• művész


    Horváth  Illés
    2

    Horváth Illés

    Született: 1984. április 5. (Budapest)

    Színész, rendező.

    Színészi pályáját 2002-ben a Bárka Színház stúdiósaként kezdte, majd a Budapesti Kamaraszínház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásaiban játszott. Tanulmányait 2003 és 2006 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán folytatta. 2006-tól a Veszprémi Petőfi Színház, 2007-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,…

     Tovább

    Aktuális programok


    Rómeó és Júlia

    Móricz Zsigmond Színház

    Shakespeare remekművének titka érzékiségében, humorában és szenvedélyében, a test és lélek – élet és halál ötvözetében, és persze időtlenségében…

    Az utolsó vacsora

    Thália Színház

    Egy amerikai kisvárosban élő egyetemista társaság minden hétvégén vacsorát ad, ahol egy-egy meghívott vendéggel vitaestet tartanak a világ megjavításának…

    Alul semmi

    Móricz Zsigmond Színház

    Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..

    Színész, rendező.

    Színészi pályáját 2002-ben a Bárka Színház stúdiósaként kezdte, majd a Budapesti Kamaraszínház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásaiban játszott. Tanulmányait 2003 és 2006 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán folytatta. 2006-tól a Veszprémi Petőfi Színház, 2007-től a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2008-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Szerepelt továbbá a Pécsi Nemzeti Színház, az Aranytíz Kultúrház, a Művészetek Palotája és a Kőszegi Várszínház produkcióiban is.
    2010-től a Magyar Színház társulatának tagja. Színészi munkái mellett rendezőként is tevékenykedik, emellett rengeteget szinkronizál.

    Díjak, elismerések:
    2009 Szegedi Tudományegyetem közönségdíja
    2011 Főnix díj férfi mellékszereplő (Osztrigás Mici, De Valmonté herceg)
    2013 Főnix díj férfi főszereplő
    2014 Főnix díj közönségdíj
    2015 Főnix díj férfi főszereplő
    2017 Mátyás Irén-emlékdíj (a 2016-os évad díjazottja a Köztársaság rendezéséért)
    2017 Selmeczi Roland Tálentum díj – 1. Szinkronikum-gála

