• Program


    Aktuális előadások



    Rendező: Cosima Spender

    Közreműködnek: Caterina Caselli, Veronica Berti, Zucchero

     

    Andrea Bocelli, a világ egyik legnagyobb énekese olyan hanggal rendelkezik, amely túllép a műfajok és generációk határain. Ebben a meghitt portréfilmben a híres olasz tenor először meséli el élettörténetét.

    A dokumentumfilm rendezője, Cosima Spender intim közelségből követi Bocellit a színpadon túlra, hogy bemutassa a kompromisszumokat nem ismerő művészt és odaadó családapát, aki szorongás nélkül élvezi az életet.

    Annak ellenére, hogy 12 éves korában megvakult, életét a zenének szentelte, és miután évekig szórakoztatta a vendégeket zongorabárokban, felkeltette a legendás Luciano Pavarotti figyelmét, aki meghallgatta hangját egy demófelvételen. Az ifjú olasz énekes élete drámai fordulatot vett a világszerte nagy sikert aratott Time to Say Goodbye című slágerrel, amelyben Sarah Brightmannel énekelt lenyűgöző duettet, és amely – ma már tudjuk – szupersztárrá tette.

    Kemény munkával elsajátította hangjának mesteri kezelését, és opera iránti évtizedes szerelmének hála a világ legrangosabb színpadain lépett fel olyan énekes partnerekkel, mint Céline Dion, Jennifer Lopez és Dua Lipa. Interjúk, archív felvételek és kötetlen családi és baráti összejövetelek segítségével az Andrea Bocelli: Because I Believe című film azt a hangot – és embert – ünnepli, aki továbbra is megérinti a világ millióinak szívét.

    Forgalmazó: Pannonia Entertainment

    Ajánló


    olasz-angol dokumentumfilm, 107 perc, 2025 olasz nyelven, magyar felirattal

    Pickpocket fekete-fehér francia dráma, 75 perc, 1959 francia nyelven, magyar felirattal

    The True Story of Tamara de Lempicka & The Art of Survival amerikai művészeti dokumentumfilm, 96 perc, 2025 eredeti nyelven,…

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016