• Program


    Current events



    A Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte meg zenei tanulmányait Pocsai Kriszta és Pély Barna tanítványaként. 2006-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének előadóművész, - tanár szakára, ahol Berki Tamás növendékeként 2010-ben diplomázott. Az első nagy sikert a Group'N Swing zenekarral érte el. Két zenei albumot adtak ki együtt, és a  második "Botrány" cím nagylemezzel elnyerték a Fonogram Díjat "Az év szórakoztatózenei albuma" kategóriában.
      A nagyközönség számára 2013-ban vált országosan ismert előadóvá, miután a Tv2 "The Voice" tehetségkutató műsorában a döntőbe jutott és meg sem állt a dobogó második fogáig.  A "swing hercegének", 2014-ben jelent meg az első szólóalbuma "Egyszerű az élet" címmel, amellyel egy újabb Fonogram díjat tudhatott magáénak. Azóta nagy sikerrel járja az országot szólóban és a zenekarával. Eddig öt nagylemeze jelent meg, amit minden alkalommal egy nagyszabású koncert keretében mutatott be. Az első és második albumának lemezbemutató nagykoncertjét a MOMkult-ban tartotta, telt ház előtt.

    Idén a 25 éves jubileum alkalmából visszatér a MOM színháztermébe 10 fős zenekarával, ahol az eddig megjelent albumain szereplő dalokból és a kedvenc zenéiből egy 2 órás koncerttel idézi fel, karrierjének fontos állomásait, meghatározó pillanatait!

    Stílus: swing, latin, pop

    Ének: Gájer Bálint
    Zongora: Reviczki Balázs
    Gitár: Dobai István
    Nagybőgő: Molnár Péter
    Dob: Tiba Sándor
    Trombita1: Puskás Csaba
    Trombita2: Hámori János
    Harsona: Kasza Tibor
    Tenor szaxofon: Nagy Balázs
    Alt szaxofon: Cserta Balázs
    Bariton szaxofon: Weisz Gábor

    Suggestions


    Charlotte Greve is a New York-based alto saxophonist and composer originally from Germany. With a unique concept of tone and…

    Langer Ágnes a Bartók Világverseny díjazottja, és 2024 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának II. koncertmestere.

    Warning! The basket time limit is about to expire!
    estimated time left:
    00:00

    item(s) in basket

    total:


    Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016