Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely
„Azoknak a megfigyeléseimnek az összegzése ez a darab, amelyeket csaknem húsz esztendőn át a »lecsúszott emberek« világában tettem. Nemcsak a csavargókat, az éjjeli menedékhelyek lakóit s általában a lumpenproletariátust számítom ide, hanem az értelmiségiek egy részét is, akiket megzavart, megcsalt, megsértett és megalázott az élet sok balsikere” – írta Makszim Gorkij az 1902-ben megjelent Éjjeli menedékhelyről. Gorkij 1900-ban a Krím-félszigeten elmondta Sztanyiszlavszkijnak egy tervezett darabja tartalmát, amelyet egy négy részből álló ciklus befejező részének képzelt: „És lesz még egy: a mezítlábasok. Tatár, zsidó, színész, az éjjeli menedékhely gazdasszonya, tolvajok, nyomozó, prostituáltak. Csupa szörnyűség. Terveim már készen állnak, már magam előtt látom az arcokat, az alakokat, hallom hangjukat, beszédüket – cselekedeteik oka már világos előttem, minden világos...”
A mű Na dnye – A mélyben címmel jelent meg 1902-ben könyv alakban, és nagy sikert aratott. Még ebben az évben maga a szerző olvasta fel a darabot a Sztanyiszlavszkij által vezetett Művész Színház színészeinek, de 1905-ig – nem hivatalos tilalom miatt – nem adhatták elő. Idegen nyelvekre azonban azonnal lefordították, és játszani is kezdték szerte Európában: Magyarországon például már 1903-ban bemutatta a Fővárosi Nyári Színkör a budai Horváth kertben.
A lét perifériájára sodródott, lepusztult emberek egy földalatti pincehelyiségben, egy „éjjeli menedékhelyen” tengetik életüket – a világirodalom ismert figurái ők: Klescs, Szatyin, a Színész, Vaszka Pepel, a Báró, Luka és a többiek… Az éjjeli menedékhely – ma úgy mondanánk: hajléktalanszálló – egyúttal a zsákutcába került emberiség sajátos szimbóluma. Egy olyan emberiségé, amely elveszítette hitét Istenben, a létezés magasabb rendű értelmében, ugyanakkor önmaga küldetését sem képes felismerni, így nem marad más számára, mint az önpusztítás. Ebbe a reménytelen, testet és lelket megnyomorító közegbe érkezik egy különös vándor, Luka – a Nemzeti előadásában Törőcsik Mari alakítja majd –, aki egy egészen másfajta igazságot képvisel. Az élet ürességének, értelmetlenségének nyers hangoztatásával szemben ő az ember iránti részvét és szánalom útját járja. Az éjjeli menedékhely lakóinak pesszimizmusával a reményt állítja szembe, mivel filozófiája szerint a magasabb rendű létbe vetett hit fölötte áll a földi élet kegyetlen igazságának
A Nemzeti Színház előadását a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus alkotója, a Sztanyiszlavszkij által alapított moszkvai MHAT (Művész Színház) rendezője és színészpedagógusa, a Mejerhold Művészeti Központ igazgatója – Viktor Rizsakov rendezi.
Díszlet- és jelmeztervező: Maria Tregubova, Alekszej Tregubov
Video-látványtervező: Vlagyimir Guszev
Zeneszerző: Alekszandr Manockov
Ügyelő: Lovass Ági
