Ha egy
darabban négy nő él egy lakásban, abból béke sosem lehet! Mert ha a
háztulajdonosnak, példának okáért mondjuk táviratot van kedve feladni,
biztos, hogy az albérlőknek, de még a szobalánynak is kedve szottyan
ugyanazt megtenni. Ki a lakást akarja kiadni, ki önmagát eladni. Van,
aki modellt keres a festményéhez, a másik meg zongoratanítványt. A
megszólított urak pedig érkeznek is szép sorban, de, hogy nem abban a
sorrendben, ahogyan azt a hölgyek várják, abban biztosak lehetünk.
Főleg, ha az írót Marc Camolettinek hívják, és nem más ő, mint korának
legnagyobb bohózat szerzője.
A keveredések, félreértések hahotafakasztó
ötletei pedig üzemszerűen dőlnek az író tollából. Mint a néző a
nevetéstől. De addig nem szabadulhatunk az őrülettől, míg „legatyásodva"
minden kandúr a párjára nem lel. Gyorsan elszalad az a két fergeteges
felvonás, és mire a csomók kibogozódnak, elfelejtjük minden hétköznapi
búnkat, bajunkat. Camoletti biztosra megy! Főleg ilyen szereposztással! A
vidám, kissé pikáns, remek poénoktól sem mentes darab nagyszerű nyári
színházi kikapcsolódásnak ígérkezik.
A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és jazzlemezek sora fűződik a nevéhez. Csak néhány a legismertebb dalai közül: Nagy utazás, Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, Legyen úgy, Mi vagyunk a grund. A meghívott vendégek és a kiváló zenekar közreműködésével felcsendülő népszerű dalok mellett újabb szerzeményeket is hallhatunk.
Egy est, amelyen a zene egyszerre lesz ünnep, találkozás és felejthetetlen élmény.
A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv a mozdulat. Az idilli létezés teremtményei a körülöttük lüktető „életanyag” folyamatosan alakuló, örvénylő természeti erejéből bontakoznak ki, hogy a megtisztulás, születés, ébredés és rítus jelenetein át elérjék az anima mundit, a világ szellemét.
A düsseldorfi Kraftwerk az elektronikus zene egyik úttörője, nevükhöz fűződik a "robot-pop" koncepció megalkotása. Hatásuk vitathatatlan a későbbi zenei irányzatokra,…
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.