• Tytuł


    Wybierz termin



    A Színház- és Filmművészeti Egyetem bemutatja:
    DAVID CRONENBERG MASTERCLASS

    David Cronenberg, a kortárs filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója tart exkluzív, egyórás mesterkurzust, amely során beszél pályafutásának kiemelkedő állomásairól, a filmmaratonon vetített filmjeiről és egyedi rendezői módszereiről.

    Moderátor: Somossy Barbara

    A szerzői filmrendező, David Cronenberg hírnevét egyedülállóan személyes, rendezőként és íróként létrehozott életműve alapozta meg. Pályafutását az underground filmkészítésben és a horror műfajában kezdte, majd olyan rendkívüli mélységgel bíró drámai életművet alakított ki, amelynek köszönhetően a világ egyik legnagyobb hatású rendezőjeként tartják számon.

    Cronenberg filmjei közé tartoznak többek között: Paraziták, Veszett, Fékevesztett erő, Agyfürkészők, Videodrome, A légy, Két test, egy lélek, Meztelen ebéd, Karambol, eXistenz – Az élet játék, A holtsáv, Pillangó úrfi, Pók, Erőszakos múlt, Eastern Promises – Gyilkos ígéretek, A veszélyes vágy, Cosmopolis, Térkép a csillagokhoz, A jövő bűnei és a The Shrouds. 2014-ben mutatta be első regényét, a Consumed-ot, amelynek filmadaptációja jelenleg előkészítés alatt áll.

    Proponujemy również


    Létezik olyan, hogy egy nő, egy édesanya bántalmazó? És akkor ez azt jelenti, hogy megver, vagy vannak más módjai is…

    Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete…

    A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy…

    Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
    pozostało czasu:
    00:00

    pozycji w koszyku

    suma:


    Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016