• Program


    Aktuális előadások



    "Nagy a világ és én félek,
    szorongatnak a miértek.
    Lázadásom határt keres,
    légy szigorú s közben szeress!
    Bármily nehéz, nézz rám büszkén!
    Szeress úgy is, ha szúr a tüském!"
    Andrássy Réka: A kamasz dala - részlet

    Előadásunk a kamaszlét határhelyzeteit, az őket foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba, remélhetőleg segíti a kamaszokat az átmeneti időszakban önmaguk és egymás elfogadását illetően, teljes egészében az őket érintő kérdésekre, érzelmi és testi változásaikra fókuszál. Dramaturgunk, Pallai Mara színházi szempontokat szem előtt tartva fogja össze ésszerkeszti meg az etűdökből álló előadást. Paár Julcsi énekművész, zeneterapeuta az előadás zeneszerzője, zenei szerkesztője változatos zenei világot penget meg, megszólítva különböző zenei területekről érkező neves zenészeket, legyen az jazz, klasszikus, világzene vagy folklór. Kortárs költőink, íróink e témában megjelent költeményeiből is elhangzanak részletek az előadás folyamán.  Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal generációt látvány szinten is meg tudjuk szólítani, fúzióban más művészeti ágakkal, legyen az előadás nagyon friss, mai és igazán nekik szóló.

    Az előadásban részletek hangzanak el Andrássy Réka, Ágai Ágnes, Krusovszky Dénes, Lackfi János és Mile Zsigmond alkotásaiból.

    Alkotók
    Dramaturg: Pallai Mara
    Zeneszerző, zenei szerkesztő: Paár Julcsi Fonogram-díjas
    Jelmez: Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
    Szaktanácsadó: Szécsi Judit gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
    Fénytervező: Papp Kornél

    Rendező-koreográfus:
    Fitos Dezső a Népművészet Ifjú Mestere, Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész és Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
    Táncolja a Fitos Dezső Társulat tánckara

    Az előadás létrejöttét a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

    Ajánló


    Szűcs János bank-vezérigazgató kiábrándult könnyelmű aranyifjú életéből, és frissen vásárolt sportautójával szabadságra indul. Indulna. Ha nem találkozna Kovács Verával, a…

    A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a világ leghíresebbjét!

    Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
    becsült lejárati idő:
    00:00

    tétel a kosárban

    összesen:


    Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2016