Egykor Végh Sándor tanítványa volt, és a norvég hegedűművész-karmester, Arvid Engegård pályafutása legfontosabb döntésének ítéli, hogy látogatta a nagy magyar muzsikus salzburgi kurzusait. A számos közös koncert nyomában most újra a Concerto Budapestet vezénylő Engegård műsora ezúttal a német romantikát Sztravinszkij zenéjével társítja, méghozzá úgy, hogy a felhangzó művek itt-ott más korokat és világokat is megidéznek majd. Kezdve mindjárt az elsőként felhangzó 1873-as Brahms-művel, amely címe szerint egy Haydn-téma variációit sorjázza, ám a nyolc változaton és a finálén végigvonuló koráldallam ennél is korábbról eredeztethető. A kürt XIX. századi versenymű-irodalma nem mérhető a hegedű vagy a zongora kedveltségéhez, ám Robert Schumann éppenséggel szólóhangszerként is szívesen nyúlt ehhez az instrumentumhoz, s ennek legszebb bizonysága az az 1849-es kompozíció, amely nem is egy, hanem mindjárt négy kiváló kürtös számára kínál főszerepet. „Régi munkám a Petruska. Nem mondom, hogy rossz munka. De már túl vagyok rajta.” 1926-ban nyilatkozott így Budapesten Igor Sztravinszkij, aki szerette meghökkenteni az újságírókat. Valójában még évtizedek múltán is visszatért e művéhez, mi pedig sose leszünk túl a Petruskán.
