A szerzőktől megszokott derű helyett ezúttal a sötétebb, feszültebb moll zenék világa kerül középpontba Haydn első Sturm und Drang irányzatba illő zenekari művével és Mozart meglepően súlyos és mély „Prágai” szimfóniájával. A kettő között kisüt a nap: a BFZ két kiváló hegedűse, a 2021-es Végh Sándor Versenyen díjazott duó tagjai, Gulyás Emese, valamint a kamarazenélésben ugyancsak otthonosan mozgó, brácsán is gyakran játszó Kostyál Péter szólójával üdítő zenei párbeszéd szólal meg a szünet előtt.
Bár sok a datálási bizonytalanság, a g-moll szimfónia valószínűleg az első Haydn súlyos moll műveinek sorában. A szerző számára 1765 táján már rendelkezésre állt az Esterházy-udvar teljes zenekara, így – a létszám adta lehetőségekkel élve – a megszokott kettő helyett négy kürtöt írt elő a partitúrában. A mű fojtott suttogással indul, és a nyugtalanságot csak tovább fokozzák a váratlanul beiktatott csendek; a zenekari tutti ezután szinte sokkolóan hat. Enyhül a feszültség a csak vonósokra komponált lassú tételben, de a menüett – vidám trióját leszámítva – újra komor hangulatot áraszt. A finálé energikus és lendületes, tele kontrasztokkal, izgalmas effektekkel és zaklatottsággal.
A Salzburgból szabadulni vágyó Mozart éhezett a nagyvilág divatjaira. Mannheimi–párizsi útján ismerkedett meg a sinfonia concertante műfajával, ami nem más, mint a szimfónia és a versenymű keveréke, amelyben a szólisták és a legváltozatosabb hangszer-összeállítások kapják a főszerepet. 1779-ben született művében a hegedű és a brácsa teljesen egyenrangú nemcsak a szólisták tekintetében, de az osztott brácsaszólamoknak köszönhetően a zenekarban is. A zenei témáktól hemzsegő nyitótételt elragadó moll lassútétel követi, amelyben a hegedű panaszos áriájára a brácsa nyújt vigaszt. A művet féktelenül vidám zene zárja, tele váratlan történésekkel.
Salzburg után Bécs sem hozott örökös sikert Mozartnak. A vegyes fogadtatásban részesülő Figaro házasságát és szerzőjét tárt karokkal várták viszont Prágában. Az operája vezénylésére odalátogató Mozart egy további koncertet is adott a cseh fővárosban: itt hangzott el a D-dúr szimfónia, amelyért rajongott a közönség. Noha a műfaj korabeli formai előírásai szerint a szimfóniatételek közül nem hiányozhatott, Mozart műve mégis nélkülözi a menüettet. A szokatlan terjedelmű, háromtételes darab a Don Giovanni drámaiságát előlegező lassú bevezetéssel indul, amelyet az utána következő összetett főrésszel együtt hirtelen moll elsötétülések jellemeznek. Az érzéki szépségű, mély dalként hangzó lassú tétel után fényes finálé zárja a tragédia lehetőségét mindvégig hordozó szimfóniát.
Joseph Haydn: 39. (g-moll) szimfónia, Hob. I:39
Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr sinfonia concertante hegedűre, brácsára és zenekarra, K. 364;
38. (D-dúr, „Prágai”) szimfónia, K. 504
Gulyás Emese (hegedű)
Kostyál Péter (brácsa)
vezényel: Takács-Nagy Gábor
A koncert időtartama 150 perc
