• Program


    Édes Charity

    Édes Charity

    A Móricz Zsigmond Színház legújabb, élő zenekarral előadott, látványos musical vígjátékát 2020. június 13-án mutatja be először a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, kellemes nyáresti szórakozást, egyben összetett, különleges színházi élményt nyújtva a nyíregyházi közönségnek. Az előadás az évad első bérletes bemutatója is lesz a tervek szerint.  több

    Édes Charity

    A korszakalkotó klasszikus Broadway musical-ek hőskorában született Édes Charity egy rossz útra tévedt, mégis örökké optimista, igaz szerelemre áhítozó lány szórakoztató, egyúttal megható története, mely a 60-as évek óta folyamatos, zajos sikerrel hódítja meg a színházak közönségét világszerte. A fordulatokban gazdag, igazán eredeti, szellemes karaktereket felvonultató történet sikeréhez a fülbemászó, hol erőteljesen hangzatos, hol andalítóan lágy musical slágereken kívül nagyban hozzájárulnak a rendkívül látványos táncbetétek. A táncok eredetijét a zenés műfaj világhírű zsenije, Bob Fosse koreografálta, akinek olyan klasszikusokat is köszönhetünk, mint a sokak által jól ismert Chicago, vagy Cabaret. Fosse az Édes Charity koreográfiájáért az Egyesült Államok legnagyobb színházi elismerésének, az Oscar-díj színpadi megfelelőjének számító Tony-díjat is elnyerte.

    A Móricz Zsigmond Színház legújabb, élő zenekarral előadott, látványos musical vígjátékát 2020. június 13-án mutatja be először a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, kellemes nyáresti szórakozást, egyben összetett, különleges színházi élményt nyújtva a nyíregyházi közönségnek. Az előadás az évad első bérletes bemutatója is lesz a tervek szerint.

    Szereplők:
    Staub Viktória
    Rák Zoltán
    Jenővári Miklós m.v.
    Horváth Margit
    Kosik Anita
    Dézsi Darinka
    Ténai Petra
    Szalay Bence m.v.
    Jenei Judit
    Horváth Viktor
    Kovács Balázs m.v.
    Kovács Vecei Fanni e.h.
    Tar Dániel e.h.
    Tary Patrícia e.h.
    Sikó Koppány e.h.
    Szeri Martin e.h.
    Urbán-Szabó Fanni e.h.


    Információ a jegyvásárláshoz:

    VIP jegyek

    Rózsakert Szabadtéri színpadi előadásainknál a
    Középső szektor 10. sor 15-24. szék;
    Középső szektor 11. sor 15-24. szék;
    Középső szektor 12. sor 16-25. szék
    VIP kategóriájú helyeink, amelyekhez az alábbi kényelmi szolgáltatások tartoznak:  az előadások szünetében VIP szalonunkban a büfétől független, soron kívüli catering szolgáltatás (pezsgő/bor/pálinka, kávé, üdítők, aprósütemény).

    Ajánló


    Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban…

    Süsü a sárkány Kiskalász Zenekar Hepehupa koncertje



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016