A Meseautó után újabb, az 1920-as évek hangulatát idéző darabot mutat be a Körúti Színház.
Az eredeti magyar film 1942-es bemutatásakor legendás színészi gárda tette a filmet emlékezetessé. A Körúti Színház színpadi átiratában sem fog csalódni, hiszen Tahi-Tóth László fergeteges alakításai már legendásak a színházban, és ehhez olyan kiváló színészeket hívtak még segítségül, mint Kautzky Armand, Fila Balázs, Gyebnár Csekka, akik szintén fantasztikus színészi játékukkal teszik majd felejthetetlenné az estét. A filmen Tolnay Klári által megformált Katyi alakját, Placskó Emese játssza. A színház új darabjában jobbnál jobb zenékkel, és fergeteges humorral várja a kedves nézőket. A félreértések garantáltan felborítják mindenki életét, egy gyereknek több anyja is lesz, és kiderül, hogy kettős személyiség nem jelent feltétlenül dupla előnyt.
A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical, melyben a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal. Szerelem, szenvedély, küzdelem a hazáért, a magam igazságáért, az életért. Háromgenerációs, nagyszabású, magával ragadó, látványos előadás.
Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek...