• program


    Az igazság gyertyái

    Az igazság gyertyái

    Bözödújfalu egy kis meseszerű hely, ahol békében megfér egymás mellett minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos. Egészen addig, amíg Észak-Erdély 1940-ben vissza nem tér az anyaország kebelére, és kormányunk figyelme oda nem szegeződik Bözödújfalura. Egyik nap még egyformák vagyunk, másnap már ahányan, annyi félék.  Læs mere

    Dato



    Bözödújfalu egy kis meseszerű hely, ahol békében megfér egymás mellett minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos. Egészen addig, amíg Észak-Erdély 1940-ben vissza nem tér az anyaország kebelére, és kormányunk figyelme oda nem szegeződik Bözödújfalura. Egyik nap még egyformák vagyunk, másnap már ahányan, annyi félék. És persze nem mindenkinek jár egyenlő bánásmód.

    Székely Csaba legfrissebb történelmi szatírája sok humorral beszél a különböző identitások sokszor értelmetlen, érthetetlen harcáról. Arról, hogy hogyan címkézzük fel a másikat, hogyan összegződik az emberek közti személyes ellenszenv és a fentről irányított gyűlöletkeltés. Hogy milyen az, amikor a hatalom dönt arról, hogy ki lehet egy társadalom teljes értékű tagja, és kit kell kivetni magunk közül. És arról, hogy hogyan kérdőjeleződik meg az alapvetés, hogy az ember az ember. Még ha a saját szomszédainkról is van szó.

    Bözödújfalu ma már nem létezik: egy víztározó építésekor elárasztották, és víz alá került a falu minden, egykor békés élettel teli háza.

    Az előadás hossza 165 perc, egy szünettel.

    ALKOTÓK:

    KOVÁCS MÁRTA Pelsőczy Réka m.v.
    KOVÁCS SÁMUEL, a fia Fröhlich Kristóf
    KOVÁCS SÁRA, a lánya Hartai Petra
    KOVÁCS MÓZES, a férje Ilyés Róbert
    RÁDULY ISTVÁN, plébános Sas Zoltán
    DEMÉNY FERENC, tanító Nagypál Gábor m.v.
    GERÉB KÁLMÁN, falubíró Mertz Tibor
    ÖRDÖG PÉTER, unitárius lelkész Chován Gábor
    ÖRDÖG ÉVA, a felesége Bohoczki Sára
    ÖRDÖG GIZELLA, a lánya Koós Boglárka
    KÓNYA, csendőrtiszt Böröndi Bence
    PINTÉR, csendőrtiszt Juhász Vince
    BOTSKOR LÓRÁNT, csendőrparancsnok Szőts Orsi
    ROSENFELD Takács Katalin
    BÜRGER Spolarics Andrea
    NIKOLAUS SCHRÖDER, Gestapo-tiszt Kocsó Gábor m.v.

     

    dramaturg Bíró Bence
    díszlettervező Kálmán Eszter
    jelmeztervező Tihanyi Ildi
    világítás Sokorai Attila
    zenei szerkesztő Fröhlich Kristóf
    a rendező munkatársa / súgó Haselbach Ivett Gabriella
    ügyelő Zsovák Károly
    rendező Alföldi Róbert

    PÅ PLAKATEN


    „Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

    Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
    tilbageværende tid
    00:00

    enhed(er) i kurven

    total:


    Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016