    William Shakespeare: Titus Andronicus - 2001. Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió / Martius
    Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - 2002. Bárka Színház Orczy kert / Áts Feri
    Tadeusz Slobodzianek: Ilja próféta - 2002. Bárka Színház    
    Anton Pavlovics Csehov: Három nővér - 2003. Bárka Színház / Vívóterem    
    Paul Foster: I. Erzsébet - 2006. Csiky Gergely Színház    
    William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én - 2006. Pécsi Nemzeti Színház / Sebastian
    Szép Ernő, Galambos Péter: Ádámcsutka - 2006. Veszprémi Petőfi Színház/ Gyulus
    Harold Pinter: A gondnok - 2007. Veszprémi Petőfi Színház / Mick
    Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Vihar - 2007. Veszprémi Petőfi Színház / Vanya
    Barnák László, Deme László: Hal a zacskóban - 2009. Szegedi Nemzeti Színház / Srác
    William Shakespeare: A makrancos hölgy - 2009. Kőszegi Várszínház / Lucentio (átöltözve: Cambio)
    William Shakespeare: A tévedések komédiája - 2009. Szegedi Nemzeti Színház / Angelo hitelezője
    Balázs Béla (filmforgatókönyv), Böhm Gy.,Korcsmáros Gy.,Horváth P.: Valahol Európában - 2007. Hevesi S. Sz. / Ficsúr
    Dobozy Imre, Vajda Anikó, Vajda Katalin: Villa Negra - 2007. Hevesi Sándor Színház / Diák
    Tasnádi István: Tranzit - 2008. Hevesi Sándor Színház / Steward1.
    Niccolò Machiavelli: Mandragóra - 2008. Szegedi Nemzeti Színház Kisszínház / Callimaco
    Victor Hugo: Királyasszony lovagja (Ruy Blas) - 2009. Szegedi Nemzeti Színház / Don César de Bazan
    Vörösmarty Mihál: Csongor és Tünde -  2009. Szegedi Nemzeti Színház / Csongor
    Visky Andrá: Megöltem az anyámat (tirami su) - 2010. Aranytíz - Tolnay Klári Színpad / Csipesz
    Katona Józse: Jeruzsálem pusztulás - 2010. Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió  / Titus Vespasianus
    Molnár Ferenc: Liliom - egy csirkefogó élete és halála - 2010. Szegedi Nemzeti Színház /  Ficsúr
    John Ford: Kár, hogy kurva - 2010. Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad / Soranzo, főnemes
    Ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy - 2010. Pesti Magyar Színház / Gaston
    Georges Feydeau: Osztrigás Mici - 2011. Pesti Magyar Színház / De Valmonté herceg
    Friedrich Schiller: Haramiák - 2011. Szegedi Nemzeti Színház  / Károly, Maximilian von Moornak fia
    Berg Judit:Rumini - 2011. Pesti Magyar Színház / Rumini, hajósinas a Szélkirálynőn
    Sławomir Mroże: Sławomir Mrożek nyomdokaiban...Próféták - 2012. KoMa Társulat / Régens, aki nem parancsol
    William Shakespeare: Athéni Timon - 2012. KoMa Társulat Jurányi Inkubátorház / Apemantus
    Örkény István: Sötét galamb - 2013. Veszprémi P. Sz. Latinovits-Bujtor Játékszín / Öreg ember; Guszti, Lujzi öccse; I. munkás
    Füst Milán: Catullus - 2013. Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad / Catullus
    Kosztolányi Dezső, Réczei Tamás: Nero, a véres költő - 2013. Magyar Színház / Nero
    Szerb Antal, Forgách András: Holdvilág és utasa - 2013. Vasfüggöny mögötti játéktér / Ervin
    Heinrich von Kleist, Tasnádi István: Közellenség - 2013. Magyar Színház / Vencel; Nagelschmidt
    Pierre Barillet, Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága - 2013. Budaörsi Latinovits Színház / Igor, Antonia szomszédja
    A. Sz. Puskin,Almási-Tóth A.: R&L, avagy a mágusok birodalma  - 2013. Budaörsi Latinovits Színház / Ad (Farlaf)
    Karinthy F., Laboda K.: Utazás a koponyám körül - 2014. M. Sz. S.I. Színp. / Énke; Spikey; Agylepény; Gyula1; Ősember
    William Shakespeare: Romeo és Júlia - 2014. Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad / Romeo
    William Shakespeare, Kállay Géza: Macbeth - 2014. Magyar Színház / Malcolm Duncan idősebbik fia, később Cumberland Hercege, később Skócia királya
    N. Dear,M. Shelley,P. Handke,J. Wassermann,M. Františák,Pilinszky J.: Frankenstein - 2014. Magyar Színház / A kreatúra
    Egressy Zoltán: Halál Hotel - 2015. Óbudai Társaskör / Fiatal fiú
    Arnold Wesker, Lőrinczy Attila: A konyha - 2015. Magyar Színház /  Dimitri
    Carlo Goldoni, Török Tamara     Chioggiai csetepaté     2015.     Magyar Színház     Beppe (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse
    I.A.L. Diamond, Robert Thoeren, Peter Stone, Billy Wilder, Bátki Mihály (fordító), Miklós Tibor (versfordító), Jule Styne, Bob Merrill, Topolcsányi Laura: Van, aki forrón szereti - 2016. Magyar Színház / Bienstock
    B. Britten,H. Purcell: Álmatlan éjszakák - 2011. Zeneakadémia operaszakos hallgatói - Ódry Színpad / Puck
    Dobozy Imre:  A tizedes meg a többiek - 2016. Magyar Színház / Szijártó
    Eugene O’Neill, Vas István: Utazás az éjszakába - 2017. Pesti Magyar Színház - Kamaraszínpad / Edmund Tyrone
    Jon Fosse, Deres Péter: Alvás - 2017. Pesti Magyar Színház - Vasfüggöny mögötti játéktér / A második fiatal férfi
    James Goldman: Az oroszlán télen - 2017. Belvárosi Színház / Fülöp, francia király
    Friedrich Schiller: Don Carlos - 2018. Móricz Zsigmond Színház / Don Carlos
    D. Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak - 2019. Pesti M. Sz. / Piton Billy, a Topálovity család házi&üzleti barátja
    Dan Gordon: Becéző szavak - 2019. Szentendrei Teátrum és Orlai Produkciós Iroda    

