Az október 26-i koncertjüket elhunyt szeretteinkre emlékezve a közelgő Halottak napja tiszteletére rendezik.
A koncert első felében Schubert–Goethe: A szellemek éneke a vizek felett című műve hangzik el. Schubert zenéjének alapja Johann Wolfgang Goethe 1779 októberében keletkezett költeménye. Goethét a svájci Lauterbrunnenben lévő Staubbach vízesés 300 méteres vízfüggönye inspirálta. Műve természetesen nem egyszerűen a természeti jelenség megörökítéséről szól, mindinkább az örök körforgásról, az emberi lélekről és az emberi élet sorsáról és, ami hasonlóan a vízpermethez, föntről száll alá az égből. Ahogyan pedig a tóba ér
a vízpermettel övezett folyó, az emberi élet is így jut vissza Teremtőjéhez.
Schubertet nagyon megragadta a költemény, négyszer látott hozzá a megzenésítéshez, először dal, majd később férfikarra és zongorára, valamint a mai hangversenyünkön szereplő férfikarra és mélyvonós hangszerekre írt változatban is elkészítette. Ez utóbbi Johannes Brahms legjobban szeretett Schubert műve volt. Így nem nehéz észre venni, hogy a Német requiem kezdő zenéjének hangszerelését, nevezetesen, hogy csak mélyvonósok játszanak benne – azaz hiányoznak a hegedűszólamok – egyértelműen a Schubert mű inspirálta.
Brahms héttételes zeneművét a Német requiemet 1868 Nagypéntekjén mutatták be a brémai dómban. Ekkor Brahms 35 éves volt, és ez a bemutató úttörő sikernek bizonyult zeneszerzői karrierje szempontjából.
Brahms már 1859 óta foglalkozott a gondolattal, hogy gyászzenét komponáljon. Akkoriban barátja és művészi mentora, Robert Schumann 1856-ban súlyos mentális betegség után bekövetkezett halála hatása alatt állt. A végleges lökést a mű megkomponálásához édesanyjának 1865-ben bekövetkezett halála adta meg.
A Német requiem egyáltalán nem halotti mise, nem áll a szokásos latin egyházzenei tradíciók talaján, nem hasonlítható Verdi vagy Dvorzsák gyászmiséihez.
A szövegeket az Ó- és Újtestementumból válogatta, de egyáltalán nem akart protestáns egyházi dogmák talaján álló gyászmisét sem komponálni.
Középpontjában nem az utolsó ítélet áll. Ehelyett központi gondolata a gyász, a vigasztalás és a remény. Az elhunytakra emlékezik és vigasztalja az élőket. Az első tétel szövege tulajdonképpen mottója az egész darabnak, ami a Hegyi beszéd első sora: „Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők majdan megvigasztaltatnak” (Máté 5,4).
Brahms szétfeszítette ebben a művében a megszokott liturgikus határokat, az emberi múlandóságra, az utolsó ítéletre figyelmeztetve mindannyiunkat. Méltán foglalja el kiemelkedő helyét az európai zenekultúrában.
Műsor:
Franz Schubert–J. W. Goethe: A szellemek éneke a vizek felett, D. 714
Johannes Brahms: Német requiem (Ein deutsches Requiem), op. 45
Közreműködik
Brassói-Jőrös Andrea (szoprán), Szegedi Csaba (bariton), Honvéd Férfikar, Budapesti
Stúdiókórus (karigazgató: Strausz Kálmán), Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Strausz Kálmán
