Az Európai Hidak fesztivál barokk koncertjén együtt nevethetünk Don Quijotéval, őrült táncot lejthetünk a Fesztiválzenekarral, és a megszólaló dallamokon keresztül a bőrünkön érezhetjük a mediterrán napsugarakat.
A kivételes zenei intelligenciájú brit karmester, Jonathan Cohen az évad során kétszer vezeti a BFZ barokk együttesét – először „őrült spanyol” hangulatban. Hallhatjuk Geminiani kompozícióját, a La Folliát; a folia eredetileg egy őrülten izgatott, gyors és szenvedélyes termékenységi tánc volt, majd valódi kultúrák közötti híddá nőtte ki magát. Több mint százötven zeneszerző használta ezt a motívumot: a spanyol, az olasz, a brit, a német, sőt a skandináv kultúrában is utat talált magának.
Szintén őrületként fordíthatjuk Durante La Pazzia című versenyművének címét. Az olasz szerző, aki szinte csak egyházi zenét írt, Alessandro Scarlattihoz hasonlóan Nápolyban alkotott a spanyol hódoltság idején – ekkor született a koncerten elhangzó darabja is.
Telemann szvitje főhősén keresztül kapcsolódik a spanyol kultúrához. A hihetetlenül termékeny német zeneszerző, aki több művet írt, mint Bach és Händel együtt, Don Quijote történetének megkomponálásával tisztelgett Cervantes nagysága előtt. Amit várhatunk a burleszktől: humor, jókedv és a zenei történetmesélés legmagasabb foka.
A koncert második fele csupa ínyencséget tartogat. Domenico Scarlatti a csembaló virtuóza volt, a spanyol udvarban elszigetelve szinte csak erre a hangszerre komponált, de ahhoz is remekül értett, hogy zenéjével szinte azonnal magával ragadja a közönséget. Erre számíthatunk a félidő nyitányaként megszólaló rövid, de ünnepélyes bevezetőjét (sinfoniáját) hallgatva is, melyben a vonósok egy csembalóval és egy lanttal egészülnek majd ki.
Scarlattihoz hasonlóan Boccherininek is választott otthona volt Spanyolország, 26 éves korától a madridi udvar zeneszerzője volt, s némi kitérő után ott is halt meg, igen rossz körülmények között. A csellóvirtuóz szerző rengeteget tett a vonósnégyes műfajának fejlődéséért, s bár a leggyakrabban ezeket a darabjait játsszák, a Fesztiválzenekar barokk együttese egy kuriózumot, egyik szimfóniáját szólaltatja meg. A művet hallgatva szinte érezzük az arcunkon a nap melegét, finomság, könnyedség és optimizmus árad belőle. Domenico Sarro is inkább operáiról híres, mint versenyműveiről, igazi ritkaságként csendül fel tehát ezen a koncerten olykor mesés hangulatú, máskor szívszorító a-moll furulyaversenye.