    Rendezése a Jászaiban:
    Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

    További rendezéseiből:
    Szálinger Balázs: Köztársaság (a Köztársulás és a Zsámbéki Színházi Bázis koprodukciója, 2016)
    Znajkay Zsófia: Rendezői változat (felolvasószínház a Nyílt Fórum keretein belül, Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2017)
    Lőrinczy Attila: Balta a fejbe (Pesti Magyar Színház, 2018)
    M. Hennequin,P. Veber,Farkas J.,Horváth I.,Horváth J. A.: Folytassa, Cicero! avagy Botrány a törvényszéken (Pesti M.Sz., 2018)
    William Shakespeare, Kállay Géza, Horváth János Antal: Macbeth (Móricz Zsigmond Színház, 2018)
    Horváth J. A.,Deres P.,Horváth I.: Holnapelőtt (Európai Sz. K. – Ifjú Európa III. projekt, munkacím: W.H.O., Pesti M. Sz., 2019)
    Alexandre Dumas, Jean-Paul Sartre: Kean, a színész (Csiky Gergely Színház, 2020.)
    Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Komáromi Jókai Színház, 2019/2020)

    Filmes, televíziós szerepei:
    Kisváros (sorozat, 1993, 2000–2001) − Kormos Karesz
    Szelídek (tévéfilm, 1996) -
    Szomszédok (teleregény, 1996) - iskolás
    Családi nyár (tévéfilm, 1996) - Ferdi
    Karácsonyi varázslat (magyar-szlovén tévéfilm, 2000) –
    Sobri (film, 2002) – Recze Marci
    Régimódi történet (tévéjáték, 2006) – ifj. Jablonczay Kálmán
    Irodalom (kisjátékfilm, 2008) – Dobrovics
    Presszó (sorozat, 2008) - Hubi
    20 évesek vagyunk (rövidfilm, 2009) – Illés
    versmob 0411 - a virrasztás (rövidfilm, 2011) - Patrik
    Munkaügyek (sorozat, 2013) - Kicsita
    Szabadság – Különjárat (tévéfilm, 2013) - reptéri ÁVÓ-s
    Az éjszakám a nappalod (magyar fekete komédia, 2015) - Haver
    Partizánok (rövidfilm, 2016) - pedellus
    Közös sziget (rövidfilm, 2017) - a lány bátyja

    A kaktusz virága

    Budaörsi Latinovits Színház
    • Igor

    A tévedések komédiája

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Egyik kereskedő, Szirakúzai Antifólusz üzlettársa, Másik kereskedő, Angelo hitelezője

    Ádám almái

    Csiky Gergely Színház
    • Rendező

    Alul semmi

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Rendező

    Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron

    Jászai Mari Színház, Népház
    • Rendező

    Arnold Wesker: A konyha_"AN"

    Magyar Színház
    • DIMITRI

    Arnold Wesker: A KONYHA_AN

    Magyar Színház
    • Dimitri

    Az oroszlán télen

    Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
    • Fülöp, francia király

    Az oroszlán télen

    Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
    • Fülöp, francia király

    Az oroszlán télen

    Móricz Zsigmond Színház
    • Fülöp, francia király

    Az oroszlán télen

    Belvárosi Színház
    • Színész

    AZ OROSZLÁN TÉLEN - Orlai Produkció

    Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
    • Fülöp, francia király

    Becéző szavak

    Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Becéző szavak

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • Színész

    Becéző szavak

    Vörösmarty Színház
    • Színész

    Becéző szavak

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Színész

    Becéző szavak

    Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Színész

    Berg Judit: RUMINI

    Magyar Színház
    • RUMINI, hajósinas a Szélkirálynőn

    BERG JUDIT: RUMINI

    Magyar Színház
    • RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn

    Berg Judit: Rumini

    Magyar Színház
    • RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn

    Berg Judit: RUMINI

    Magyar Színház
    • RUMINI, hajósinas a Szélkirálynőn

    Berg Judit: RUMINI_AN, JT

    Magyar Színház
    • RUMINI, hajósinas a Szélkirálynőn

    BETEKINTŐ - A miniszter félrelép és a Bűnözőzsenik

    Thália Színház
    • Az utolsó vacsora - rendező

    CABIRIA ÉJSZAKÁI

    Magyar Színház
    • SAM

    Carlo Collodi: PINOKKIÓ

    Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
    • Rendező

    Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN

    Magyar Színház
    • BEPPE (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse

    Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT

    Magyar Színház
    • BEPPE (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse

    CATULLUS

    Magyar Színház
    • Catullus

    CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház

    ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
    • Beppe (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse

