• Tytuł


    Wybierz termin



    „Ez a zenekar lehetőséget ad számomra, hogy zeneszerzői kreativitásomat a legmélyebben kiaknázzam, ugyanakkor az improvizatív csapatjáték magaslataira emelkedhessünk” – mondta kvartettjéről az amerikai születésű szaxofonos, Andy Middleton. „Egyetlen más együttessel sem tud így életre kelni a zeném, amelyben különösen fontos a lírai megszólalás, az érzelmek széles skálájának kifejezése, a tematikus fejlesztés és a tonális színezet. A Piotr és Tomáš által képviselt európai karakter gazdagítja és megerősíti a saját tapasztalataimat, hiszen 19 New Yorkban töltött év után már 20 éve Európában élek. Minden műsorban játszunk egy balladát, ahol a jazzhez való viszonyom magva a legtisztábban tud megnyilatkozni. Játszunk olyan formákat, amelyek teret nyitnak a szabad játéknak, így a darabjaim előre megkomponált váza felett spontán módon teremthetünk új szerkezeteket. Van, hogy gyorsan játszunk, máskor úgy lelassulunk, mintha elillant volna a flow. Hol hangosan játszunk, hol suttogásra váltunk – de mindig együtt lélegzünk. Bőszen swingelünk, és kinyitjuk a szívünket egymás és a közönség felé, ahogy felfedezzük, melyik szám hova vezet minket.”

    Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
    Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
    Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
    Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

    Telefon: +36 1 216 7894

    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016