• Program


    Current events



    A nyolcvanas és kilencvenes években a Special EFX a tengerentúli jazz élet egyik legjelentősebb zenekara volt, és mind a mai napig kiemelkedő résztvevője, több Grammy jelöléssel a tarsolyukban.

    Magyarországon a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki a legutóbbi Special EFX albumot vinylen. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös európai turnéra indulnak.

    A turné a Tour of Waterfalls címet kapta. A Djabénak és Chielinek is van egy Waterfall című kompozíciója. A két szerzemény foglalja keretbe a műsort, melyben Chieli Minucci, Djabe és Special EFX számok hangzanak majd el.

    A Djabe a hazai Jazz/World fusion műfaj elsőszámú képviselője. Számtalan hazai és nemzetközi díj birtokosa. 1995 óta több mint száz kiadványuk jelent meg szerte a világban. Keresettek a nemzetközi fesztiválokon és koncerthelyszíneken. Eddig 44 országban léptek fel. Több mint 20 éve dolgoznak együtt a világhírű Genesis gitárosával, Steve Hackettel. Ettől az évtől kezdve Chieli Minucci is részt vesz a Djabe lemezek készítésében és közös turnékat is szerveznek.

    Chieli nem csak zeneszerzőként és zenekar vezetőként ismert, hiszen számos kiváló előadónak készített felvételt és lépett fel velük együtt. A teljesség igény nélkül Celine Dion, Lou Reed, Lionel Richie, Jennifer Lopez, Jewel, Mark Anthony, Michael Bolton, Rupert Holmes, Eartha Kitt, Eddie Fisher, Anastasia, Whalum, Maysa, Jeff Lorber, Norman Brown, Bernie Williams, Marion Meadows, Lao Tizer, Mindi Abair, Rick Braun, Gerald Veasley, Omar Hakim, Eric Marienthal és még sokan mások élvezhették a játékát lemezeiken és koncertjeiken.

    Chieli nemcsak a jazz és pop világában érzi magát otthon, de tehetséges televíziós- és filmzeneszerző is. 10-szer jelölték Emmy-díjra, melyből 3 meg is nyert zeneszerzői munkájáért. Fimzenéi többek között a No Country for Old Men, a Bowfinger, a Legally Blonde, a Panic alkotásokban hallhatóak. Minucci kompozíciói elhangzanak a Pán Péter, a Dora a felfedező, a Thomas a gőzmozdony és más élő színpadi produkciókban.

    Közreműködők:

    Chieli Minucci – gitár
    Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
    Barabás Tamás – basszusgitár
    Koós-Hutás Áron – trombita
    Kaszás Péter – dobok, ének
    Bubenyák Zoltán – billentyűs hangszerek

    Suggestions


    Director-choreographer Attila Egerházi created genre pictures for Boban Markovic's unique and extremely dynamic, lively, and dramatic musical world, which create…

    The Bridging Europe will connect the entire continent this year: a Hungarian rhapsody follows a Spanish dance; an homage to…

    2024. június 22-ére Pásztor Annáék nagyobbat álmodtak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, mint eddig valaha! Az elmúlt 20 évük eklektikusan dús…

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016