fel. A premierig már csak pár próba van vissza, de az előadás utolsó jelenete sehogy sem akar elkészülni. Krisztát és Koncit, a stúdió vezetőit váratlan magánéleti esemény akadályozza az alkotásban. A próbafolyamat során két szálon fut a történet, melyben Jézus példázata rituális színházi előadásként jelenik meg (szakrális térben, jelmezekkel, díszlettel és mai zenével), míg a második szál leginkább a realista színház elemeit viseli magán. Az előadás különlegessége elsősorban a közösségi alkotás erejében rejlik. A rendező, az író, a látványtervező és a színészek közösen alkották meg a történetet, közösen formálják tovább minden egyes próbán és az előadásokon is. A kellékek és a tér alkalmazkodva a két síkon zajló eseményekhez, világosan működnek egymással párhuzamosan, és a történet végére összemosódnak a határok, ahogy a személyes szál is összeér a stúdió szakmai és közösségi életével.
Dramaturg: Hajós Zsuzsa és Resetár Dániel Dalszövegek: Vukovári Panna és Bajor Ervin Zenei munkatárs: Balog Péter
A vidéki birtokon megállt az idő. Unalmas és untató emberek gyűlnek itt össze, akik egymást és önmagukat is halálosan unják. Isznak, sírnak, panaszkodnak, és unalmukban kínozzák egymást. Szeretnének még szeretni, de már nem megy. Olyan emberek ők, akiknek sehogy se jó. Megöregedtek, elkedvetlenedtek és reményvesztettek. Mintha hajótöröttek lennének egy történelemből kiszakadt lakatlan szigeten. De még élnek, mert élni kell, és tűrnek, mert tűrni kell.
“Mert van a Stradivari és egy átlagos hegedű,
A Stradivari Stradivari, a másik meg középszerű!
És én hazudhatnék neked tovább, de nem teszem!
Te nem középszerű vagy, hanem tehetségtelen.