    Csongor és Tünde

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Csongor, ifjú hős

    Dan Gordon: Becéző szavak

    Hankó István Művészeti Központ
    • Színész

    Dan Gordon: Becéző szavak

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Színész

    DAN GORDON: BECÉZŐ SZAVAK

    Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
    • Színész

    Dan Gordon: Becéző szavak

    Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
    • Színész

    Dan Gordon: Becéző szavak

    Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
    • Egyéb

    Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK

    Magyar Színház
    • SZIJÁRTÓ

    Don Carlos

    Móricz Zsigmond Színház
    • Don Carlos

    Don Juan

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Dušan Kovačević: A maratonfutók tiszteletkört futnak

    Magyar Színház
    • Piton Billy, a Topalovity család házi és üzleti barátja

    Édes Charity

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Édes Charity

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Édes Charity

    Városmajori Szabadtéri Színpad
    • Rendező

    Eugene O Neill: Utazás az éjszakába

    Magyar Színház
    • EDMUND TYRONE

    FRANKENSTEIN

    Magyar Színház
    • A KREATÚRA

    Goldoni: Chioggiai csetepaté

    Magyar Színház
    • BEPPE (Giuseppe), fiatalember, Toni öccse

    Hal a zacskóban

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Srác

    Haramiák

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Károly, a fia

    Hisztéria

    Thália Színház
    • Rendező

    HOLDVILÁG ÉS UTASA

    Magyar Színház
    • Tamás

    HOLDVILÁG ÉS UTASA

    Magyar Színház
    • Tamás

    Idétlen időkig

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező, dramaturg

    Jó estét nyár, jó estét szerelem

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Jó estét nyár, jó estét szerelem

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Jon Fosse: ALVÁS

    Magyar Színház
    • A MÁSODIK FIATAL FÉRFI

    Kapj el, ha tudsz!

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    KÁR, HOGY KURVA

    Magyar Színház
    • Soranzo, főnemes

    Királyasszony lovagja

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Don César de Bazan

    KOMA Társulat- William Shakespeare: Athéni Timon

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Apemantus

    Közellenség

    Csiky Gergely Színház
    • Vencel, Nagelschmidt

    Közellenség

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    KÖZELLENSÉG

    Magyar Színház
    • Vencel, Nagelschmidt

    KÖZELLENSÉG-

    Magyar Színház
    • Vencel, Nagelschmidt

    Liliom

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Ficsúr

    Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE

    Magyar Színház
    • Rendező

    Ma este megbukunk

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Ma este megbukunk

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    MACBETH

    Magyar Színház
    • MALCOLM Duncan idősebbik fia, később Cumberland Hercege, később Skócia királya

    Mandragóra

    Szegedi Nemzeti Színház
    • Callimaco

    NERO, A VÉRES KÖLTŐ

    Magyar Színház
    • Nero

    Örkény István: Sötét galamb

    Thália Színház
    • Öreg ember,Guszti – Lujzi öccse

    Osztrigás Mici

    Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
    • De Valmonté herceg, a fia

    OSZTRIGÁS MICI

    Magyar Színház
    • De Valmonté herceg, a fia

    Pinokkió

    Vörösmarty Színház
    • Rendező

    Próféták

    Thália Színház
    • Régens, aki nem parancsol

    ROMEO ÉS JÚLIA

    Magyar Színház
    • Romeo

    Rumini

    Pécsi Nemzeti Színház
    • RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn

    RUMINI

    Magyar Színház
    • RUMINI – hajósinas a Szélkirálynőn

    Slawomir Mrożek: PRÓFÉTÁK

    Jurányi Produkciós Inkubátorház
    • Régens, aki nem parancsol

    Sötét galamb

    Veszprémi Petőfi Színház
    • Öreg ember, Guszti – Lujzi öccse, I. munkás

    Szaffi

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Száll a kakukk fészkére

    Csiky Gergely Színház
    • Rendező

    Tesztoszteron

    Móricz Zsigmond Színház
    • Rendező

    Tirami-su

    Szegedi Nemzeti Színház
    • A fiú

    Többszemközt - Színházi újraindulás a pandémia után

    Móricz Zsigmond Színház
    • a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője

    UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL

    Magyar Színház
    • Énke, Spikey, Agylepény, Gyula1, Ősember

    Van, aki forrón szereti

    Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
    • BIENSTOCK

    Ajánlataink


    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016