Ernst Theodor Amadeus Hoffmann (aki az Amadeus nevet a Mozart iránti tiszteletből ragasztotta nevéhez), a német romantika kiemelkedő írójának műveiből születik előadás a Bárka Színházban. A Diótörőt bizonyára mindenki ismeri gyermekkorából, az Éjféli mesék címet viselő előadás azonban inkább a felnőtteknek mesél.
Ezekben a felnőttmesékben keveredik tündérmese és rémálom, könnyed humor és nyomasztó fenyegetettség, szürreális világ és hétköznapi valóság - szóval mindaz, ami ezt az olvasóit is radikálisan megosztó, kultuszt teremtő, legendás alkotót, E.T.A. Hoffmannt is jellemzi. Murr kandúr életszemléletét, a Homokembert és a Kis Zaches történetét látjuk viszont a Bárka színpadán sajátos, személyes hangvételű feldolgozásban: a kísérteties és ironikus, reális és szürreális, álomszerű "éjféli mesék" félelmetes és humoros, féktelen fantáziát mozgósító útra hívják a bátor nézőket.
Vladislav Troickij, az ukrán vendégrendező igazi, közös műhelymunkával hozza létre az előadást. Szándéka az, hogy minden színész azt a figurát válassza ki, amelyik neki tetszik, és azzal a sztorival dolgozzon, amelyikkel szeretne. Szabad és bátor közös alkotás: nincs is ennél szebb és nehezebb dolog. Április 28-ra kiderül, kinek mi tetszett a történetekből, milyen meséket mesél a felnőtteknek a Bárka társulata.
Egy olasz halászfalu. Sós levegő. Pizzaillat. És lüktető feszültség.
Üdvözlünk Chioggiában – egy isten háta mögötti tengerparti faluban, ahol a frissen sült pizza illata keveredik a sós széllel, a tésztagyúrás hangját pedig egyre hangosabb szóváltások szakítják félbe. Itt élnek azok a nők, akik gyönyörűek, temperamentumosak, és legfőképp: férjet akarnak. De nem akármilyet – és nem akárhogyan. A férfiak ritkán vannak otthon – a tenger viszi őket, gyakran végleg. Így minden hazatérő férfi igazi főnyeremény. Meg is indul a harc értük: csetepaték, cselszövések, féltékenységi jelenetek, sírás és kacagás forgatagában. Néha annyira elszabadul a káosz, hogy repül a pizzatészta, a paradicsomszósz beteríti a fél falu lakosságát, és mindenki arca maszatos lesz – de csak addig, míg elő nem kerül a tökfagyi, minden chioggiai nő kedvence, amit aztán békülésként boldogan nyalogat mindenki.
Goldoni klasszikusa szenvedélyes, sodró, és ízig-vérig olasz. Itt az emberek nem szégyellik az érzéseiket: kiabálva, csókolva, kacagva, balhézva élik az életet. Mediterrán temperamentum, csípős női nyelv, szívből jövő káosz és felszabadító nevetés – ez a vígjáték olyan, mint egy olasz családi ebéd hangos, fűszeres, néha repül valami, de a végén mindenki jóllakik – főleg nevetésből.
Egyszer mindenkinek el kell mennie Chioggiába. Legalább egy estére. Hogy férjet talál-e, azt nem ígérjük. De hogy nevetni fog, az biztos.
