A valóság neki is börtön, de neki még álmai sincsenek Mit kezdenek egymással? Merre lehet indulni, ha körbe-körbe mindenütt csak fal van?
Batang felé…
A két ember végigéli az idegenségből a legmélyebb férfibarátságig vezető út minden fázisát, míg végül együtt indulnak egy „Nagy utazásra„.
„ Hubert: Hol van az a rohadt szemüveg már megint? Az előbb még itt volt.
Alex: Itt is van.
Hubert: Hol?
Alex: Itt, az asztalon.
Hubert: De az előbb még nem volt ott.
Alex: Végig ott volt…”
Ismerős mondatok? A szemüveg helyett mondhatsz esetleg kulcsot, sálat, esernyőt… Aztán lassan elkezd cserben hagyni az időérzéked. Elfelejted, hogy milyen nap van ma, hogy hova is indultál, vagy hogy mit is akartál az egy perccel korábban kezedbe vett golyóstollal. ( Hubert története)
Vagy baleset ér. Vétlenül, sőt véletlenül és már soha többé nem leszel az, aki voltál. Pedig csak a fejed fáj egy kicsit… ( Alex története)
De még kapaszkodsz…Aztán egyszer csak- ki tudja miért épp akkor- jön egy pillanat, amikor elengedsz mindent. Na akkor, akkor indulsz el Batang felé… Hazafelé….!
Hubert: Koltai Róbert
Alex: Szirtes Balázs
Fordította: Pataky Miklós
Látvány: Mucsi Balázs
Rendező: Gaál Ildikó
BATANGRÓL:
Koltai Róbert:
Épp 10 éve játszottam először együtt Szirtes Balázzsal Veszprémben Harold Pinter világhírű drámájában, A gondnokban. Azóta többször összehozott bennünket a sors partnerként, de jó néhányszor rendezhettem is őt. Ma már rajongója vagyok.
Szirtes Balázs:
Ketten játszani, ketten mesélni egy estén át varázslatos, egész különleges lehetőség, ajándék a színházban. Nagy színésszel játszani ugyanezt, csoda és felelősség. Koltai Róbert óriás. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos utazás lesz vele ez is. Batang felé.
Gaál Ildikó rendező:
Hol van Batang? Kimész az ajtón, le a lépcsőn, gyalog a buszpályaudvarig, onnan a kikötőbe. Aztán tovább, azon is túl.”. Túl az Óperencián. A fontos dolgok mindig két ember között történnek. A színpadon és az életben is. Mostanában ezek engem sorra megtalálnak. Hálás vagyok érte. Ebben a történetben is tükörbe nézünk. Ez fáj. És közben szívből röhögünk –önmagunkon is !
