Műsor: Johann Sebastian Bach: Die Kunst der Fuge
Közreműködik: Borbély László – zongora
Miért vonzódom az olyan „megmászhatatlan hegycsúcsok” iránt, amilyen Bach Die Kunst der Fugé-ja? Mindig is rabul ejtettek a komplex zenei struktúrák, ahogyan a zene, mint beszélt nyelv törvényszerűségeinek kutatása is. Elsősorban azért kihívás számomra egy ehhez hasonlóan monumentális és embertpróbálóan nehéz művel való foglalkozás, mert egyedül ez az a szint, ahol szembenézhetek korlátaimmal, saját „végességemmel”. Itt nyilvánvalóvá válik, hogy a Tökéletességet mi, emberek csak megcélozhatjuk, elérni viszont mindig is képtelenek leszünk. Éppen ez az oka annak, hogy sosem érzem „késznek” az interpretációmat, s megkockáztatom, viszolyognék is ettől. S hogy miért? Azért, mert egy műhöz való viszonyulás sosem lesz, sosem lehet befejezett, ahogyan a bachi Bach zene is egy folyamatosan alakuló, variálódó, önmagát újratermelő, végtelen „játék”. Bach a zenei változékonyságot helyezi bele az Isteni változatlanságba. (Borbély László)
