• Podujatie


    Aktuálne podujatia



    Idén különleges zenei esemény helyszínévé válik Sopron, hiszen a Berlini Nemzetközi Karmesteriskola (IMB) városunkat választotta 2025-ös kurzusának helyszínéül. Az IMB 2012 óta szervez mesterkurzusokat karmester hallgatóknak, azóta a világ vezető intézményévé vált e területen. 

    A kurzust a világhírű osztrák karmester, Johannes Wildner vezeti, aki a Bécsi Zeneakadémia professzoraként, számos állami operaház dirigenseként és a BBC Szimfonikus Zenekar vendégkarmestereként vált a nemzetközi zenei élet meghatározó alakjává. A világ különböző pontjairól érkező fiatal karmesterek egy hetet töltenek Sopronban, hogy támogató, inspiráló közegben fejlődhessenek és tanulhassanak.

    A karmesterpalánták először zongorakísérettel, majd egy teljes zenekarral dolgozhatnak együtt: partnerük a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar lesz. Az egyhetes intenzív munka csúcspontja pedig egy ünnepi zárókoncert lesz, ahol a hallgatók már élő közönség előtt mutathatják meg tudásukat és művészi látásmódjukat.

    Ez a különleges koncert november 1-én, a Nagyboldogasszony- /Kecske-/ Bencés templomban kap helyet – Sopron szívében, méltó környezetben Haydn és Beethoven halhatatlan zenéjéhez.

    Tipy


    Áriák, kettősök és zenekari részletek Verdi és Puccini operáiból

    Ismét igazi komolyzenei csemegét kínál a Symphonia Fantasia Karácsonyi koncertje.

    Szörényi Levente – Bródy János ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR) A rockopera legnagyobb slágerei eredeti hangszerelésben, gyermekszereplőkkel

    Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
    odhadovaný zostávajúci čas:
    00:00

    položka/y v košíku

    celkom:


    Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016